Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1959-06-01 / 11. szám

I '„P£%ÜOrUZB£N ЩХи LTURfRJO NT Április végén, mójus elején falura, városra egyaránt az alkotó kultúra nyomta rá bélyegét. Az írók, képzőművészek, zeneszerzők, kulturális dolgo­zók számos csoportja valósággal elözönlötte a kultúrházakat és népművé­szeti otthonokat. Csak Szlovákiában több mint 500 beszélgetésen 50 000 ember vett részt — olvasom a hivatalos jelentésben —. Számok, mondhatná valaki, talán magam is elsősorban a számokat lát­nám, ha nem vettem volna részt 5 vagy 6 ilyen beszélgetésen üzemekben és szövetkezeti falvakban egyaránt. Az annyiszor ismételt, de sokaknak csak mechanikus jelszónak tűnő fel­adat, hogy a kultúrának a szocializmus ügyét kell szolgálnia, most teljes egészében bebizonyította érvényességét. A kultúra termékei a nép szemé­ben nem akadémiai vita tárgyai, hanem igenis napi életszükséglet. A nép teljesen reálisan, egész megfoghatóan képzeli el a kultúrát. A Dimitrov Özem CSISZ vezetőségének elnöke ifjúsági indulókat akar, mert ha fel­vonulnak, a fiataloknak már a könyökükön nőnek ki a régiek. Az üzem könyvtárosának új, a való életet hűen ábrázoló könyvekre van szüksége, hogy az olvasók igényeit kielégíthesse. A dunaszerdahelyi színjátszóknak ifjúsági tárgyú színdarab kellene. Szövetkezeti dolgozók szeretnének igazi művészi képkiállításokat látni. A nehéz zenétől és operától nem is iszonyod­nak annyira, mint azt a rádió felületes megfigyelői hiszik. Inkább még nem értik. Magyarázatot kívánnak, mert a komoly zenét csak megértve lehet megszeretni. A kultúrcsoportokra pergőtűzként zúdultak az ehhez hasonló gondolatok. S volt elég bíráló megjegyzés is. Például az esztrádszínészek fellépései megfizethetetlenül drágák és elcsépelt műsoruk a falusi és kisvárosi kö­zönség igényeinek lebecsüléséről tanúskodik. Igen, az igények megnövekedtek, a kultúra mindennapi szükségletté vált és éppen ezért a dolgozók tisztelik azokat, akik igazi művészetükkel szeb­bé akarják tenni életüket, mert a mi társadalmi rendszerünk visszaadta az egyszerű embereknek igazi méltóságukat, megnyitotta előttük a tudomány, a művészet, a magasabb fokú iskolák kapuit. A kulturális front célja, hogy a dolgozó ember az adott lehetőségnek megfelelően sokkal magasabb szellemi színvonalon éljen, mint a polgári társadalom kiváltságosai élhettek egykor. Ma az érettségizett, vagy a fő­iskolát végzett ember nem az a „pantallós úr" és a selyemharisnyás leány nem az a „kisasszony", akitől az egyszerű ember inkább távoltartja magát. Ma a rendes öltözködés is mindannyiunk életszükséglete. Helyesen mutat­nak rá azonban egyes idősebb elvtársak, hogy az anyagi körülmények megjavulása nem szolgálhat arra, hogy korunk embere olyan tulajdon­ságokat sajátítson el, mint az egykori kizsákmányoló. Sajnos, itt-ott az elpolgáriasodás tünetei valóban láthatók, egyes esetekben éppen a fia­taloknál. Az önzés, a kapzsiság, a külsőségeken való csüggés, a sok cicomázós anélkül, hogy a belső életre, műveltségének emelésére gondol­na valaki, a testi munkától való húzódozás ezek az elpolgárosodás gyakori tünetei. Ami a vidék kultúréletének jelenlegi helyzetét illeti, különösen a kultúrát szolgáló intézményekre tekintettel, ide értve a könyvtárakat, mozikat, mű­kedvelő és színjátszó csoportokat, a rádió és televízió elterjedtségét, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az elsők között vagyunk a világon. A kultúra vív­mányai nagy hatással vannak gondolkodásunkra. Megismertetik velünk az igazán szépet, nemesítik lelkivilágunkat, életünket finomultabbá, érzések­kel telibbé teszik. S épp az adott lehetőségeknek megfelelően még rengeteg a tennivaló. Mert mit látunk még elég gyakran? Az anyagi feltételek megvannak, de a kultúráltság elmarad. Mondhatnánk úgy is, hogy az autó ott áll a ga­rázsban, de a kútba trágyalé folyik, a szobában már ott áll a televíziós­készülék, de az evőeszközt, a terítést egyenesen fölösleges luxusnak tart­ják. Pedig a kultúremberek számára ennek is természetesnek kell lennie. És ugyanakkor, amikor az ún. „ma embere" a legtermészetesebbnek tartja, hogy a leghatásosabb antibiotikumokkal olyan betegséget gyógyí­tanak, amibe valamikor feltétlenül belehalt az ember, amikor az égen új bolygók keringenek, akkor ő még természetfeletti erőkben, isteni csodák­ban hisz, pedig az igazi csodákat az ember teremti két kezével. A kultúr­­forradalomnak tehát ezen a téren is győznie kell az egész kulturális front felvilágosító munkájának segítségével. A június 3—5-e között megtartandó szocialista kultúra kongresszusa nem egy felvilágosító kampány befejezése. Épp ellenkezőleg, egy új szakasz kezdete a kultúrforradalom betetőzése útján. Arról lesz szó, hogy az írók, zeneszerzők, képzőművészek, újságírók, színészek még aktívabban járul­janak hozzá a szocialista ember formálódásához, hogy a néptől tanulva és a népet tanítva részesei legyenek e magasztos cél elérésének. SZIGETI GYÖRGY I. VERES JÁNOS KASTÉLY Ezen az erkélyen, itt ült a dáma, orrán cvikker csücsült és néha villant A német nörsz kényesen nyúlt a tálba egy süteményért Előtte lepke illant és nefelejcskék ég nézett a tájra. Három, vagy négy gyerek raccsolva beszélt, selyem, fodros ruhájukra vigyáztak. Az inas - fáradt volt tán — lábat cserélt Aztán a négy gyerek a szép szobákat, mind a húszat, beszaladta s visszatért II. Most is négy gyerek ül a hűs erkélyen, - a többi lent a kertben vígan játszik -, képeskönyvet néz egyik bölcsen, szépen, szőke néni Öléből les a másik. Gólyák úsznak a nefelejcskék égen. Négy nagy buksi kobak a fényes nyárban, a mély tányéron szép eper nevetgél. Arra jártam és meghatva megálltam, mint hegymászó a csúcson ama jelnél, mely célja volt - Elvtársak, mindent láttami- Mia baj ki*csa­logány, bertksdtél? — Hogyne reked­tem volna be, hi­szen egyedül csak én végzek kultúr­munkát ebben a fa­luban I 7

Next

/
Thumbnails
Contents