Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1959-03-01 / 5. szám
n LZ n rv I \/ |_| /\ I А / т V’ I/ f\ *-* IV м I \l f t— I м I гл I / , л IV I—% JL JLXAJL Xi. 1 XX i-i. XJ.X XV/ V/ i»>i. a. Végre óvatos ajtónyitás. Kati megjött és iábujjhegyen beosont a szobába. Az anya fellélegzett, — a gyerek itthon van. — Másnap reggel csak futólag találkoztak, Kati sietett. - Csak annyit kérdezhetett tőle: — Mi volt tegnap, kislányom, hogy mulattál? Sietek, anyukám, majd délután elmondom De nem mondta el. A másik fiút, Pétert elhallgatta. Miért is teszi? — gyötrődött az anya. Az anya várt. Visszavárta lánya bizalmát, melynek birtokában eddig olyan boldognak, biztosnak érezte magát. — Mi lehet vajon az, ami most távolította el tőle a lányt, amikor már komoly szüksége lehet az anyai tanácsra. Kiben keresse a hibát? — Sajátmagában nem találta. Este már nem bírta tovább. Gyere, Katikám, — mondta vidámságot színlelve, ülj ide és mondd el részletesen, mi volt tegnap este, hogyan mulattál? Szemben ült gyermekével. Mindig csak arra oktatta, hogy ne hazudj, mert aki hazudik, az csak fél ember. Az anya szemében minden szeretete, féltése, félelme. — Jaj csak ne hazudjon a gyerekem. A lány hazudott, — eltitkolta Pétert. Az anya gyötrődött. Szégyenítsem meg szememfényét, kislányomat? — Katikám — kérdezte reszkető hangon, mást nem akartál mondani? — A lány érezte anyja hangján, hogy valamit vár tőle, már nem mert tovább hazudni. — Jani is veled volt este? A lány összerezzent. — Nem, Jani nem volt ott, mert összevesztünk. — összevesztetek? - Miért? — Hiszen nemrégen még nagyon jóban voltatok. — Már elég régen megismerkedtem egy másik fiúval, Péterrel.- Forgács Péterrel? - Miért nem mesélted el? - Janit annak idején nem, titkoltad el. A lány elpirult. — Akkor az más volt, de Jani ma már nem érdekel, visszaadtam neki a gyűrűt. Miféle gyűrűt? — kérdezte megdöbbenve az anya. Amit tőle kaptam - válaszolta közömbös hangon a lány. Kislányom — válaszolta az anya nagyon szigorúan — te nyilván nem vagy tisztában vele, hogy a gyűrűadás nem tréfa dolog, és szüleidnek talán jogában áll megtudni az ilyen komoly lépést. Miért nem szóltál nekem erről? — Ha kicsiny korodban ezer kérdésedre is megtudtam felelni, hidd el, felnőtt korodban is megkapnád a helyes választ, amit a utóbbi időben — úgy látom — nem vársz tőlem. — Miért? És miért vetted vissza adott szavadat? Miért bántottad meg Janit? — Hiszen szeret téged. A lány hallgatott, majd a szomorú, szigorú anyai szemek megszólalásra késztették. — Péter szebb fiú, mérnök, jobb keresete lesz, mint Janinak. Vészjósló csend következett. Az anya viaskodott önmagával. — Mit tegyen? — Verje meg az éretlen gyereket, amiért ilyen durva, számító és kíméletlen? — Ugyan kitől tanulta? A türelem taktikáját választotta. Katikám - hangzott sok szeretettel az anya szava. Hallgass rám. — Kibékülsz Janival, és egyszer majd elhozod hozzánk Pétert is. — Emlékszel, drágám, mennyit tudunk beszélni róla, ha egy ruhát, kabátot választunk részedre. Élettársat nélkülem akarsz választani? Kati megölelte anyját. — Bocsáss meg anyám, buta voltam, elismerem. Jól megnézzük Janit is, Pétert is — mondta az anya — és aztán, amelyik a jobb, az értékesebb, és akihez a szíved is húz, az legyen a tiéd. STRAUSZ MARGIT «5 etLekes kis liweh Eleonóra Duse, a halhatatlan olasz tragika születésének százéves évfordulója alkalmából fényképével ellátott, bélyegeket bocsátanak ki — a Szovjetunióban. — Robert