Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1959-02-15 / 4. szám
LÓSKA LAJOS Й TEMETŐ ÚTI — Létezik — állította Furkós János bácsi nyomatékosan. A hosszú kocsmaasztalnál ülők közül voltak, akik hitték, voltak akik kételkedtek benne. — Valami rejlik a dologban — nézte szomorúan az üres féldecist Seprős Mihály. — Én nem hiszem — szólaltam meg. Mindenki rámnézett. Tanult fiatalember, adja a bölcset — állapították meg a ráncok közé ágyazott szemek. Furkós János félretörlí bajuszát és ismétli :- Állítom, hogy létezik. Az éjjel arra járót követi, ha mondom . . . Követi. — Nem hiszem — makacskodtam. Hazafelé készülődtünk. Barátságtalan sötét este fogadott. Nem tanácsos ilyesmiben kételkedni, húzták öszsze magukat még azok is, akik eddig nem hitték egészen. Behúzott nyakkal mentek hazafelé. Kettesével, hármasával, ki merre lakott. Vágyakoztak a meleg ágyba, ahol nem éri őket se szél, se eső. A titkos lények ellen pedig kéznél a szentelt víz. Én János bácsival tartottam. Szuszogva cammogott mellettem. — Maga látta? — pendítettem ismét a megkezdett témát. Az öreg megrázkódott. Istenkísértés ilyen sötétben a szellemekre terelni a szót. Kocsmaasztalnál, féldecí mellett, az más. De megemberelte magát, és felelt: — Én nem láttam. Nem is szeretném. — Gyalogoltam én arra nemegyszer — legyintettem. — De nem éjfél felé — borzongott. — Nappal — ismertem be. — Éjfél felé kísért... De ne emlegessük ... Én itthon is vagyok. Nyugodalmas jó éjszakát! — Nem oda Buda — szóltam az öreg után, - ma a végére járok. Úgyis készültem a szüléimhez iratokért. Húsz perc múlva indul a vonat. Még elérem . . . Éjféltájban érek ahhoz az úthoz. — Olyat csak nem tesz - hebegte Furkós János. — Még egyszer jó éjszakát kívánt, és gyorsan befordult a rozzant kapun. Én szavamat álltam. Útrakeltem. A mozdony lámpája izzó barázdát szántott a haTITKOS LÉNY lőtt sötétbe. A fülkék is ragyogtak. Kacagtam a kísértetjáráson. A vonat csattogva robogott, mintha velem kacagna. Egy jó félóra múlva megérkeztem. Fütyörészve ugrottam le, és nagy lendülettel folytattam az utam gyalog. Éppen éjféltájban léptem a vészes temetői útra. A sötétet már megszoktam. A csillagos égen mint nagyon vékony aranysarló ragyogott a hold. Bűbájos tündérleány, vagy gondatlan angyalka vesztette el - vett erőt rajtam valami szokatlan érzés, mely ilyen szép ábrándozással kezdődött, de aztán egyre hátborzongatóbbá vált, amint néztem a kísérteties temető dombot. A szétszórt sírkövek mint elfelejtett sápadt arcok hallgattak. A leveleden fák görbe ágai kesergő sóhajokként kacskaringóztak az ég felé, amit a sötétben el is értek. Az út mélyen a hegyoldalba vágódott, mint fehérlő hoszszú halotti lepel. Elindultam, arcomra fagyott kényszeredett mosollyal. — Létezik — jutott eszembe. Nosza, mintha valaki lépkedne mögöttem. Vagy képzelődöm? . . . Tisztán hallom . . . Hadd jöjjön! Másnak is vezethet erre az útja . .. Akaratlanul meggyorsítom lépteimet . . . Követőm is. Idegesít. Nem félek, de kellemetlen, hogy sötét éjjel konokul követ valaki. No várj I Megállók .. . A mély út közepe táján lehettem . . . Semmi nesz . . . Lám, követőm is megállt... Akkor maradj, — s indultam. Közben feszülten figyelek. Ismét követ. Léptei nesze egyre erősebben kivehető . . . Megse ér utol. Nem is akar. Rosszban töri a fejét! Újra megálltam .. . Hallgatóztam . . . Ö is áll . . . Homlokomat kiverte a veríték. Fogcsikorgatva törtem jókora furkóst az út széléről. A reccsenés megsokszorozódott a sötét