Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1959-09-01 / 17. szám

A La Ciotat-i katona

Az első világháború után La Ciotatban, a kis délfrancia kikötővárosban egy hajó vízrebocsátása tiszteletére rendezett országos vásáron egy francia katona bronzszobrát láttuk a városka egyik terén. Körülötte tolongott a tömeg. Közelebb léptünk és rájöttünk, hogy a szobor élő ember, oki mereven állt földszínű köpenyében, acélsisakkal a fején, kezében bajonettel a forró júniusi nap füzében egy kőemelvényen. Arca, keze bronzfestékkel volt bemázolva. Egy izma sem moccant, szeme sem rebbent.

Lábánál a köemelvényhez támasztva kemény papiroson a következő felirat:

A szoborember

(Homme statue)

Engem, Charles Louis Franchard-t, a.....

ezred katonáját Verdun mellett betemetett a föld. Sebesülésem révén azt a különös képességet szereztem, hogy teljes mozdulatlanságban maradhatok és tetszésszerinti ideig szobor módjára viselkedem. E művészetemet megvizsgálta már számos profeszszor és azt megmagyarázhatatlan betegségnek nyilvánították. Adakozzanak, kérem, egy állástalan családapának.

Egy pénzdarabot dobtunk a papír mellett fekvő tányérba és fejcsóválva továbbmentünk.

Itt áll tehát - gondoltuk - állig felfegyverezve sok évezred elpusztíthatatlan katonája, ő, akivel történelmet csináltak, ő, aki Nagy Sándor, Caesar, Napóleon nagy tetteit, melyekről az iskolában tanultunk, lehetővé tette. Ö az. A szeme se rebben. Círusz íjásza, Kambyses kvadriga-hajtója, akit a sivatag homokja sem tudott végérvényesen betemetni, Caesar légionáriusa, Dzsingisz kán lándzsás lovasa, XIV. Lajos

10

mmtmü mmm

Az alig két évvel ezelőtt elhunyt Berthold Brecht a modern német drámai irodalom legkimagaslóbb egyénisége. Ezt a megállapítást épp úgy vallják a művészet szakemberei a NDK-ban, mint az Oderától nyugatra. Világhírét már a második világháború előtt, a harmincas évek elején megalapozta a „Koldusoperával“, melynek filmváltozata az akkori évek egyik legnagyobb sikere volt. A háború után az emigrációból hazatért Brecht drámai (Galilei élete, Courage anyó, Puntila úr és szolgája) forradalmi rendezésével lepte meg a nemzetközi színművészet szakembereit.

Brecht világhírét mindenekelőtt drámai alkotásai alapozták meg. Kevésbé ismertek nálunk prózái. Az alábbi rövid írás egy kis ízelítőt ad a nagy író világnézetéről, háború ellenes kiállásáról.

svájci gárdistája és gránátosa I. Napóleonnak. Birtokában az a talán mégsem oly rendkívüli képesség, hogy meg ne lássék rajta, ha a pusztítás minden elképzelhető szerszámát őrajta próbálják ki. Érzéktelen marad, mint a kő (mondja ő), ha majd a halálba küldik. Keresztüllyukasztva a legkülönbözőbb korok, a kő-, a bronz-, a vaskorszak pikáitól, legázoltan Artaxerxes vagy Ludendorff generális harciszekerei által, összetiporva Hannibál elefántjaitól és Attila lovashordáitól, összezúzva az évszázadokon keresztül egyre tökéletesedő lövegek ércszilánkjaitól, de katapultok hajította kövektől is, szétszaggatva puskagolyóktól, nagyoktól mint a galambtojás és apróktól, mint a méhecske, itt áll elpusztíthatatlanul, újra és újra, hallgatva a soknyelvű vezényszóra, de mindig tudatlanul, hogy miért, mivégett. Az országokat, melyeket elfoglalt, nem ő vette birtokába, mint a kőműves sem lakja a házat, amelyet fölépített. A föld sem az övé, melyet védelmezett. Még fegyverét vagy mundérját sem mondhatja a magáénak. De ő áll, fölötte a repülők halálesője, a városfalak égő szurokja, alatta akna és buktatóárok, körülötte pestis és mustárgáz, húsból készült dárda- és nyíltarsoly, célpont, tanktépte embercafat, petróleumfőző, előtte az ellenség és mögötte a generális!

