Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1960-10-15 / 20. szám
Az Ország-Világ című magyarországi képeslap 22. számában (június elsején) a következő hirdetés jelent meg: — „Szalai Móricné három kislányát a háború szakította el a családtól. Az édesanya, aki lányait eddig eredménytelenül kereste, most azt reméli, hogy lapunk olvasói között megtalálja őket, vagy rábukkan valakire, aki hollétük nyomára vezeti. A Szalai-lányok: Szalai Margit, született 1936-ban, Mária, született 1938-ban, Irén, született 7940-ben Nagymegyeren, 7944. február eljesén a budapesti Üllői úti gyermekotthonba kerültek, majd 7946-ban az egyik kolozsvári gyermekotthonban kaptak elhelyezést. Aki tud róluk, értesítse szerkesztőségünket, vagy édesanyjukat a következő címen: Szalai Móricné, Nagymegyer, Csehszlovákia." fthulUVi Y teréz (Újság útján találta meg három elveszett gyermekét) Ennek a közleménynek alapján egy anya tizenhat év után megtalálta elveszettnek hitt gyermekeit. A bratislavai Dolgozó Nő szerkesztősége a hazai kommunista sajtó negyvenéves évfordulójának tiszteletére részletesen közli olvasóival a Szalai család történetét, hogy rámutasson a sajtó jelentős munkájára és az újságolvasás fontosságára. Ha az alábbi sorok írója nem beszélgetett volna a szereplőkkel és nem feküdnének íróasztalán a megtalált lányok levelei, születési okmányai és a családi hasonlatosságot kétségtelenül bizonyító fényképfelvételek, akkor ezt a történetet mesének lehetne tartani. Pedig szebb a, mesénél. Amit feljegyzünk, az az újságírói lelkiismeretesség, kötelességtudás és felelősségérzet tiszteletre méltó eredménye. Alig tizenhat esztendeje, hogy a fasiszta terror, a történelem egyik legnagyobb rémuralma elviharzott a fejünk felett, de utórezgései még ma is dübörögnek és nehezen derül ki az égbolt, melyet Hitlerék, Eichmannék, Szálasiék bánatfelhőkkel homályosítottak el. Am miképp a víz sodra idő múltán kidobja medréből a beléveszett tetemet, úgy kerülnek felszínre egymás után újabb adatok a náci hordák és csatlósaik elkövetett gaztetteiről. Mintha az élet maga intene, vigyázzatok. . . ilyesmi is előfordulhat és a feledhetetlen, mártírhalált halt Fucík szavái figyelmeztetően hangzanék újra Emberek, legyetek éberek! Nem véletlen, hogy amikor a világ minden tájékán a békét féltő népek álmait háborús kísértetek zavarják, felettük szivárványként ível egy kis család öröme, egyszerű embereké a közeli napsugaras Csallóközön. De élhetnének bárhol, beszélhetnének a világ bármely nyelvén, mindenütt sorsukká válhatott volna az a szomorúság, amelyről lapunk hasábjain beszámolunk. •l. ^ v 1- f T* г — .. . Mit is tegyek? Mit készítsek nekik? . . . Hogyan kárpótoljam őket a kegyetlen tizenhat esztendőért, amit ártatlanul elszenvedtek... Sioloi Móric és felesége, Rostás Rozália megtalált leányaik levelét olvassák.- kérdezi könnyes szemmel Szalainé, amikor üdvözlés után székkel kínál. Valóban nagy kérdés. Hogyan lehet kárpótolni három gyereket tizenhat esztendő elmaradt simogatásáért, a tizenhat esztendőig ki nem ejthető szóért: édesanyám . . . Hány „nylon" blúzzal, tűsarkú cipővel lehet őket kárpótolni, egyetlenegy anyai csókért... Tizenöt évig egyetlen nyugodalmas éjszakát nem aludtam végig. Kétségbeesett sírásaikat álmaimban is hallottam . .. megkeseredett miattuk minden falat a számban. Szalainé elénk tesz egy levelet. Az írás elmosódott, sok helyen olvashatatlan.