Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1959-09-01 / 17. szám
BANYAI tfí ombos fa árnyékában húzódik meg pN a kis ház. Tornácán egy középkorú asszony gyümölcsöt rak szélesszájú üvegekbe. Befőz. Egy fiatal teremtés teszvesz a konyhában, mozdulatai könnyedek, de hajladozás közben kipirul. A fiatal test és az izmok gyors mozgásra késztetik, de bent a mellkasban valami nem engedelmeskedik. Leül pihenni, majd újra hozzákezd a munkához. Csendes a ház, még a tarka cica is nesztelenül megy végig a konyhán. Ketten laknak csak itten, az anya és leánya. Keveset beszélnek, mégis megértik egymást. Az anya sokszor elnézi lányát és az apa jut az eszébe. Nagyon hasonlít reá. Olyan a természete, fejhordozása. Milyen okos volt! Tudta, miért harcol. Lám, most mindez bekövetkezett, de ő mór nem érhette meg. .Q uciabányára 1939-ben bevonultak az Чг. elcsigázott magyar katonák. Kopottas ruhákban hamisan csengő jelszavakat kiabáltak. Utánuk megjelentek Horthy kopói, a kakastollas csendőrök. Lelák elvtárs régi kommunista, a bányából hazafelé menve a jövőn gondolkozott. Kivel és hogyan fogja folytatni a pártmunkát. Már a bányában is megszaporodott a besúgók száma. Tudatában volt, milyen nagy a veszély, de azt is tudta, hogy a harc csak most kezdődik igazán. Mikor haza ért, családja körében felvidult. Ej, hiszen itt a család, a jó, a megértő aszszony, segítenek ők is. Azt jól tudta, hogy továbbra is fönn kell tartani a kapcsolatot a cseh és szlovák elvtársakkal, csak egy megbízható egyént kellene megnyerni összekötőnek. Olyan valakit, aki jól ismeri a környéket és könnyen átcsúszik a magyar-szlovák határon. Sokáig elnézte lányát, a 15 éves Zsófikét. Milyen kedves gyerek és fürge, mint о gyík. A legtöbb gombát, málnát ő szedi mindig. Úgy ismeri az erdőt, mint a tenyerét. ö lesz a legalkalmasabb, villant az agyába, de ez a gondolat egyszersmind szíven is ütötte, mert jaj, ha elfogják. Az apa szenvedett, de a kommunista már határozott. A kis Zsófika pedig dalolgatva, háncsból fonott kosárkával a karján, hátizsákkal a vállán elindult az erdőbe, s az erdőn keresztül Stószra, Meczenzéfre. Bekopogott a megjelölt házba: „Nem vesznek málnát?" S a „Magunknak is van" feleletre betért a házba. A kosárkába került a fontos üzenet, amelyet ha baj van, el kell tüntetni. A hátizsákba pedig a csomagot tette. Ügy is volt, hogy várt valaki reá, akit át kellett vezetnie a határon. S a kis Zsófikénál jobb vezető nem igen akadt. Fürge volt, mint az őzike és minden szokatlan zajt meg tudott különböztetni az erdőben. Egy este úgy elnyomta az álom, hogy édesanyja sajnálta felkölteni, helyette ő vette hátára a zsákot és megtete a szokott utat. Tonhauser elvtárssal tért vissza, akit Zsófika még aznap Kassára kísért. A vidéken egyre terjedtek a röplapok. Ki voltak ragasztva, oszlopokra és fákra, alig győzték szedni a csendőrök. „Elvtársak, munkások, leszámolunk a népnyúzókkal!" - hirdették a falragaszok. Senki sem gondolta, hogy ezek a röplapok Zsófika hátizsákjában jutottak keresztül a határon. у1Л 1.л -ben egy vasárnap délután lí^lLeC nagy bányászünnepséget rendezett a bányatársaság. Volt ott cigány, bor, sör, bogrács-gulyás. Mulattak az urak a főmérnökkel az élén. Egymás után húfatták a nótáikat. A bányászok'félre ültek, családjukkal beszélgettek, s az otthonról hozott harapni• való mellé sört iszogattak. A terített asztalnál ülők azonban egyre jobban nekibőszültek. Tüzelte őket a bor, de még jobban a bányászok komor pillantása. „Elhangzott a szó, zeng az induló, talicskázik már Grűn és Kohn zsidó!" ordítozták a gúnydalokat. — Hát ti miért nem daloltok? — néztek kihívóan a bányászok felé.