Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1959-01-15 / 2. szám
)ÁN KRATOCHVÍL: Irodalmi pályázatunk tiszteletdíjjal jutalmazott második írása: Az építkezésen nagy a nyüzsgés. Daruk emelnek habarccsal megrakott nehéz vaskordékat az épülő házak harmadik, negyedik emeletére, mindenfelé állandóan zúgnak az építőanyagot szállító teherautók. Szinte szemlátomást nő ki a földből az úi villanymű. Az emberek keze verseng a gépekkel. Néha felpillantanak, elégedetten mérlegelik, mennyi látszatja van mindnyájuk munkájának. Ilyenkor arra gondolnak talán, hogy szakmájukban ők az elsők az országban, őket tüntették ki a legjobbakat megillető vörös zászlóval. Ha két ember tekintete ilyenkor véletlenül találkozik, elszántság és néma fogadalom tükröződik benne: nem hagyjuk magunkat, elsők leszünk ezentúl is. S már hajolnak is vissza munkájuk fölé, a darus gyakorlott szemmel becsüli fel a legrövidebb utat, hogy az anyagot minél előbb eljuttassa a munkahelyre, a betónkeverőgépek pillanatnyi megállás nélkül zakatolnak, s a keverék állandóan egyforma, mintha patikamérlegen mérték volna le a belévalót. Az épitőtelep kapujához teherautó közeledik. Padokon fiatalemberek ülnek rajta, diákok, egyhónapos brigádmunkára jöttek. Dalolásuk túlharsogja a motor zakatolását. Csak egy kuporog némán a kocsikas zugában, mintha észre se venné, mi történik körülötte. Magaviseleté már egy ideje feltűnt a társainak is. Furcsállják s nem tudják, minek tulajdonítsák közömbösségét, félrehúzódását, magánykeresését. Beszéltek is már róla egymás közt, szívesen segítenének rajta, de jószándékuk még nem érett elhatározássá. Az egyik fabarakban van az építkezés irodája, Málek építés vezető éppen az egyik pallérral, Závarával beszélget. Ahogy a fiatalokat szállító teherautó elhajt az ablak előtt, Závara arca elborul. — Életrevaló gyerekek a diákjaink, — önti szavakba gondolatait, — igaz, nem szokták meg a nehéz munkát, de megteszik ami tőlük telik. Csak az a Maliva nem tetszik nekem. Valami baja van annak a fiúnak. A munkát csak úgy tessék-lássék formán végzi, igyekszik minél előbb szabadulni tőle, a társait kerüli, s ha a munkavezető szól neki, szemtelenül visszafelesel. Jó volna kissé a körmére nézni.- Tudok róla, — feleli Málek, - az iskolaigazgatóság levelében azt Írja erről a Malivóról, hogy azelőtt a legjobb diákok egyike volt, az utolsó évben azonban elbitangosodott. Tegnap véletlenül találkoztam vele, egy gerendarakáson üldögélt. Megkérdeztem, nincs-e valami baja. Dünnyögött egy-két érthetetlen szót és eloldalgott. Beszéltem róla a vezetőjükkel is, bevallotta, nem boldogul a Malivával, semmiképpen sem sikerül bevonnia őt a közösségbe. Závara szótlanul nézi az ablakon keresztül a fiúkat, akik éppen a szerszámraktárból térnek vissza csákányokkal, lapátokkal. Mindnyájukon meglátszik a szokatlan munka okozta fáradtság, de vidám szavuk, csillogó szemük azt mutatja, hogy ezek a kezdeti kellemetlenségek hamarosan elmúlnak, mihelyt kissé megkérgesedik a munkától a tenyerük. Csak Maliva üt el tőlük, Maliva Gyuri, akiről valósággal lerí, hogy semmi örömét sem leli a reá váró munkában. Arcának konok kifejezése inkább arra vall, hogy kényszerből cselekszi, amit tesz, undorral és ellenszenvvel. Málek rászól Závarára: — Gyere Károly, hiába űzzük az eszünket, foganatja nem lesz. Maliván elsősorban a társainak kell segíteniük. Talán magába száll, ha látja, hogy elmarad a többitől, megjön az esze és a kedve s túltesz mindnyájukon. Mosolyogva karonfogja