Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1959-05-15 / 10. szám
Monika elmeséli Sándornak, hogyan jutott el idáig A promóció után, Monika (M, Bancikovó), László (V. Durdik), András (B. Koren), Tamás (A. Mrvecka), Béla (E. Romancík), Dezső (M. Gallo), Sándor (M. Huba), Gyula (i. Paska). erencsés volt a színház válasz- Utq tása, mikor a velünk határos Ma- Ч/</ gyár Népköztársaság, a háború és az ellenforradalom borzalmaitól kívül-belül súlyosan megsérült Budapest tragikus történetével megismertette közönségünket. Pesti emberekről szól a történet, nyolc pesti főiskolásról, akik a háború küszöbén kapják meg diplomájukat és indulnak neki az életnek. Az egyik közülük — Monika — nő, akibe mind a hét fiú szerelmes. Látszólagos harmonikus életük abban a pillanatban, amikor az egyéni élet problémáival kell szembenézniük, megbomlik és mindegyik jelleme, meggyőződése és érzésvilága szerint indul útnak. A függöny felgördülésekor a körúton egy rikkancs újságot árul. Ö a játékban a prológus, aki a láthatatlan publikumnak mutogatja a színpad hátterére vetített pesti panorámát és könnyesen mosolygó stílusban kiabálja szét a világba: ... az a por, mely cipőnkre tapad, Európa és Ázsia minden népének a csontjából őrlődött... nincs még egy hely a világon, amely úgy tudott volna pazarolni munkát és vért... a szürke pesti ember épített, épített . . . elmosta a vihar? Felépítette újra másképp . . . elmosta azt is? . . . építette újra . . . És sorra megelevenednek az elmúlt húsz év legjellegzetesebb eseményei, a fasizmus lábrakcpása és az ellenállás fejlődése, a két erő összecsapása és eredményeképpen a szocializmus győzelme. A szerző felvonultat embereket, akik közben a maguk boldogságát keresték. Vitatja és magyarázza, milyen módon és úton lehet ezt a boldogságot megtalálni, miben áll ez a boldogság, mi az, ami késlelteti, megakadályozza, vagy meghozza az emberek életében. Monika egyedül Sándort szereti, aki illegális kommunista és Kínában várta meg a felszabadulást. Tizenhét év elteltével, az ellenforradalom leverése után találkoznak. Monika ekkor már özvegyasszony. Nem 1 ei« ТЖ H ""Я к Vi » s ГШЯ Ы шЫйЧШ ш -----^НИ ЯН i&r'' С t-~— Ь *Ví . ^.ri.áii»rr^biV<r*rrihiYii sí-MESTERHÁZI LAJOS DRÁMÁJÁNAK BEMUTATÓJA tud elhelyezkedni. Elvesztette minden illúzióját és elmeséli Sándornak, hogyan jutott el odáig. Beszélgetésük során felelevenedik hét diáktársuk életútja. Megismerjük igazi énjüket, mind a hét különböző életfelfogás hordozóját. Az író bemutatja a nyilast, a kommunistát, a humanistát, a halálragyötört zsidót, az élvhajhászó köpenyegforgatót és a kételkedőt is. Bátran kimondja, hogy maguk a kommunisták is milyen különféle szemszögből ítélik meg a dolgok folyását és milyen gyötrő, felelősségteljes elhatározások elé állították őket a rohanó események. Meggyőző módon bizonyítja, hogy csak a közösség boldogságáért vívott harcban találja meg az egyén is a maga boldogságát. Szép és megnyugtató az utolsó jelenet. Bár nincs kimondva, de tudja a néző, hogy Monika a sok csalódás után Sándor oldalán és vezetésével vissza fogja nyerni életcélját. A dráma nem a megszokott alakban íródott, inkább filmszerű illusztrációk sorozatának nevezhetnénk, mely forma sokkal alkalmasabb arra, hogy az idők eseményeit színpadra vigye. Megérződik a darabon, hogy eredetileg rádiójátéknak készült. A szereplők inkább elbeszélik a történést és csak kis jelenetekben elevenítik meg az eseményeket. Ezt azonban nem tartjuk hibának, sőt, hiszen a színműveknél gyakori jelenség, hogy az állandóan pergő akciók mellett elsikkad az író sok mondanivalója. Nem árt a nézőt gondolkozásra késztetni. Nagyban hiányoljuk azonban, hogy az egész történés alatt, a megszámlálhatatlan szereplő között nem akad egyetlen munkás, paraszt, vagy legalább egy igazán szürke pesti kis polgár, akinek néhány szava, felhorkanása igen fontosán és döntően informálna a tömeg állásfoglalásáról a sok értelmiségi szóáradatával szemben. Mesterházi darabjában a tömeg csak hangtalan statiszta — a valóságban ennek éppen az ellenkezője az igaz. A darabban tulajdonképpen nincs is főszereplő, csak rövidebb és hosszabb szerepek. Mónikát — M. Bancikovának juttatta a rendező. A szerep igen nagy lehetőségeket ad, azt mondhatjuk: minden színésznő álma, meglett asszonyból ugyanabban a jelenésben élnivágyó, fiatal lánnyá változni. Ez nem történt meg. Partnere, M. Huba kitűnően jellemzi a tapasztalt, nyugodt kommunistát, kinek egyéni boldogsága alá van rendelve a magasabb célnak. Lászlót, a soha meg nem tántorodó párttagot, ki életét is hajlandó feláldozni, V. Durdik alakítja. Tamást A. Mrvecka játssza. Megdöbbentően és soha nem túlzottan alakítja *a zsidó zongoraművész szerencsétlen sorsát. Nagyszerű volt az élvhajhász Gyula szerepében J. Paska és a militarizmus megszállottját megszemélyesítő M. Gello. Akarattal hagytuk utoljára András - B. Koren alakításának értékelését, mely az előadás fénypontja. Belátjuk, a szerep hálás, de ahhoz, hogy ezt a szerepet ilyen maradéktalan hitelességgel tudja valaki megmintázni, ahhoz melegszívű, az életet igazán szerető, hivatását komolyan vevő embernek is kell lenni. Simkó Margit Monika megdöbbenve hallgatja a tántoríthatatlan László és a kétkedő Béla vitáiét. András kitüntetését már csak öten ünnepük meg baráti körben.