- A könnyeimtől - magyarázza szégyenkezve és ujjával rámutat egy sorra ... — Ők is írják ... „Mielőbb jöjjenek értünk, mert nagyon vágyunk mó<- kimondani végre: Édesanyám, Édesapám..." Ezt Irénkém írja. Marikával együtt Magyarországon Bakocán élnek. De Margitkám is küldött levelet Kolozsvárról.- Hogyan tetszenek élni? Miképp kerültek ilyen helyzetbe? Hogyan vesztettük el egymást, Édesanyám . . .?- Mit válaszoljak? írjam meg nekik, hogyan történt? Majd elmesélem. Talán elég hosszú egy emberélet. Hiszen a felét már magunk mögött hagytuk - sóhajtja elgondolkodva.- Nem is mondanánk - vigasztaljuk. Lemondóan legyint. Tudom én, mindent tudok ...- Szép lány lehetett fiatal korában, Szalainé — igyekszünk felszárítani a könnyeit.- Hát igen .. . megszeretett az uram olyannak, amilyennek megismert. Meg is gyűlt a bajom miatta apámmal. Tizennyolc hektár földje, két háza, tehenei, lovai, disznói voltak. A férjem meg 1926 óta béresként dolgozott a diószegi gazdaságban. Báró Kufleré volt akkor a birtok, nem volt nála könnyű a cselédsors. A keresetből nem telt rántott levesnél többre. Betegbiztosítás, nyugdíjbiztosítás bejelentése a földesúr kedve szerint történtf Ha kidőit a sorból egy béres, nem volt miből éljen, ha szült egy asszony, hiányzott a keresete, ha megöregedett valaki, vehette a koldustarisznyát. Sokan nem tudtak beletörődni a sorsukba. Amikor 1928-ban Steiner Gábor, Major István, Kertész Árpád megszervezték az aratómunkások béremelést követelő sztrájkját, az uram is csatlakozott az elégedetlenkedőkhöz. Jogosan forrott bennük az indulat. Nos, ha felforrt, hát puskatussal hűtötték le őket. Az uram is kapott jócskán- emlékezik Szalainé.- Az esküvőnkre sem jött el az apám. - „Aki egy koldushoz megy feleségül, az nekem nem lányom. Arad róla a nyomorszag, meg a kommunista bűz" ' — mondotta. Finnyás orra volt az apámnak. Községi bíró tisztjét viselte akkoriban. De tán nem is neki, a mostohámnak nem tetszett a házasságom. Attól félt, hogy jelentkezem az anyai jussért. Keveselte az apám vagyonát. Hatéves voltam, amikor mostoha került a házunkhoz. Nem szerelemből választotta a négygyermekes özvegy Rostás Mihályt. Idősebb testvéremet már tizenötéves korában elhajszolta a háztól, szolgálni ment. Egyik öcsémet halóiba kergette a kapzsisága. Útjában voltam én is. Egyszer magához hivatott. Mikor látta, milyen nehezen élek, azt mondta, ha a közjegyző előtt aláírom, hogy lemondok anyai jussomról, akkor kiadja a kelengyémet. Gondoltam, mit ér a juss, ha nem veszem hasznát, a kelengye pedig elkellene, három gyerekem volt már akkor, nem sok jutott ruházkodásra .. . aláírtam. Mikor ez megtörtént, megszólalt apám is: - Most pedig takarodj! Nem adok neked semmit, elég pénzembe került a nevelésed. Sok azt elmesélni, amin én már az életben keresztülmentem. Pedig nem volt más bűnöm, mint hogy szerettem az uramat és jóban-rosszban kitartottam mellette. Emiatt még az édesanyám templombeli helyéről is elkergettek. — Te csak eredj hátra