csendben. Mintha kitudja hányán törtek volna botot. . . Elindultam visszafelé. Hadd nézzünk farkasszemet. . . De most elült a lépések zaja. Csak én lihegek, amint gyorsan kapaszkodom visszafelé a dombra . . . Ugyan, hol vár az illető? Hiszen már itt vagyok a kiindulási ponton . . . — Létezik - motoszkál agyamban Furkós megállapítása. Azért se, indulok ismét lefelé. Először semmi nesz. Megkönnyebbülök. Végig törülöm a homlokom. Képzelődés volt. Nekiiramodom. Kipp, kopp, kipp, kopp — jelentkezik ismét. Szinte gyökeret vert a lábam . . . Ismét követ. Váltakozva fut végig rajtam a hideg és a meleg. Éppen a hullaház mered rám. A szél mintha elszabadult volna valahonnan, rázni kezdte a fákat. Azok nyögtek és sóhajtoztak . . . Valaki áll a hullaház fala mellett. Szorosan hozzásímulva. Keményebben markolom a botot. Bátran szembenézek a tényekkel: temető, fák, sírkövek, hullaház. Meg egy sötét alak... Mégsem! A rozzant épület ajtaja az, nem ember, nem is titkos lény. Tovább indulok . . . Követőm is jön. Futás12 ra fordítom. Ö szintén . . . Lassítok. Ö is . . . így érünk ki a mély útból. Nosza? Megszűnt a nesz. . . Kicsit hátrálok, és ismét ereszkedek. Újra nesz, míg csak ki nem érek a mély útból. Azután ismét csend . . . Homlokomra ütök és kacagok. Persze, hogy létezik, de nem a titkos lény, hanem a visszhang . . . Otthon csodálkoztak késői érkezésemen. Mulatva beszéltem el az okát. — Nem jó éjszaka járni - aggodalmaskodott anyám. — Ugyan — legyintett apám .. . Visszatérésem estéjén együtt találtam az asztaltá rsaságot. — Létezik — állapította meg a szokott módján Furkós János bácsi, mikor közéjük léptem. Mindnyájan felém néztek. Úgy látszik, tudtak éjjeli vállalkozásomról. — Létezik — ültem közéjük csalafinta mosollyal. — Ugye mondtam — diadalmaskodott Furkós, féldecit rendelve számomra. Én fölhajtottam, majd csettintve megjegyeztem : — Elhamarkodta, János bácsi. Nem várta ki a végét. A társaság hol rám, hol Furkósra nézett. — Létezik, tudniillik a visszhang — koppintottam le az üres poharat.- Visszhang!? - derültek föl az élet gondjától ráncos arcok. Valamikor tanultak róla. Röviden elmagyaráztam, hogy rémít a visszhang a mély temetőútban ... Az ismeretlen természeti törvényekből születnek a titkos lények . . . Ittunk még egy kört a titkos lény halotti toraként. Mindenki fizette a magáét, de az enyémet közösen, ezzel is kifejezésre juttatva bátorságom iránti elismerésüket. Mert a többség véleménye az volt, hogy visszhang ide, visszhang oda, mégse mennének éjfélkor végig azon az úton, „A babona ellen erélyesen kell harcolnunk" - ez a jelszava a mexikói „Babona ellen küzdők" ligájának. Október 13-án 13 óra 13 perckor szállt föl egy pilóta, hogy 13-szor ugorjon ki ejtőernyővel gépéből éspedig 1 300 m magasságból. Előzőleg átsétált egy létra alatt, egy fekete macska keresztezte útját, feldöntött egy teli sótartót és eltörte a tükrét. Végül ballábbal ugrott ki a repülőgépből és - szerencsésen ért földet. /jvdekes kis hitnek Sir Vivian Fuchs angol geográfus a Déli-sarkról egy filmtekercset hozott magával, melyet Scott kapitány, az itt 1910-ben elpusztult expedíció vezetője annak idején hátrahagyott. Negyvenhét év utón a filmet előhívták és kitűnő képeket készítettek róla. A Csehszlovák és a Magyar Tudományos Akadémia már ebben az évben megjelenteti a nyolcvanezer szavas közös szótárt. Az egész művelt világ ünnepli Paul Cézanne, a nagy francia impresszionista festőművész születésének százötvenedik évfordulóját.
