Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1959-05-01 / 9. szám
'Zsuzsi és Pityu itt von a majálisl Pionírok népe víg dallal vonul ki a virágos rétre. Pityu nem pionír, csak hatéves gyerek. Nem visznek magukkal? Hát utánuk megyeki Ni, egy táska . . . szalag . . . bicska meg egy lámpa . . . Amit elvesztenek, Pityu megtalálja. Lett is becsülete, cukrot, bonbont kapott, mellére kitűztek májusi szalagot, s mikor állt már a bál, dobbal, muzsikával Pityu táncra perdült a ,,legkisebb“ lánynyál. Szöveg: Simkő M. Rajz: Suda P. Ш I l U| ^---sas д öisznó és az AFRIKAI NÉGER MESE A disznó elment egyszer az elefánthoz és megkérdezte tőle: — Mit eszel te, hogy ilyen nagyra női tél? Az elefánt éppen jókedvében volt é így válaszolt neki: — Ha jól viselkedsz, neked is hozok be löle, hogy nagyra nőj, mint én — azzal el tűnt a bozótban. Amikor visszatért, egy halom ételt hozott és letette ö disznó elé. De nem árulta el, hogy honnan hozta. Ezentúl mindennap megkapta tőle a disznó a magq porcióját és rövidesen gyarapodni kezdett tőle. — Ejha — mondta önelégülten —, nemsokára utolérem az elefántot! Akkor aztán fütyülök mindenkire, aki az erdőn keresztül-kasul futkos. - És attól kezdve szóba sem állt a többi állattal. Egy este elszaladt az erdőbe, hogy vacsorát keressen magának, s miközben a földet túrta, gyökereket keresgélve, azt képzelte magáról, hogy máris nagy és hatalmas állat, fújva, csámcsogva, fogát csattogtatva csörtetett a cserje között, hogy akik hallották, félve elkerülték. Az elefánt is meghallotta a nagy zenebonát, de nem ijedt meg, hanem hangosan elkiáltotta magát: Hahó! Ki jár ott a sűrűségben? — Röf-röf, aki hatalmasabb az elefántnál! - röfögte a disznó fennhéjázón.- Ejha — mondta az elefánt — sohasem' láttam még nagyobb állatot az elefántnál. Ezt már igazán meg kell néznem! — Hatalmas lábaival begázolt a bozót közé. és kit látott ott? A kis nyeszlett malacot, fülig sárban.- Úgy? — mondta nevetve. - Htrfi'.fgy áll a bál? Én etetlek tégedet, hogy I^^J karjalak, te meg azzal hencegsz, hogy na^ gycbb vagy az elefántnál? TgdaMrieg, houy vége a barátságnak! Egyél ezután, amit éppen találsz, és maradi csak olyan, mint eddig voltál. Ezért van az, hogy a disznó orra, füle, szeme, foga olyan mlpf az elefánté, de nagyságban soha nem tudja utolérni, akármennyit eszik és bárhogy igyekszik etánozni az elefántot. кшш sä (KAZAH NÉPMESE) Réges-régen Kazahsztánban élt egy ifjú énekes. Abaj-Dzsámnak hívták. Énekét nem csak az emberek szerették hallgatni, hanem a madarak, a fák, a virágok is. Abaj-Dzsám kertjében sok szép rózsa virágzott. De a legszebb az a három piros rózsa volt, amely közvetlen a sátra mellett egy bokorban nyílott. A rózsák nagyon szerették hallgatni az énekes dalait. Egyik éjszaka, amikor Abaj-Dzsám új éneket énekelt, csengő hangot hallott. Szétnézett, senkit sem látott. A következő éjszaka ugyanez történt. A harmadik éjjelen Abaj-Dzsám nem ment a szabadba, a sátrában maradt énekelni. Egyszer csak a háta mögött szólalt meg a csengő hang. Hirtelen hátrafordult, gyönyörű szép leány állott előtte és énekelt. — Ki vagy? Honnan ismered az énekemet? — kérdezte Abaj-Dzsám. — Én vagyok a három rózsa közül az egyik, amely a sátrad mellett nyílik. Mire a nap felkel, újból rózsa leszek . . . De íme, már le is szállt a harmat, a hajnal hirnöke, sietnem kell. — Megállj! — kiáltott fel Abaj-Dzsám. Maradj velem. Szeretem hallgatni gyönyörű hangodat. — Nem maradhatok, mert akkor meghalok — mondta bánatosan a rózsalány. — De ha reggel felismersz a három rózsa közül, újból leány leszek s örökké veled maradok. Reggel Abaj-Dzsám elment a rózsabokorhoz. A három piros rózsa gyönyörűen virított. Ahogy az énekes a rózsákat nézte, egyszer csak felkiáltott: — Ez vagy te! Erre a rózsáról a piros szirmok lehullottak és ott állt előtte az éjszakai vendég. Honnan ismerte fel Abaj-Dzsám az elvarázsolt rózsát? Hogy ne törjétek sokat a fejeteket, megmondom. Azon a rózsán, amely Abaj-Dzsám sátrában volt, nem volt harmat.
