Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1959-03-01 / 5. szám

■ ■ 9Y mondom el, ahogy történt, egyetlen szó változtatás nélkül. Szabó néninek nevezem azt az öreg édesanyát, oki eddig minden délelőtt elhaladt a ház előtt, melyben lakom. Tömött piaci kosarakkal, görnyedt háttal, ócska kabátban, amely valaha fekete lehetett, de az idő éppen úgy megfakította, mint Szabó néni kék szemét, mely most már olyanféle színű, mint az ég, melynek ragyogását könnyű pára homályosítja el. Szabó néni csaknem hetven éves, s ha panaszkodik is a szívére, azért jól bírja magát, bár látnivaló, hogy nagyon nehezére esik felcipelni ide a hegyre azokat a nehéz piaci kosarakat. Azért megy olyan görnyedtlassan, azért dől minden percben valamelyik kerítéshez, azért teszi le időnként a két kosarat. És ez a cipekedés csak töredéke mindennapi munkájának. Elvált asszonylányával él, aki tisztviselőnő és két gyermeke van. Szabó néni már tíz éve főz, mos, takarít rájuk, stoppol, foltoz a gyerekeknek, vasalja a lánya finom blúzait, mert Klára - nevezzük így — tisztán, csinosan szeret járni a hivatalba.

Azelőtt Szabó néni falun élt egyetlen nővérénél. Virágokat ápolt, csirkéket nevelt és nem dolgozott ennyit. De mikor most tíz éve a lánya házasságának hajója zátonyra futott, és Klára állásba ment - fájó szívvel, de anyai kötelességének tudatában, eljött hozzá, hisz olyan szépen kérte s magyarázta kétségbeesett hangú levelében, hogy most már állásba megy ő is, mi lesz a gyerekekkel, és ki törődik a háztartással? Szabó néni tehát otthagyta nyugodt falusi életét, nővérét — aki mégis csak inkább meglesz nélküle — a virágokat és a csirkéket, és azóta ő látja el Klára házát egymaga, zokszó és panasz nélkül, mert hiszen édesanya.

És most — tíz év után — egyszerre csak eltűnt Szabó néni az utcából, napok óta nem látja senki. Előbb azt hittem beteg vagy baleset érte, de a szomszédok, ismerősök elmondták, hogy Szabó néni visszament falura a nővéréhez, összeveszett a lányával? Nem, de történt valami s ez volt az a csepp, amelytől kicsordult tíz esztendő keserű pohara. És Szabó néni elment. Azt mondom el itt: miért és hogyan

Szabó néni már hazajött a piacról, most

meghalt és a nyugdíjból kevésre futotta — hát varrt idegeneknek; sokszor fél éjszakákon át, mialatt a gyerek nyugodtan aludt. Klári mindig szép és csinos volt. Milyen büszke volt ró, mikor elvégezte a kereskedelmi akadémiát. Csak ő tudja, milyen nehéz volt eljutni odáig. Milyen jó, hogy az unokái már ingyen tanulnak és diplomás ember lehet mind a kettőből.

Szabó néni bedobta a zöldséget a fövő vízbe, egy pillanatra a sziszegő gázkályha fölé hajolt és arra gondolt, milyen kár, hogy Klári elvált az urától. Pista olyan melegszívű fiú volt, Klári egy kicsit hideg, azt mondják rá, hogy önző is.. . Ez rosszul esik Szabó néninek .. . És a gyerekek? Hát azok teljesen Klárira hasonlítanak, nincs bennük az apjukból semmi a világon I Alighogy hazajönnek, elkezdik: - Nagymama, varrá fel a gombomat!... Nagymama, kérlek, kiszakadt az

Bhutm m яишА'«

a konyhaszéken ül és egy-két percig pihen. — Ez a hegy, ez a hegy — mondogatja magában ... . Persze, a kerületi orvos is figyelmeztette, hogy vigyázzon magára, mert gyenge a szíve. De hát lehet-e ebben a házban pihenni? Pedig — gondolja — jó volna munkabírónak lenni, legalább míg a gyerekek iskolába járnak. S Klári is mit kezdene nélküle? Az éjjel is rosszul aludt, kétszer is tett a szívére vizesborogatást és meg akarta mondani Klárinak reggel, hogy hívjon mosónőt, legalább a nagymosáshoz, mert azokat a nehéz, vizes paplanlepedöket alig bírja már emelgetni, kicsavarni. De Klári épp ma reggel mondta, hogy új kosztümöt akar varratni, s így nem állhatott elő a mosónővel . . .