Számtalan az a kéz, mely zekéjét szőtte, mellvértjét kalapálta, csizmáját szabta! Töméntelen zseb, mely általa lett tele! Végtelen ordítás a világ minden nyelvén, mely őt buzdította! Nincs olyan isten, aki meg nem áldotta volna! Öt, megbélyegezettjét a türelem borzalmas nyavalyájának, az érzéktelenség gyógyíthatatlan betegségének kiaszottját.

Miféle beomlás az — gondoltuk —, aminek ezt a betegséget köszönheti, ezt a rettenetes, borzalmas és annyira fertőző nyavalyát?

És hogy ez ne volna mégis gyógyítható?

Ford.: S. M.

Nem jön ki?

Nem jön ki.

Miért nem jön ki? 1 :

— i_saxí

Csak. Rövidke szó. De ahogy a törékeny fiatal asszonyka ajkán csattan, benne fáj az elsejéken, a hónapok idusán ismétlődő elkeseredés.

— Én nem értem, mások hogyan élnek? - pattog a férfi - hót a mi fizetésünk sem kevesebb, másoknak még marad is.

— Mások? Mások mindent maguk csinálnak. Jolánkóéknak jó a mosoda. Sőt! Bejárónőjük sincs.

— Küldjük el mi is a bejárónőt - mondja a férfi. — Igazad van, Marikám. A bejárónő viszi el a pénzünket. Havi négyszáz. Sok ám az. Egyötöde a fizetésemnek. A tiednek meg egyharmada,

— No, jó, Ferikém, és akkor hogy leszünk? Én igazán nem érek ró még takarítani is.

— Miért nem érsz rá, szívem? - csodálkozik Feri.

— Azért, mert reggeltől délutánig dolgozom. Délután vacsorát főzök, szombat délután kivasalom azt, amit a héten kimostam, vagy amit о mosodából hazahozok. Vasárnap délelőtt rendbeteszem a ruháinkat, ingeidet, ebédet főzök ... és kész.

— Kész? És vasárnap délután?

— Feri! Azt akarod, hogy vasárnap délután takarítsam a lakást?

— Én nem akarom, de hát mikor csináljuk?

— Mikor? Jolánkáéknál a férj takarít! Hetenként egyszer, délután. Szombaton, mert akkor több a idő - rebegi Marika halálfélelemmel.

Feri felcsattan:

— Engem a Jolánka férje nem érdekei! Én nem azért szereztem technikusi képesítést, hogy a padlót keféljem. Miket találsz ki! A takarítás aztán igazán női munka!

— Női munka? Padlót vikszelni, felkefélni, bútort tologatni, ablakot mosni létrán állva? Miért női munka ez?

— Talán láttál már bejáró férfiakat? Én csak bejárónőket láttam.

— Mikor ideadták a gyógyszerész-diplomámat, esküszöm, nekem se mondta az egyetem rektora, hogy aztán szépen súrolja a parkettet, kisasszony ...

Feri felugrik, veszi a kabátját:

— Rendben van. Akkor csak uraskodj, szívem. Ha te képtelen vagy rá, hogy nyugalmat biztosíts a családfenntartónak, a férjednek, akire pedig mindig támaszkodhatnál, ha baj van, ha neked a férjed csak annyi, mint egy bejárónő, hát akkor csináld úgy a takarítást, ahogy akarod!

Marika nem engedi, hogy elrohanjon hazulról. Kirukkol a mentőötlettel:

Ide hallgass, elküldjük a takarítónőt és kihívjuk a takarító vállalatot. Ők olcsóbbak. Megspórolunk legalább kétszázast.

— Hogy a fenébe! - mordult fel a férfi. Aztán csak összecsapják, összevágják. Annál már én is szebben meg tudom csinálni. — Valami eszébe jut. — Te! Figyelj csak! Remek ötletem van. Mennyit kérne a takarító vállalat, ha őket hívnánk?

— Mit tudom én. Gondolom, havi kétszázból kitelnék. És nem olyan rosszak azok, ahogy gondolod, hiszen . . .

— Megállj csak! Kössünk alkut!

— Hadd halljam.

— Fizess nekem havonta kétszáz forintot, én elvégzem érte a vikszelést, szőnyegporolást, havonta egyszer ablakot tisztítok, kéthavonként lemosom az ablakfákat, ajtókat, kiporolom a bútorkárpitokat - mindent,