Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1959-04-15 / 8. szám

- öt főnév, gyerekek. Számláljátok meg, annyi-e?

Seih Abdasz Számija tanító kezébe vette a krétát és ezt írta a táblára: „Az atya - egy, a bátya - kettő..." A kis Midhat fejében egy kérdés motozott, de félt a tanító szavába vágni s Így saját gondolataiba merült. Egészen megfeledkezett a tanításról. - Tény, hogy ezek közt a főnevek közt olyanok Is voltak, amelyek családtagokat jelöltek meg, - az atyát, a testvért. De miért maradt ki az „anya" neve közülük? Vajon akkor, ha újra egészséges lesz — hisz a betegek meg szoktak gyógyulni, — az ő neve is az öt főnév közé kerül? Csak valami jó orvosságtól tudna meggyógyulni. Apa egyszer azt

И tanári kar szokásos heti pedagógiai értekezlete véget ért. A tanárok hazaindultak. Csupán hárman maradtak a tantestületi szobában: Gényei Gusztáv, a fiatal, hirtelenszőke hajú földrajz-történelem szakos, Kis Károly, az örökké morózus, elgondolkozott matematika-szakos és Bakos Tamás, a rokonszenves, harminc év körüli szlovák-orosz szakos.

Gényei bekapcsolta a rádiót és belemerült a felhangzó vidám operettmuzsika hallgatásába. Kis, aki a tanári könyvtár gondnoki tisztét töltötte be, kinyitotta a nagy, üvegajtós könyvszekrényt és a könyveket rendezgette a polcokon. Bakos Tamás nagy halom füzetet vett elő az asztalfiókból, s hozzálátott az orosz dolgozatok javításához.

Gényei, még mindig a pedagógiai értekezleten lefolyt élénk vita hatása alatt, odaszólt Bakosnak:

— Fölösleges szalmacséplés folyik a mi értekezleteinken néha. Ma is, kérlek szépen, ez a meddő vita arról, hogy az iskolán kívüli fiatalok nevelésével is törődnünk kell. Hát jó. Tegyük fel, hegy ezt aláírom. De mikor van nekünk időnk ilyesmire. Én például örülök, ha az iskolával kapcsolatos teendőimet pontosan el tudom végezni. Mindent csak ránk tolnának, pedagógusokra. Nevetséges! Hát minek akkor az ifjúsági szervezet?

Bakos felnézett az előtte fekvő füzetekből és elgondolkozva válaszolt:

— Nézd, Guszti, igazad van. De azért mégsem lenne szabad tűrnünk ezt az állapotot. Körülsétáltál te valaha is úgy 7 és 8 óra között a városban? Ugye igen. No és mit láthatsz, édes barátom? Cél nélkül ődöngő fiatalok, lányok és fiúk zajos, ízléstelenül viselkedő csoportjaira bukkansz itt is, ott is. Nem ritka eset, hogy alig tizenhatéves legénykék holtrészegen esnek ki valamelyik kocsma ajtaján. Vagy menj el az esti mozielőadásra. Már a mozi épülete előtt úgy érzed, hogy a kannibálok földjére érkeztél. Trágár szavak, jampec-majmokká vedlett, üvöltöző, egymást és a járókelőket lökdöső neveletlen fiatalok egész ármádiája, tízéves cigarettázók zsiványhada és a szemed előtt csókolódzó 14—16 éves éretlen emberkék szomorú, elgondolkoztató látványa fogad. Aztán menj be a mozielőadásra. A nézőtér felét ezek az éretlen fiatalok foglalják el, hogy az előadáson részt vevő felnőtteknek is bemutassák a neveletlen, ízléstelen és felháborító viselkedés magasiskoláját. Nem állítom, hogy ez általános jelenség, de előfordul.

— Lásd be, Gusztikám, nekünk, akik a nevelést hivatásunknak valljuk, nem lehet közömbös az iskolán kívüli fiatalok viselkedése sem. Ne felejtsd el, hogy nem egy közülük néhány éve tőlünk maradt ki a nyolcadik osztályból.

Gényei Gusztáv fölényes mosollyal nézte a beszéd közben egyre inkább kipiruló Bakost, majd egy kézlegyintéssel ítéletet mondott a hallottak felett:

— Jó, jó, Tamás. Látom, te a régi filozofáló elme vagy. De be kell látnod mégis, hogy nincs idő, nincs idő . . .

S hogy szavainak nagyobb nyomatékot adjon, elegáns mozdulattal megnézte' a karóráját, majd idegesen felugrott:

— De még mennyire nincs idő! Most is hat óra van már. Rohannom kell.

Felvette divatos felöltőjét, megigazította jó Ízléssel kiválasztott nyakkendőjét, szemébe húzta valódi nyúlszőr kalapját és egy gyors pillantást vetve egész öltözékére, sietős léptekkel távozott. Az ajtóból szólt vissza kollégáinak:- Szervusztok! Szabadság!

Távozása után Kis előbújt a könyvei mögül és dörmögő baszszusán, mintha csak magának mondaná, így szólt az ismét dolgozatjavításba merült Bakoshoz:

— Nem szeretem, ha a bolha köhög. Ö panaszkodik a kevés szabad időre. Fogadjunk, hogy most is valami szoknya után szaladt. Nem rossz fiú ez a Guszti, de még nem szívvel-lélekkel pedagógus.

Bakos elmosolyodott:

— Guszti még fiatal, ez talán menti őt kissé. De azért meglehetősen álomszuszék. Az ifjúsági szervezetet emlegette az’ imént is. Csakhát az ifjúsági szervezetnek éppen az ilyen fiatal pedagógusok segíthetnének leginkább. De Guszti ezt nem akarja megérteni.

Kis Károly gondosan bezárta a nagy, üvegezett könyvszekrényt. Távozóban még odadörmögte Bakosnak:

Irodalmi pályázatunk tiszteletdíjjal jutalmazott harmadik írása:

z

I

U

<

u.

SÁGI TÓTH TIBOR:

ce

<s

Xifofrvuvy&b HUU 6AN OK

14- Valamit tennünk kell, az biztos. Hiszen ez a mi kis városunk is lassan tele lesz kétes foglalkozású, vagy munka nélkül élősködő, csavargó fiatalokkal. Meg kell kísérelnünk megakadályozni о kisvárosi huligánok szaporodását és a már eltévelyedettek helyes útra térítését. Nekem az a meggyőződésem, hogy a fiatalság formálható, hajlik a jóra, csak foglalkozni kell vele.

Bakos Tamás egyetértőén bólogatott. Kis is hazament, s már csak Bakos maradt egyedül a tantestületi szobában. Elzárta a rádiót, amely még azóta szólt, hogy Gényei bekapcsolta, azután visszaült a füzeteihez és tovább folytatta a javítást. Gyorsan telt az idő.

Bakos hét órakor hagyta abba a munkát. Kezet mosott, felöltözött. A rá annyira jellemző töprengő fejlógatással leszaladt a lépcsőkön. Az iskola nagy barna fakapuja döngve csapódott be utána

Bakos Tamás hosszúra nyújtott léptekkel tartott hazafelé. Az utcán hűvös szél nyargalászott. Felhajtotta felöltője gallérját és jól a szemébe húzta a kalapját. Az utcai lámpák bágyadtan pislákolva himbálództak a szélben. A gyér fénycsóvák kísérteties táncot lejtettek az úton.