Závarát s az asztalhoz vezeti. A mester azonban tovább töpreng: — Nem tudom, igazad van-e. Ha ez a Maliva legalább egy kis érdeklődést mutatna a munka, a körülötte zajló élet iránt, akkor talán egyetértenék veled abban, hogy a többiek kigyógyíthatják mostani közönyösségéből, lelki elesettségéből. De én úgy találom, hogy ez a fiú valahogy alapjában idegenkedik mindentől, amivel szemben találja magát. Keservesen nehéz munka lesz, ha meg akarjuk változtatni. Mégis úgy érzem, hogy segítenünk kell rajta, valamiképpen talpra kell állítanunk. Málek már asztalnál ül, sorra nyitogatja a fiókokat, munkához lát. — Idefigyelj, — szólal meg váratlanul Závara, tulajdonképpen miért van itt ez a fiú? Hisz senki sem kényszerítette, senki sem küldte. Mi lehet az oka, hogy ide jött? Ez nem nevelés! — jelentette ki az apa. Lehet — hagyta rá az anya. Nem lehet, hanem egészen bizonyos! Nem egészen bizonyos, hanem lehet! Egyben teljes bizonyossággal kijelentem, hogy ez nem nevelési módszer! — Te meg azt hiszed, hogy'nevelés az, mikor a gyermek négyeseket szerez? Az apa, felesége logikájától sarokba szorítottam gondolatai rendezésére pillanatnyi szünetet tartott. Valahányszor a szülők véleményüket kicserélték, Vaszja rendszerint gyorsan felöltözött, a lehető legcsöndesebben becsukta maga mögött az oitót és eltávozott hazulról. Ez volt a legalkalmasabb pillanat, amikor észrevétlenül eltűnhetett. Ám szüleinek ez о mai nevelésügyi perpatvara végtelenül érdekelte és maradt. — Természetes, hogy ez nem nevelés — védte igazát az apa - és bocsáss meg: ostobaság is! — Miért? — kérdezte az anya kíváncsian. Azért! — válaszolt az apa. Ez nagyon meggyőzően hangzik! Meggyőzően, vagy nem meggyőzően, de így van! — Bizonyítsd be! — Kérlek. Mit mondanál te, ha én minden jól sikerült levesért ösztönzésül, vagy jutalmul öt rubelt adnék neked? — Azt mondanám, hogy meghibbant az eszed. 14 Miért? Azért! fyentnekl Шек- Egész egyszerűen, bocsáss meg, hogy ki kell mondanom: ostobaság volna. Először azért, mert ilyen ösztönzésre nincs szükségem és másodszor: jól tudod, hogy csak jó leveseket főzök. Ez igaz. Jó leveseket főzöl. De miért? — Azért, mert én is szeretem a jó leveseket. És végül azért is, mert ez a kötelességem. — Helyes! — Miről van tehát szó? — Ezt kérdem én tőled: — Miről van szó? A te kötelességed jó gazdasszonynak, a gyerek kötelessége jó tanulónak lenni! — Ez furcsa következtetés. Én én vagyok, ő meg ő. Én felnőtt vagyok, ő meg fiú, csaknem gyermek még. — Én? Gyermek? — kiáltott sértődötten Vaszja. Senki se kérdezett. Ha felnőttek társalognak, neked csöndben kell lenned, nem szabad közbeszólnod! Hol hagytuk abba? — Ott, hogy még csaknem gyermek — mondta az apa. — Helyes. Csaknem gyermek és ezért kell ösztönözni. — Hát akkor csak ösztönözd és engem, kérlek, ne keverj a dologba. Én azt állítom, hogy ez nem nevelés.- Én meg erősítem, hogy nevelés. Csinálj, amit akarsz. Igen, én akarok. Ilyen körülmények között én lemondok ne- i szerepemről; neveld magad!- Hát nevelem is! Jobban értek a gyermeki lélekhez, mint te. Hol vagy Vaszja? Mit csinálsz? öltözöm. Ide gyere! Kész a feladatod? Még nem. Hová mégy hát? Sétálni. És a feladatokkal mi lesz? A feladatokat, a feladatokat majd este. Rendben van. Ahogy gondolod. Ha este, hát este. Hanem jegyezd meg magadnak, hegy Mi az? - nyugtalankodott Vaszja - kikapok? — Nem, szó sincs róla — mondta az anyja mosolyogva —, hanem jegyezd meg, hogy mától fogva minden egyesért öt rúbelt kapsz tőlem. Érted?
