Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1959-06-01 / 11. szám
''/шс Nem kell, hogy sírjál, Zsuzsko. Barátnőidnek. igazuk volt, bár szavaikban nagy adag káröröm is rejtőzött. Sajnos, amíg az ember fiatal, meggondolatlanul gúnyos kortársaival, de főleg az idősebbekkel szemben. A harmincéveset már anyusnak, a negyvenéveset öreganyámnak hívják. De amikor maguk kerülnek ebbe a korba, fiatalnak érzik magukat. De hagyjuk ezt máskorra, hisz ez nagyon bő téma. Ml történt veled? Táncmulatságba mentél és az új ruhádat vetted fel. Meg akartad mutatni, hogy új kockás szoknyád és piros pulóvered van. Tudod, hogy ez a sportos öltözék nagyon illik egyéniségedhez és modernül hatsz benne. Igen, csak nem ott, ahová te mentél. Ezért történt minden másképpen, mint ahogy azt elképzelted. Csodálat helyett gúny fogadott. — „Mi az, Zsuzsi, kirándulni mégy? Milyen kár. . "...... __ A zene kitűnő és milyen csinos fiúk vannak itt!" Ezekkel a szavakkal fogadott Vera, barátnőd. Csikós kis selyemruhájában tovalebbent és egy-kettőre a gúnyos leánycsoport gyűrűjében álltái. Nem messze ott álltak a fiúk és futás közben még láttad Jóska csodálkozó mosolyát. Nem fogom megismételni, mi mindent mondtak a lányok, ne kezd megint a sírást. A tegnapi eset egy életreszóló tanulságot adott: mindig a helyzetnek megfelelően öltözz fel, ne aszerint, hogy milyen új ruhadarabot szeretnél bemutatni. Édesanyád eleget hangsúlyozta ezt otthon, de most azt hitted, kihasználod az alkalmat, úgy öltözöl, ahogyan akarsz. Az internátusba nem lát a mama. Most már látod, mennyire igaza volt és hogy talán te is ilyen gúnyosan fogadnád Verát, ha selyem ruhájában, körömcipőjében jönne el a vasárnapi kirándulásra. Megtörténik az is, amikor a fiatal leányok azzal igyekeznek felnőtteknek hatni, hogy nevetségesen öregesen öltöznek, ugyanakkor pedig a középkorú asszonyok csitrinek való színeket, fazonokat viselnek. Mindkét eset nevetséges és egyik sem segít megváltoztatni a valóságot. No, de te már tudod, mi a teendő, hogy sose válj nevetségessé és a táncmulatság ne változzék át sírássá. Fokozatosan összehozod az alapruhatárodat és meglátod, mindig az alkalomnak megfelelően tudsz majd felöltözni. Erről bővebbet az „ízlés iskolájában" olvashatsz. Most pedig fel a fejjel és siess, mert Jóska nem vár meg. Pedig a tegnapi „mulatsággal" kapcsolatban egy kis magyarázatra szükség lesz. ölel SötéiSÁg a huszadik században A közelmúltban asszonylányomnak megkotlott egy tyúkja. Mivel az ő lakása nagyon kicsi, hazahozta. Én tojást tettem alá és megegyeztünk, ha a csirkék kikelnek, felesben megosztozunk. Legalább mind a kettőnknek lesz korai csirkéje magnak. Igen ám, de ölés után voltunk, nekem volt még egy jó darab rántani való húsom, s én meg tojás nélkül maradtam. Mit tehettem, vettem a szomszédasszonytól egy fél kiló tojást. Közben egy asszony, amolyan minden lében kanál, megtudta, hogy tyúkot ültettünk. — No, magával jól kibabráltak! — mondta a szomszédasszonyomnak, — tyúk aló vették a tojást és maga még nem ültetett. Elvitték a szerencséjét. Nem is lesz magának az idén csirkéjeI A szomszédasszonyom - egyébként jó lelkű, rendes asszony - felidegeskedett, és összeszídott. Azt kívánta, ne legyen szerencsém a csirkékkel. A csirkék az átok dacara is virulnak — de a szomszédaszszonyommal a római pápa sem hitetné el, hogy nem az ő tojásából lett a csirke, méghozzá egy