Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1959-04-15 / 8. szám
főnévmond tOjjemvvo n ilyen gyógyszer Amerikóbon. De azt пенс küldik Egyiptomba, biztosan oze^4^^^4l^^^tomból készül. Amerikában pedig41 elsősorban bombát gyártanak az atomból. Midhat most újra hallotta a tanító szavát. — Tudjátok, gyerekek, — így mondjuk például: tiszteletre méltó atyád, szorgalmas bátyád . . . Persze, hogy szorgalmas volt a Midhat bátyja! Hányszor emlegették otthon, hogy ő volt a főiskola legjobb tanulója. De mit ér ez, mikor már hét éve börtönben ül. Tizenöt évre ítélték el, csak azért, mert a szabadságért harcolt. . . Fülét ismét megütötte a tanító hangja: „Fu-ka" — az a száj. Mi történne, ha ő Rida bácsinak, a szomszédjuknak ezt mondaná: „Görbe a szád!" - Apa biztosan jól elnáspángolná érte, mert Rida bácsi szörnyen haragszik, ha valaki a görbe szája miatt csúfolja. — Tovább, gyerekek, — „szu-malj" azt jelenti: gazdag ember, akinek pénze van. Például: a gazdag ember boldog... Természetes, hogy az -ilyen ember boldog. Ha apa gazdag lenne, biztos venne Midhatnak kerékpárt, hogy azon járhasson az iskolába, ahelyett, hogy gyalogolnia kelljen, vagy naponta a villamos lépcsőjén lógni.- Láthatjátok, mind az öt főnév „o"-ra végződik. Hái ez nagyszerű! Milyen könnyű a mai lecke! Tehát minden „o"-ra végződő főnév az öt főnévhez tartozik. - Akkor a „vétó" szó is! Mit is jelent tulajdonképpen ez a szó: „vétó"? Reggel Midhat azt hallotta a rádióban, hogy a Szovjetunió élt vétóiogával. Hót ez meg mi lehet? Biztos jó dolog, mert a Szuezi-csatorna az egyiptomiaké marad! Az angolok el akarták tőlünk venni. De a Szovjetunió „vétójogával ezt megakadályozta". — Ebben a pillanatban Midhat összerezzent, mert a tanító az ő nevét mondta. — Midhat, mondj te is egy példát az öt főnév közül! A fiú ijedten állt föl a padban. Mintha csak a szél fújt volna el mindent, amit ezen az órán tanult. A táblára bámult, de azt épp most törölte le о tanító. — Az osztályra mély csend borult. — A tanító újból szólt: „Ejnye, Midhat, mi lesz már? Említs egyet az öt főnév közül! Jó, hát várok." A tanító nádpálcájával a fiú orca előtt hadonászott. Midhat, hogy a büntetéstől megmeneküljön, — hirtelen kivágta: — Nekem a „vétó" szó tetszik. Az osztály egy másodpercre megdermedt, de utána rögtön hahotába tört ki. A tanító magához intette Midhatot. A fiú vonakodva engedelmeskedett és reszketve állt meg tanítója előtt, aki fenyegetően emelte rá botját és így szólt: — Tulajdonképpen megérdemelnéd, hogy alaposan megbüntesselek szórakozottságodért. Am most az egyszer mégsem verlek meg. Állj a sarokba, de azonnal. Amint a tanulók észrevették, hogy a tanító engedékeny hangulatban van, nekibátorcdtak. Egyikük megkérdezte: — Magyarázd meg nekünk, mit jeleni a „vétó"? — Ez nem tartozik a tananyaghoz. A fiúk össze-vissza zajongtak és szerették volna osztálytársukat megvédeni. Bár a tanító többször megkísérelte: hogy viszszatérjen az „öt főnévre", a fiúk kitartottak amelletl, hogy magyarázza meg nekik a „vétó" szó jelentőségét. Ezzel komoly zavarba hozták a tanítót. Végre — kis szünet után — így szólt:- Ne gondoljátok, hogy nem szívesen foglalkozom hazafias dolgokkal. Már 1935- ben, amikor a tantai kollégiumba jártam, hazafi voltam. Hiszen ti is, én is, valamennyien hazafiak vagyunk. Meg is mondom nektek, mi a „vétó" szó értelme. A „vétó" — gyermekeim, - tiltakozást jelent. Figyeljetek ide, mikor az imperialista nagyhatalmak a Biztonsági Tanácshoz fordultak és rá akarták bírni, hogy hozzon határozatot, akkor jött a Szovjetunió és bejelentette vétóját, tiltakozását. Erre aztán nem hozták meg a határozatot. Midhat, aki még mindig arccal a falnak, a sarokban állt, megfordult és ezt kérdezte: így hát nem is lesz több háború? Nem, a háborúnak vége. Egy másik fiú arra volt kíváncsi, hogy Egyiptom is jelenthet-e vétót és ezzel megváltoztathat-e valamilyen határozatot? — Nem, mert „vétó"-hoz csak a