Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1959-07-15 / 14. szám

Kezünkben a lakáskérdés megoldásának kulcsa A harmadik ötéves terv fólyamán 192 ezer, a'negyedik ötéves tervben összegen 220 ezer új lakást kell Szlovákiában felépítenünk. Hogy ez milyen hatalmas épít­kezést jelent, legjobban abból ítélhetjük meg, ha figyelembe vesszük Szlovákia 1957. évi lakásalapját, mely nem egészen 977 ezer lakásból állott. A harmadik ötéves terv építési irányszámának negyedrészét új formával, a szövetkezeti lakásépítéssel oldjuk meg. Szövetkezeti lakásépítés. Ez a fogalom került előtérbe az utóbbi időben, felkavar­ta a lakáskérdés szintjét s széleskörű be­szédtémát képez. Az emberek latolgatják előnyeit. Biztos, hogy az államtól sokolda­lú támogatást kap: elsősorban az építke­zési költségek 30 százalékáig terjedő álla­mi segélyt és további 30 százalékig terjedő kölcsönt. (Visszafizetendő 30 éven belül 3 százalékos kamattal.) A további 40 szá­zalék, amely a szövetkezet tagságának a részesedését képezi, nemcsak készpénz­ben, de az építkezésnél vagy az építőanya­gok előállításánál végzett munkával is kiegyenlíthető. Aki ezt pénzben szeretné fizetni, de a szükséges összeg nem áll rendelkezésére, annak az állami takarék­­pénztár előnyös kölcsönt nyújthat. Ugyanezt megtehetik az üzemek saját alkalmazot­taiknak a dolgozók üzemi alapjából. A szövetkezeti lakások előnye sem lesz csekély. Eltekintve attól, hogy házadómentesek lesznek, a lakásszövetke­zetek engedményben részesülnek a kereseti adó fizetésénél és a lakástulajdonos örö­köseinek nem kell örökösödési adót fizet­niük a részesedés értéke után. A szövet­kezeti lakásoknál az építkezési vállalatok­nak nincs joguk a lakások 10 százaléká­ban saját alkalmazottaikat (bizonytalan időre sem) elhelyezni és közcélokra sem adják át a szokásos 20 százalékot. A szö­vetkezeti lakásokra nem vonatkozik a nem­zeti bizottságok lakáskiutalási joga és ugyancsak mentesek a túlméretezett laká­sokra vonatkozó előírásoktól és fizetési kötelezettségektől. A szövetkezeti lakásokra kiterjed a lakó védelme s így a szövetke­zet tagjo nem kaphat felmondást, amíg a szövetkezeti részesedése tart. Természe­tes, hogy a tagsági részesedés saját tulaj­donát képezi. Mibe kerül mindez? Ezeket a pénzügyi kapcsolatokat leg­jobban példával tudjuk megvilágítani. A CSKP KB határozata értelmében a har­madik ötéves tervben egy 37 négyzetméte­res lakófelületű, 295 köbméteres beépített térségű lakásegység átlagos építkezési költsége 63 000 korona lehet. Ezt véve ala­pul a szövetkezeti tag negyven százalékos részesedése tehát 25 200 korona lenne. Ehhez állami segélyként 18 900 koronát (30 százalékot) és ugyanilyen összegű állami kölcsönt kap, melyet 30 éven belül kell visszafizetnie. Az első évben a szövetkezeti tag tehát megfizeti a 18.900 korona 1/ъо részét, vagyis 630 koronát és ezen rész há­romszázalékos kamatját, azaz 567 koronát. Minden további évben csökkenni fog a ka matköltség. Ezen az összegen kivül a szö­vetkezeti tag természetesen hozzájárul a szövetkezeti ház fenntartásához szükséges költségek reá eső részével. Munkában az első lakásépítési szövetkezetek A szövetkezeti lakásépítés kitűnő alkal­mat nyújt saját kezükbe venni lakáskérdé­sük megoldásának kulcsát azoknak, akik­nek eddig nem maradt más hátra, mint várni, legtöbb működő vagy induló szövet­kezete eddig Bratislavának van. Az első szövetkezethez — amelyet a Stavoindustria, a Drupo és a Vinohrady EFSZ alakított közösen — gyorsan csatlakoznak a továb biok: a Komensky Egyetem, a Csehszlo­vák Rádió szövetkezete, melybe a Tele­vízió dolgozói is bekapcsolódnak, a Pe­dagógiai Könyvkiadó és a Bratislava épí­tésén dolgozó Tervhivatal szövetkezeti la­kásépítése. A Nemzetközi Nőnap üzemben eddig 70 érdeklődő van és hasonló lét­számmal akarnak kezdeni a Matador- és Dimitrov-üzemekben. A Teslában 60 dol­gozót érdekel a szövetkezeti lakás. A Kabloüzem 65 dolgozója közül, akik ez év áprilisában részt vettek egy tudósító gyűlésen, tizennyolcán biztosra jelentkez­tek. Ez a létszám még lényegesen megnö­vekedik, mivel a Kablo lakásszövetkezetébe további három üzem kapcsolódik be. A szövetkezeti tagság előzetes Ígéretet kapott az üzemtől személyenként 10 000 koronáig terjedő kamatmentes kölcsönre a dolgozók üzemi alapjából: a többtagú családoknál lehetőség nyílik ezt az össze­get emelni. A Kablo dolgozóinak tehát minden lehetőségük megvan, hogy a leg­közelebbi években megoldják az üzem dol­gozói lakáskérdését. És ez a lehetőség mindnyájunk számára fennáll. Éljünk tehát az alkalommal. (VH.) ■ícíc X -0 O) 0 M "> ** ? » ■<i> Ф o> о — > *0 j* D • w C •ifs-IIs í! s* •а о >. ií-5-S с Л zz о с • =5*2 E ■о “8 3 „ 8*1 2 2_ S­­£ •< у 'U-г x ° а -- 2. s'*3 £ 1; S '° s §. a- s ÄS 2s cl 2 ! -2 2 • f S 15 JO 4> 3 a ■о a 0 -* «*o ‘2* 8-® 0» o°: м -c Xi 1 %i ns 1 »5 " E I • 'S £ * а • a -* Z<£ 111 ■SÍÁ “S » a ° £■ *2 1 ** и ■О О OiXJ •goo *Jt •> S *° 2 о M . Ol ю w ® * • E c > МОЮ 3 >­= “2 S 2 m ___2. Ы is §.

Next

/
Thumbnails
Contents