Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1959-05-01 / 9. szám
nefil szémadm Nagy boldogságot szereztek a losonci pionírok a Fizel-családnak. Amikor oz újszülöttet anyakönyvezni vitték a helyi nemzeti bizottságra, a teremben ünnepi díszbe öltözött pionírok várták a gyermeket. Anyukájának virágcsokrot adtak át s verssel köszöntötték őt. Az anya csak állt a meglepetéstől. Hol a gyermekére, hol a pionírokra nézett és csak azt kívánta, hogy az ő gyermeke is ilyen kedves, bátor, becsületes és dolgos legyen, mint ezek a pionírok. Amit pedig a brvnisti pionírok tettek, azt megcsodálta az egész falu népe. Az egyik pionírlány szülei házat kezdtek építeni. Munka közben megbetegedett az apa és anya is. Az apát kórházba kellett szállítani. A pionírok megsajnálták a családot, különösen társukat, akinek nem volt fedél a feie fölött. Elhatározták, hogy megkérik a szövetkezet kőművesét, álljon közéjük, így is tettek s közös erővel egy hónap alatt felépítették a házat. Oe a pionírok a szülői házról sem feledkeznek meg. Gyakran megtörténik, hogy a gyerekek az iskolából hazajövet se szó, se beszéd, hozzáfognak a takarításhoz, edénytörléshez, segítenek bevásárolni. A szülők ilyenkor csak néznek, mi lelte ezeket a gyerekeket. S azok úgy tesznek, mintha erre maguktól jöttek volna rá. El nem árulnák, hogy a pionírszervezet indított versenyt a pionírok közt abban, ki segít a legtöbbet a szüleinek. Sok család örül ennek a kezdeményezésnek, köztük Beniacné is 2ilináról. Két lánya van: Kató és Veronika. Mind a ketten pionírok. Előbb gondot okozott az anyának, hogyan nyerje meg őket a házimunkára. Ma meg azon veszekszenek, melyikük fogja előbb kezébe a főzőkanalat, mert egyikük sem akar szégyenben maradni a pionírszervezetben. Ezért úgy készítették el a házirendet, hogy egyik nap Veronika veti meg az ágyakat, segít főzni és bevásárolni, Kató pedig tanul. Másnap felcserélik a feladatokat. Ezer számra lehetne felsorolni hasonló példákat. Mindnyájunk öröme, hogy a pionírok ezen munkája nagy nevelő hatással van a gyermekekre. Megtanítja őket nemcsak magukra gondolni, hanem oz egész kollektívára, megtanulják tisztelni az emberi munkát. S amikor gyermekeink tánccsoportban, énekkarban vagy harmonikával lépnek a színpadra s mi a nézőtérről gyönyörködünk bennük, vagy ha ott látjuk tornászni őket a sportpálya gyepén, s a szellő lobogtatja piros kendőjüket, amikor ott menetelnek május 1-én a tömegek élén, mi szülők büszkén nézünk körül, vajon tudják-e a többiek, hogy az о mi gyermekünk. S olykor-olykor szemünkben ott fénylik az öröm könnye. De vajon 1 nem feledkeznek-e meg az anyák, apák arról, hogy mindezt a pionírszervezet adja a gyermekeknek, vajon megadunk-e minden segítséget a pionírszervezetnek?! Ezt vegyük jól fontolóra ezen jubiláris évben. Tegyük széppé gyermekeink számára ezt az ünnepet. Még nem múlt el sok idő a nemzetközi nőnap óta, amikor a gyerekek virágcsokorral álltak anyjuk elé, versekkel köszöntötték őket. Legyen ez most az egyszer fcrditva! Csináljanak most a szülők boldog perceket a gyermekeknek. Ahol pionír van a családban, hívjuk össze a rokonokat, terítsünk ünnepi asztalt, szenteljünk egy kis időt gyermekeinknek. Vegyünk nekik ajándékot, dicsérjük őket a jóért, intsük a rosszért. A szülői közösség a tanítói karral együtt ünnepi délutánokat, estéket szerveznek. A falvakban az EFSZ-ek rendezhetnének ünnepi vacsorát a gyermekeknek, megmutathatnák nekik a gazdasági épületeket, az állatokat és így közelebb vinnék őket a termeléshez. A nőbizottságok hozzájárulhatnának ahhoz, hogy a nemzeti bizottság vörös sarkot rendezzen be a gyermekeknek. Rádióval, gramofonnal, sportfelszereléssel, trombitával és dobbal ajándékozhatnák meg őket. Nem volna szép és üdvös, ha ez alkalomból az anyák és apák, az idősebb generáció tagjai fogadalmat tennének, hogy gyakrabban fognak eljárni a gyermekek közé? Van aki segíthetne a Micsurin-körökben, technikai körökben stb. Nemcsak járni kell közéjük, de beszélgetni is kell a gyermekekkel. Hogy miről? A múltról és a jelenről. Hiszen pionírjaink szép munkája mellett az a legnagyobb hiányosság, hogy ez a legfiatalabb nemzedék nem ismeri a múltat, így mindazt, amit kap, természetes dolognak veszi, nem becsüli meg eléggé. A gyermekek kíváncsiak a múltra. Hányszor kérdik kíváncsian: mi az a koldus? Nemcsak a koldusok ismeretlenek a mai gyermeknek, de azt sem tudja, hogy a múltbon tizenöt meg húsz órát dolgoztak a gyermekek s mégis rongyos ruhákban jártak, éheztek, szenvedtek. Nem ismerik azt a harcot, melyet a nép, a munkásosztály a kommunista párt vezetésével vívott meg, hogy a kapitalista rendszert megdönthessük. Gyermekeinkkel jobban meg kell ismertetni a mai életet. Meg kell szerettetni hazánkat, hogy megbecsüljék mindazt, amit építünk. S ki más hivatott erre, mint a szülők, tanítók, az öreg harcosok, kommunisták, akik a régi köztársaságban nőttek fel és saiát bőrükön tapasztalták a kapitalista kizsákmányolást. Járjunk örömmel a gyerekek közé, neveljük őket, élesztgessük bennük azt a tüzet, mely tíz évvel ezelőtt lobbant lángra a pionírszervezetben s ma ott ég a gyermekek szívében. Major Ágoston Beniac Veronika főzni segít.... Kati né'ére eddig tanul.