nagyhatalmaknak van joguk. Mi kis nép vagyunk. Most azonban elég ebből. Folytassuk a tanulást! Az öt főnév „o“-ra végződik. Midhat ránézett társaira és gondolatai ismét messzire kalandoztak о tanítótól s az öt főnévtől. Arra a napra gondolt, mikor minden kis népnek lesz vétójoga, hogy tiltakozhassék a háború ellen. Ez a nap megszerzi az ő édesanyjának és a többi beteg anyának is azt a gyógyszert, ami az atomból készül; bátyjának és a világ összes fiatalemberének is meghozza ez a nap a szabadságot. Atyja és minden atya gazdag lesz, — sok lesz a pénzük és ő kap majd kerékpárt; Rida bácsi és egyáltalán minden ember ettől a naptól fogva szépen és boldogan fog élni. (Fordította Bárkány Jenőné.) Az egyik utcasarkon Gényei Gusztit pillantotta meg, oldalán egy csinos barna lánnyal. Guszti gondtalanul csevegett, s a lány nagyokat kacagott. Bizonyára igen mulatságos dolgokról beszélt neki a fiatalember. Bakos elmosolyodott. Iparkodott arcát a felöltője felhajtott gallérja mögé rejteni, nehogy Guszti felismerje, s zavarba jöjjön. Nincs ideje a fiúnak - gondolta magában és meggyorsította lépteit. Eszébe jutott, hogy neki bizony nincs ideje az andalgósra, otthon további munka várta. Bakos Tamás az orosz nyelvet olyan jól bírta, hogy több folyóiratnak küldött gyakran fordításokat. Most is egy elbeszélés fordításán dolgozott, s mikor eszébe jutott, hogy a munka otthon még csak félig kész, sietősebbre fogta a lépést. Minél közelebb ért a folyóhoz, mely a városkát két részre osztotta, annál hűvösebb, élesebb lett a szél. A mozi elé érve most is a szokott kép fogadta. Három-négy suhanc, lajhár módjára a falat támasztotta, s nagy füstkarikákat eregetett a levegőbe, bódultán élvezve a nikotin fiatal szervezeteket mérgező mámorát. Egy kisebb csoport valószínűleg nyerítő versenyt rendezett, ugyanis hol az egyik, hol a másik röhögött fel csatalovakat megszégyenítő nyerítéssel. Alig fél perc múlva a társaság megunta talán a hangulatos szórakozást, s pillanatok alatt élő gombolyaggá válva gyúrták, öklözték, püfölték egymást a járda piszkos aszfaltján. Bakos azonban egy távolabbi, a sötétben meghúzódó csoportra lett figyelmes, amely szintén a szórakozásnak egy igen nemes fajtáját gyakorolta. A járdán fel-alá sétálgató kisebb-nagyobb lányok cipőit célozgatták apró kavicsokkal, melyeket parittyáikból lőttek ki. Kezdetben elég jól ment a dolog. A kavicsok vagy a mit sem sejtő lányok cipőjén koppantak, vagy célt tévesztve о járdáról pattantak el, le a kocsiútra. Az egyik kavics azonban alaposan célt tévesztett. Idősebb asszony lépegetett óvatosan a járdán, s. egyszeresek fájdalmasan felkiáltott: — Jai, a lábam! Szürke pamutharisnyáján pillanatok alatt vérfolt jelent meg. Bokáját találta el a nem tudni kinek szánt kavics. Az asszony sántítva ment tovább. Bakos elképedve nézte a jelenetet. Megállt. Lassú léptekkel a parittyások csoportjához ment és odaérve energikusan a vigyorgó fiúkra mordult: — Ez. meg aztán micsoda újfajta játék?! Nem szégyellik fiatalemberek? Jobb szórakozást nem találnak? Takarodjanak haza azonnal, vagy velem gyűlik meg a bajuk! Mégis csak felháborító! A három fiú, olyan 15—16 év körüliek, szemtelenül nézett az arcába. Eszük ágában sem volt, hogy a megbánásnak vagy a szégyenkezésnek bármiféle jelét is mutassák. Bakos továbbment. Alig tett néhány lépést, a parittyások egyike felröhögött:- Ha-ha-ha, kicsoda ez a „hapsi"? Mit avatkozik a mi dolgainkba a vén majom? Harsogó röhögés volt a válasz. Bakos elkomorodva távozott a mozitól, a vihogó, neveletlen fiatalok csoportjától. A folyó hídjához közeledett. Éppen rá akart lépni a híd gyalogjárójára, amikor egyszerre úgy érezte, hogy valaki hatalmas ütést mér a tarkójára. Éles fájdalom hasított a koponyájába, szédülés fogta el. Még érezte, hogy zuhan, zuhan valami feneketlen mélységbe, valamilyen tejszínű ködön át. Aztán már semmit sem érzett. Nagyot zuhanva arcra bukott a járda szélén . . . (Folytatjuk)