- Nem tudjuk ezeket a dalokat - válaszolt az egyik. — Lelák mester - pillantotta meg a főmérnök a csendben ülő bányászt, — elhuzatjuk mi a maga nótáját is! - kiáltotta gúnyosan kötekedve. - Cigányok, húzzátok Lelák fülébe, én parancsolom! A megszeppent muzsikusok odasorakoztak Lelák háta mögé. Lelák kiegyenesedett. Érezte, hogy most minden szem rajta függ. A cigány fülébe súgott valamit. Majd érces hangon rázendített: — Föl, föl, ti rabjai a földnek, föl, föl, te éhes proletár! A győzelem napjai jönnek, rabságodnak vége már! A dalba egyre többen bekapcsolódtak és azt a mondatot, hogy: A föld fog sarkából kidőlni, semmik vagyunk s minden leszünk! - mindenki énekelte.- Megállj, megállj! - ordítoztak a fehér asztalnál. — Piszok kommunista! Válaszul visszazengte az erdő az Internacionálé refrénjét. — Ez a harc lesz a végső, csak összefogni hát, és nemzetközivé lesz, holnapra a világ! Még aznap este feltűzött szuronnyal kísérték börtönbe Lelákot a kakastolias csendőrök. Téved, aki azt hiszi, hogy ezután a Lelák család megszűnt az illegalitásban lévő kommunista párt részére dolgozni. Ezután az anya vette kezébe a dolgok irányítását. A nagyobbik lány egy' kassai kommunistához ment férjhez, a fiú a bányászokkal volt összeköttetésben. Zsófika pedig minden héten vette a szatyrot, a hátizsákot és harmatos hajnalon elindult a határ felé. 1943 nyarán Meczenzéfen egy simára fésült hajú idegent mutattak be neki. Tudta, mi a teendője. El kell vezetnie Kassára az elvtársakhoz. Azonban valahogy nem tetszett Zsófinak, hogy az „elvtárs" sokat kérdezősködött. Pedig azt nem szabad az ilyen úton. Zsófia szívébe bizalmatlanság lopódzott. Jó lesz figyelmeztetni az elvtársakat, hogy az ilyen locsogó ember bajt csinálhat. /Л elákné kilencéves kisfiával volt odahaza, amikor érte jöttek a csendőrök. A házkutatásnál semmit sem találtak, mégis elhurcolták Sátoraljaújhelyre a kommunisták börtönébe. Harminc asszony volt egy szobában összezsúfolva. Először alig látott a sötétben. Egyszerre csak a nyakába borult Zsófika, majd kassai aszszonylánya. Akkor keseredett el igazán, mikor megtudta, hogy ennek a börtönnek a falai őrzik nagyfiát, vejét, sógorát is. Tudta, hogy árulás történt, csak azt nem tudta, ki lehetett az áruló. A pofonoknál és a rúgásoknál is jobban fájt az a hír, hogy a 18 éves Zsófikét 6 évre elítélték és a dachaui koncentrációs táborba vitték. Azt is megtudta, hogy a férjét halálra kínozták a haláltáborba. Szörnyű látvány volt, amikor az ismert, halálra kínzott elvtársakat szembesítették egymással. — Ismered? — Nem - volt mindkét részről a válasz. Majd verés következett és ez mindennap ismétlődött. Lelákné nyolc hónap múlva’ hazakerült, mert semmit sem tudtak rábizonyítani, Aszszonyleányát szintén hazaengedték. De ez a „haza", jaj, milyen szörnyű volt! A legkisebb fiúval éldegélt, minden támasz nélkül. Munkát nem kapott, a faluból sem volt szabad kimennie. Csak azt ehettek, amit lopva, könyörületből adtak a gyereknek. Eltelt még egy keserves év. Megjött a férje által megjósolt felszabadulás, amit annyira vártak, amiért annyit küzdöttek. Visszajött a nagyfiú, a vő is. Csak Zsófiáról nem volt semmi hír. Egy fél év múlva azonban ő is hazajött. Kórházban feküdt, mert a dachaui és bergenbelzeni koncentrációs táborok minden erejét kiszívták. Súlyos tüdőbajt kapott. Nemrégen sikeresen megoperálták. A fiúk kirepültek a fészekből. Ketten maradtak. Anya és leánya. kis házban azonban nemcsak , a L múltnak, az emlékeknek élnek. Mind'r-V ketten agilis tagjai a pártnak s tanácsukkal, szervező munkájukkal építik azt a rendszert, amiért harcoltak és szenvedtek. A kommunista szellem kifogyhatatlan erejével harcolnak, hogy a fasiszta rendszer soha többé ne térhessen vissza. LÉVAY ERZSÉBET
