Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1959-01-15 / 2. szám

А ГУ V Afi' i-niod férfi, derék, becsületes dolgozó. Lehet, hogy 1959-ben mór több lesz köztük a nő is. Mert sok itt a fiatal, főleg a leány. Dolgoz­nak, tanulnak és ha kicsit jobban körülnéznek, rájönnek, mit lehetne még ügyesebben meg­oldani. Mert ötleteik vannak. Az ifjúság ellenőriz — A CSISZ kongresszusára sem ment üres kézzel küldöttünk — mutatja a fiatalok vállalá­sait Miloslava • Duchácková, most már a CSISZ elnökének funkciójában. És ezek nemcsak pa­píron szerepeinek. A gottwaldovi kerület kü­lönlegessége, a vándor-mandátummal járó kis zászló már ott díszíti az egyik varróleány gé­pét. E vándor-könyvecskébe az egyes műhelyek legjobb ifjúmunkásának neve kerül. Ha három­szor egymás után sikerül megtartania a címet, a járás elismerését és az üzem jutalmát kapja. Ha az egész év folyamán, hónapról hónapra ugyanaz a fiatal tartja a címet, a CSISZ KB elismerésére, esetleg egy külföldi útra számít­hat. Ez a verseny a bécsi Világifjúsági Talál­kozóig tart majd. És itt van a fiatalok ellenőrző brigádja. A gépek kezelését, a hulladék csökkentését, a tisztaságot kíséri figyelemmel az ifjú ellenőrök szigorú tekintete. S ugyanez a tekintet hogy felderül, amikor az ifjak a régi uraság regényes parkját ró­ják. 1955-től itt áll az újonnan épített üzemi klub, s a népi együttestől kezdve a tánczene­karon keresztül a bábszínházig minden érdek­­csoport megtalálja szórakozását. S itt már nincs korkülömbség. Az érdeklődés nem ismer kor­határt. Ha például a Gottwaldovi Filharmónia lép fel, fiatal és idősebb ott szorong a néző­téren. S aki ma hazamenet a zeneműről tár­gyal, másnap szaktanáccsal segíti fiatalabb kollégáját a munkában. Mert foglalkoznak a fiatalokkal és főleg jó példával járnak elől az idősebbek.- Be szeretnénk bizonyítani, hogy a kormány és a.Központi Szakszervezeti Tanács vörös zász­laját kiérdemeltük — hangzott el a múlt év no­vemberében. A CSKP KB leveléhez mi is hozzá­szólunk. Vállalásainkkal. A jövő nyersanyaga A termelési feladatokra, az exportterv telje­sítésére, új munkafolyamatok bevezetésére irá­nyulnak ezek a konkrét kötelezettségvállalások. Meg a mezőgazdasági termelés fellendítésére. A védnökségi doubravai EFSZ tehénistállójának építésénél elvégzik az asztalos- és ácsmunkát. Annak bizonyítékaképpen, hogy a PVC nagyon jó építőanyag és egyúttal fapótló, a novodur­­ból ablakkeretet készítettek. Egyelőre kísérlet­képpen, s miután a mezőgazdasági épületek­nél lesz nagy jelentősége, ezeken szeretnék kipróbálni. A tervezett 10 novodur keret helyett hatvanöt bocsátanak kísérleti célra, hogy minél előbb bebizonyosodjék: ismét új teret hódít a műanyag. Mindnyájan tudják, hogy ez a jövő nyers­anyaga. Ök pedig azok, akiknek nagy részük van abban, hogy a 300 %-kal megnövekedett PVC feldolgozása lehetővé váljék a harmadik ötéves tervben. 6. Az üzem termelési terve csaknem 180 alapgyártmányt irányoz elő, amelyek több ezer kivitelben készülnek. Legismertebbek az esőköpenyek, a kötények, abro­szok. stb. Napajedla — Az eredeti település a Morva folyó két ága közötti szigeten terült el. Fontos keres­kedelmi gócpont volt az erre haladó „jantár­­úton." A hajókon érkező, sót szétfuvarozó ke­reskedők itt itatták lovaikat. Talán innen ered az elnevezés: Napajedla (itató) — jegyzi fel a krónikás. A fuvarosok ajkán már régen elhalt Napa­jedla híre. A kis morva város neve, a Fatra Napajedla jelzés mégis eljutott már csaknem az egész világba. Gyártmányai a modern tech­nika, a műanyag és a mindig újat alkotó em­ber dicséretét hirdetik. ÚJVÁRI MAGDA Fényképek: B. Kabourek e . . . Itt készülnek a Spartakiód karikák is A novódur gyártmányok főleg az építkezéseknél és a bútor­gyártásnál töltenek be fontos szerepet

Next

/
Thumbnails
Contents