Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1959-01-01 / 1. szám
Köszönöm Köszönöm annak, aki ért, szeret szívében, s maga mellett ad helyet, köszönöm annak, aki velem tart elosztani a homályt, zűrzavart, mert szükség van itt a józan fényre, mint porontynak tejre s lágy kenyérre. Lobbantson lángra bennünket hát a párt, s ha elégünk is, úgy-e az sem árt...? Valami mégis, mégis megmarad, talán a józan szív s jó akarat példája buzdít, mást is felemel, míg eljön, ki méltóbban énekel, s ha elmúlunk, nem hiába voltunk, halk húron bár, mégiscsak daloltunk. BABI TIBOR A. P. C S E- Ördög teremtette! Hazajön az ember a munkából, farkaséhesen, ezek meg itt „fenetudjamivel" akarják jóllakatni! Hanem az ember egy szót sem mondhot! Mond valamit, - az eredmény: bömbölés, bogés! Süllyedjek el háromszor azért a badarságért, hogy megnősültem I A férj ezek után kanalát tányérjához csörrentette, felpattant és mérgesen bevágta maga mögött az ajtót. A feleség felsóhajtott, arcát az asztalkendőbe temette és ő is kiment. Az ebéd véget ért. A férj dolgozó-szobájába nyitott és arccal a fejpárnába merülve, végigdölt a kereveten.- A sátán súgta nekem, hogy megnősüljek! - gondolta. Hát ez gyönyörű családi élet, az már igaz! Alig nősül em: főhetem magam főbe! Negyedóra múlva könnyű lépések neszét hallja az ajtó mögül. . .- No persze, az ismerős műsor! Megsértett, lebecsmérelt és most járkál az ajtó körül, békülni szeretne . . . Fészkes lenét! Inkább kötelet a nyakamba, mint kibékülést! Az ajtó alig hallható nyikorgással megnyílt, ám a becsukódását hallani nem lehetett. Valaki bejött és csöndes, bátortalan léptekkel közeledett a dívány felé.- Miattam! Kérhetsz bocsánatot, rimánkodhatsz, zokoghatsz . . . Fügét kapsz! Fekete fenét! Egyetlen szót sem 14 csalsz ki belőlem, még ha megpukkadsz sem! Alszom és kész! A férj még jobban besüllyesztette fejét a párnába és elkezdett csöndesen horkolni. Azonban a férfiak éppen olyan gyöngék mint az asszonyok! Könnyen haragra gerjednek, ám épp oly könnyen békülnek. Mikor a férfi háta mögött megérezte a másik test melegét, csökönyösen a pamlag támasztékához húzódott és rándított egyet a lábán. „No lám! . . . most már kúszunk, nyomakodunk, hízelgőnk. Kis idő múlva elkezdjük a vállacskát csókolgatni, majd térdre ereszkedünk! Nem bíróm ezt a gyöngédséget!... No, mégiscsak . .. meg kell bocsássák neki. Ártanak a gondok mai állapotának. Még egy óráig megkínzom, megbüntetem, aztán megbocsátok. Közvetlenül füle mellett felröppent egy leheletfinom, könnyű sóhaj. Nemsokára a második és a harmadik . . . Majd vállán egy apró kacsó érintését érezte.- No, akkor hát szüret! Hanem utoljára bocsátók meg! Eleget kínoztam, szegénykét. Annál inkább, mert hiszen én vagyok a hibás! Ostobaság miatt háborgattam ... No, elég, leikecském, golambocskám! A férj hátranyúlt és átölelte a forró testet.- Fuj! Oianka feküdt mellette, mennykönagy vadászebe. Sípos Győző fordítása SIMKÓ MARG IT: Feleség (benyit a szobába, ahoi szól a rádió): Jó estét, drágám, régen itthon vagy már? Kicsit elkéstem . . . Férj (fanyarul): Hol voltál? Feleség: Hiszen jól tudod, ma péntek van és minden pénteken gyűlésünk van a vállalatban. Neked szerdán, nekem pénteken. Férj: Nekem szerdán, neked pénteken, nekem hétfőn, neked kedden. Azonkívül: reggel fél órával előbb mégy el a hivatalba mint én. Ez őzt jelenti, hogy magamnak kell megmelegítenem a kávémat. Délben baktatok az üzemi konyhába. Hogy te hova baktatsz, azt nem tudom. Te képes vagy egy cvibakot enni ebédre a „líniád" miatt. Már olyan vagy, mint Garbó: elől semmi, hátul semmi... Tudom, tudom mit akarsz mondani: — Az embernek tekintettel kell lennie a környezetére ... a kartársákra, a felekre, az idegenekre . . . Mindenkire tekintettel kell lenni! Csak erre a marha férjre, arra nem kell tekintettel lenni! Az lósson-fusson egész nap, aztán otthon ölelgessen egy seprőnyelet — ha tetszik neki, ha nem. Ebédre nem rendelhet egy jó túróscsuszát töpörtyűvel, mert aznap annak a kótyagos konyhafőnöknek éppen grenadírmars jut eszébe. . . Hót nem, fiam, ennek vége! Nekem az asszony nyújtózzon reggel az ágyban, mint a macska, aztán duruzsolja a fülembe, hogy puci-muci férjecském, hozom már a jó kóvécskát! Mire én mondom neki: Megállj, angyalom, előbb megölellek még utoljára . . Délben várjon az asszony ebéddel és amikor meghallja lépteimet a folyosón, mát ott gőzölögjön a velőscsontos leves az asztalon vékohytésztával ... A kabátomon legyen gomb, a cipőm legyen „kiglancolva" és este . . . Egy szó mint száz - te többet nem mész hivatalba! Feleség: De Béla, egy fizetésből... Férj: Várj, még nem fejeztem be! Majd leszoksz a cigarettáról, a feketéről, a ruhaszalonokról, a kozmetikáról, ellenben enni fogsz, gyönyörűségem, meghízol, gyönyörűségem, beosztással fogunk élni, gyönyörűségem! Megkeresek én annyit, amennyi egy asszonynak kell, ha az aszszony ügyes, úgy, mint a régi jó időkben! Majd én megmutatom . . . majd én megmutatom . . . (Elhalkul a beszéd.) (A függöny egy pillanatra összecsapódik, majd szét.) Férj (szól a vekker, ásít, elállítja a vekkert, kiugrik az ágyból): Fél hét van, szivecském . . . Feleség (nyújtózik): Simogass, puci-muci . Férj: Felkelni, golambocskám, megyek a hivatalba. (öltözködik.) Feleség: ölelj meg, drágám Férj (megöleli): Cicuskám, aranyom, hozd a kávét az uracskádnak, míg megmosakszom . . . Feleség: Nincs még itt a tej, drágaságom... Férj: Hát mért nem hoztad el, hiszen elkésem. Feleség: Duruzsoltam, angyalkám.. ne menj még, ölelj meg! Majd főzök teát. jó? (Ásít.) Férj: Arra már nincs időm, szervusz! (Be csapja az ajtót.)