Most feláll és dolgozni kezd. Zöldséget tisztít s közben gondolkozik. Mióta megöregedett, csaknem mindig a múltban kalandoznak gondolatai, különösen mikor így egyedül van. Ezek a gondolatok rendszertelenek s néha minden ok nélkül átugranak a mába, de ezt Szabó néni észre sem veszi .. . Most nem is tudja miért — hirtelen élete legszebb nyarára gondol, mikor az ura, aki vasutas volt, elvitte őt és Klárit Szovátára. Ez volt élete legszebb két hete. Azok a fenyőerdők és a Medve-tó s a vidám, színes faházak! Még fiatal volt, kislánya olyan kedves, hogy mindenki rámosolyjpott. Milyen szépen is öltöztette mindig meg azután is, hogy az ura

egyenkötényem . . . Nagymama, kenj egy kis vajaskenyeret! — És ő vart és keni a vajaskenyereket. Szívesen teszi, hiszen szereti őket, pedig a gyerekek nem sokat törődnek vele. Tegnap is kinevette Lacika, mert nem tudta, merre van a Fokföld, dehát honnan tudja, csak négy elemit járt, azt is falun . . .

Hirtelen az ébresztőórára pillant és megijed. Ilyen késő van már? Szerencse, hogy tegnap alaposan kitakarított, ma csak ki kellett szellőztetni és elrakni az ágyneműt, meg azt a sok lomot, amit Klári meg a gyerekek hagynak szerteszét. Mindezt elvégezte piacramenés előtt, egy kicsit le is törülte a port, mert Klári nagyon pedáns. Most már csak az ebéd van hátra. Szerencsére évek óta gázzal fűtenek. Igaz, ma mór nem is bírná felcipelni az emeletre azt a rengeteg fát a pincéből, mint akkor, amikor idejött. Talán ez ártott meg a szívének, mert azelőtt nem volt semmi baja. De ennek vége. Duruzsol ez a jó kis gáz, nem kell élesztgetni, mint azt a sok, rossz, vizes fát és nyugodtan leülhet krumplit hámozni a dívány sarkába, amelyen alszik. A kis, barátságos konyha az ő birodalma, s úgy megszokta, hogy a szoba idegen neki, s nem is érzi jól magát benne, ha nagyritkán behívja a lánya rádiót hallgatni. Itt a konyhában olyan jól elvarrogat délutánonként, mikor már elmosogatott, kisepert és megtisztította a kemencét. Néha még szundikál is

14

Л legszebb ajándék any

(Egy férj vallomása a Dolgozó Nő szerkesztőségének)

Újsághírek, útirajzok, filmek regélnek arról, hogy lélekjelenléttel milyen katasztrófától mentheti meg az ember magát vagy embertársait, de hogy a házasságban egy férjnek milyen lélekjelenlétre van szüksége, arról legfeljebb Moliére és az őt utánzó vígjátékírók írnak.

Mi egy találkozás a medvével az erdőben vagy a tigrissel a sivatagban? Az ember lekapja fegyverét, egy piff jobbra, egy paff balra és likvidálja a bestiát. Vagy egy elhagyott helyen elém áll egy torzonborz alak, rámfogja karabélyát, hogy: Pénzt vagy életet! Két eset lehetséges. Vagy van pénzem — ez csak utópia1 -akkor odaadom neki, mondván: — Egy villamosjegy árát megtarthatok? Vagy nincs pénzem — ez sokkal valószínűbb, — akkor a szemébe nevetek és azt mondom: — Mondja, maga hisz a csodákban? Mert ha nálam egy lyukas garast talál, az a legnagyobb csoda lesz!

A házasságban ez nem ilyen egyszerű. Mondjuk az ember hazatér éjjel tizenkettőkor és neje ágya mellett még ég a villany. - Hol voltál, drágám? - kérdi olyan édes mosollyal, hogy az emberben megfagy a vér. — üzemi gyűlésünk volt és Solti elnök kért, hogy maradjunk együtt, mert meg akar még tárgyalni néhány fontos kérdést. — Érdekes, — szól nejem, - akkor nálatok két Solti elnök van, mert az egyik alig félórája ment el, itt várt rád egész este. Megjegyzem, jól elszórakoztunk, aranyos egy ember . . .

Na, most légy okos Domokos! Ehhez képest az előbb említett szituációk csak gyerekjátékok.

Ezt csak azért mondtam el bevezetőnek, hogy a tisztelt szerkesztőség „kiértékelje“ férfiúi lélekjelenlétem eredményét ezen a szép napon.

Belátom, nem illő dolog, de az ember tökéletlen. — Megfeledkeztem a mai ünnepről és nem hoztam a feleségemnek virágot. Ez azért fordulhatott elő, mert még csak három éve vagyunk együtt, gyerekünk nincs és megtörtént a hiba — ajándék nélkül tértem haza.

Feleségem rámnézett, szemét elöntötték a könnyek, berohant a hálószobába és