tojásból két darab. A másik eset a lányommal történt. Van egy igen jó barátnője, akit megkért, segítsen neki átnézni a libatojásokat, melyik kötődött meg és melyik nem. Gondolta, több szem többet lát. Most meg ezt a fiatalasszonyt rémítették meg, hogy a lányom ezzel a hívással elvitte a szerencséjét, ezek után neki már nem lesz kislibája. Hát létezhetnek a huszadik században ilyen babonás emberek? Hiszen a tyúk, ha eljön az ideje, tojik, kotlik és költ. A tojás, ha szemes, csirke, kacsa vagy liba lesz belőle, tekintet nélkül arra, milyen babona fűződik hozzá. Milyen csúnya dolog az, ho rosszindulatú emberek megzavarják a családok békés egymás mellett élését az ilyen, középkorba illő babonák terjesztésével. K. L Május 1-én, a munka ünnepén tartották Dunaszerdahelyen a II. Országot Spartak iád alsó járási (»•mutatóját. A több mint kéromazcr gyakorlatozó nagy sikerrel szerepelt az egész járás dolgozói •lőtt. Foto: Lehockf Szorgos kezek Tfz év múlt el azóta, hogy hazánk első pionírjai nyakukba kötötték a háromszögletű vörös kendőt. Ez a tíz év gyökeresei» megváltoztatta gyermekeink viselkedését és viszonyát a felnőttekhez. Különösen a hulladékgyűjtés terén tapasztalunk szép eredményeket, mely az elmúlt tíz év alatt a felnőttek kezéből teljesen átcsúszott a pionírok kezébe. S valljuk be őszintén, sokkal szebb eredményeket érnek el, mint kezdetben a felnőttek, ök felmásznak a padlásra, lemennek a pincébe, s a gazdasszony helyett eltakarítják a felesleges lim-lomot. Mert a falusi házak pddlásán, kamrájának sarkában évtizedek alatt sok felesleges ócskaság gyűlik össze, amelynek ugyan a gazdasszonyra nézve semmi értéke sincs, de sajnálja eldobni, vagy nincs hova dobnia. Hiszen faluhelyen a szemét a trágyadombra kerül, márpedig ki trágyázna földet lyukas fazekakkal. ócska tűzhellyel, pléhdobozokkal. A pionírok minden évben rendeznek gyűjtőn a pót," mégis honnan, honnan nem, mindig annyi ócskaság gyűlik össze, hogy alig győzik elszállítani. S hogy örülnek annak, amikor szorgos munkájukért pénzt is kapnak! Kezdetben,amikor a tanító megkérdezte, mire fordítják a kapott összeget, olyan javaslatok is elhangzottak, hogy: — Vegyünk csokoládét! vagy — Osszuk szét igazságosan ... Persze, a gyermekek többsége másképp döntött. A kapott összegekért szépítették az iskola kertjét, gazdagították könyvtárukat, szóval valamennyi gyermek hasznára fordították. VÍGH RÓZSA. Kon rád о ve* .Szlovák-magyar barátság Az ipolysági 11 osztályos szlovák iskola pionírjai barátságot kötöttek a magyarországi Drégelypalánk 1102. ez. „Szondi György“ Úttörőcsapat tagjaival, akiket vendégül láttak iskolájukban. A magyarországi pionírok levélben köszönték mega szívélyes fogadtatást, melyben többek között sít írják: „A felejthetetlen találkozó emlékével gazdagodva szerencsésen hazatértünk otthonunkba. Egy keleti közmondás azt tartja, hogy erős ember az, akinek fegyvere van. Még erősebb, aki jól tud bánni is a fegyverrel, de legyőzhetetlen ül erős az, akinek barátai vennak. Mi most valahogyan úgy érezzük, hogy sokkal erősebbek vagyunk, mint 4—5 nappal ezelőtt, mert igazi barátokra tettünk szert. Olyan barátokra, akik nemcsak szavakkal, de tettekben is velünk együtt haladnak a közös cél felé. Köszönjük, hogy barátaink vagytok! Éljen szavainkban és tetteinkben a szlovák-mogyar barátság! A 1102. számú „SZONDI GYÖRGY“ Úttörőcsapat — Drégelypalánk.“