Burns verseskönyvét eldobhatod, mert minden versét könyv nélkül tudja a nép, — írja egy angol irodalmár. Ez a legtöbb, amit egy költőről mondani lehet. Wilson Macdonald, a kitűnő kanadai költő „Saját veszélyemre és felelősségemre" címmel megjelentette a Szovjetunióról szóló könyvét. A költő lelkesülten ír arról a kultúrszomjról és művészet iránti rajongásról, melyet a Szovjetunió minden részében tapasztalt. Remarque-filmet mutatnak be Amerikában „A szerelem és a halál ideje" címen. Az egyik főszerepet maga a szerző játszsza. Háromhavi börtönre és ötvenezer frank pénzbüntetésre ítélte a párizsi bíróság Claude Figus színészt, ki a hősök emlékműve égő fáklyáján fogadásból megsütött két tojást. A Szovjetunióban bemutatott nagysikerű vendégjátéka után g kiváló angol művészegyüttes visszatért Stradforte - on Avonba, ahol ez évben is megtartják a hagyományos Shakespeare-előadás sorozatot. A játékok művészeti vezetője Laurence Olivier lesz. Paul Robeson Othello, Charles Laughton Lear király címszerepét fogja játszani. Illés Béla Kárpáti rapszódia című regénye a közelmúltban újhéber nyelven jelent meg. S. M. (DalaUx püspökiek A műsornak vége, a közönség menni készül. De szétnyílik még a függöny s a színpadon ott áll a karmester. Nem vezényelni, nem a tapsot megköszönni jött ki.- Kedves püspökiek, ez hát eddigi munkánk eredménye. Meghallgattak bennünket, s most már tudják, miért jártunk az esti énekpróbákra, mi volt a célunk. Békéről dalolt a kis Neszti és Marika, a béke vágya hangzott édesanyja, édesapja dalából. Szinte szimbólumképpen. Énekelünk, hogy kifejezzük békevágyunkat, énekelünk, mert a dal nem ismer nemzeti viszálykodást és énekelünk, mert szeretjük a dalt. Jó, színvonalas énekkart szeretnénk és ez csakis a püspökieken múlik. Ha megerősödik a férfikar, ha rendszeres próbákat tartunk, bátran léphetünk még sokszor közönségünk elé." Február első vasárnapján mutatkozott be a pozsonypüspöki szülők és iskolabarátok énekkara a szülői értekezlet alkalmából. Ez volt az első, toborzó fellépése. Valaha katonákat toboroztak a harc mezejére, ma a kulturális forradalom hivja az ifjakat és leányokat, férfiakat és nőket a dal hívei sorába. A Pozsonypüspöki Nyolcéves Magyar Középiskola kultúrtevékenysége hagyományos. De hiányzott az az intézmény, ahol újból találkozhattak a régi diákok, a dalt kedvelő ifjúszívű püspökiek. S most végre akadt egy lelkes karnagy, aki a múlt év októberétől hetenként kétszer kiutazott, szervezett, gyakorolt, s akinek sikerült összehoznia a ma már több mint ötven tagú énekkart. Tanítónők és munkások, földművesasszonyok és iparosok álltak a színpadon, és szállt a dal. Bárdos Lajos népdalfeldolgozása, a XVI. századbeli igényes klasszikus kórus előadásából arra következtethetünk, hogy nemsokára szárnyra kel az énekkar jó híre. A karmester az óráját nézi s még egyszer a közönséghez fordul: — Tíz percünk van még öt óráig. Ha nem sietnek, próbáljunk meg közösen dalolni. S mindjárt elkezdi: Béres vagyok, béres . . . Nyomában előbb bizonytalanul, aztán mind jobban hangzik az ének. Mire az óra ötöt mutat, már egy hatalmas kánont vezényel Szijjártó elvtárs. A közönség jobb és baloldalát. Szemüvege csodálatosan fénylik. Talán azokat látja benne, akik a daloláson felbuzdulva esténként bekopognak majd a próbákra? Talán. Mi mindenesetre szívesen mennénk ki újból Püspökire, meghallgatni a kibővült énekkar igazi bemutatkozását. A daloló püspökieket. Újvári Magda 13
