Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1959-01-01 / 1. szám
(A függöny egy pillanatra összecsapódik, majd szét.) Férj (a zárban kulcszörgés, bejön): Szervusz, angyalkám. Tyű, de hideg van kint. . . (Kezét dörzsöli.) Jó lesz a forró húsleves... (Több ajtót nyit és mindenhová bekiált.) Jucikóm, itt vagyok . . . Jucikám, itt vagyok . . . Feleség (e pillanatban újra kulcszörgés. Nagyot fújva bejön a feleség): Szervusz, drágám, jaj, azt hittem, sose érek már haza. (Lerogy egy székre.) Csak kicsit kifújom magam! Tudod, álltam a húsért, aztán láttam szép ranettalmát, amit te úgy szeretsz, azért is álltam egy kicsit, aztán találkoztam Berta nénivel, panaszkodott, hogy rosszul érzi magát, kísérjem el az orvoshoz. Míg ott vártunk, ajánlott egy asszonyt, aki olcsó pamutot ad el. Egy rokona küldi neki Hollandiából, vettem is belőle. Majd kötök neked egy jó meleg pulóvert. .. Férj: Tudod, hogy utálom a kézzel kötött pulóvert. Feleség: Jaj, angyalkám, de mennyivel olcsóbb így, mint a készen vett és sokkal tartósabb. Most beosztással kell élnünk. Te otthon fogsz olvasgatni esténként és a te gömbölyű kis asszonykád ott kötöget melletted, mint a régi jó időkben. A mamád is úgy csinálta . . . Férj: Jó, jó. Mi van az ebéddel, add már a levest. Feleség (felkacag): Majd este, angyalkám, mert a hús még itt van a cekkerben. Hiszen megmondtam, hogy álltam a húsért, aztán szép almát láttam, amit te úgy szeretsz, aztán találkoztam a Berta nénivel . . . Férj (vészjóslóan): Mit eszem ebédre? Feleség: Hoztam jó bratislavai parízert, meg friss kenyérkét, mert én nem hagyom éhezni az én uracskámat, de nem ám . . . no ölelj meg, galambom . .. (A függöny egy pillanatra összecsapódik, majd szét.) Férj (járkál fel és alá a szobában, ideges). Feleség (bejön): Szervusz, szivecském. Férj: Hol jártál egész délután? Már két órája várok rád. Feleség: A Pityunál . . . Férj (közbevág): Micsoda? Még be is vallód, te szemérmetlen!? Feleség (kacag): Ó, az én féltékeny Otellóm! Legalább látom, hogy igazán szeretsz. Drágám, szoríts magadhoz. Látod, ez kell nekünk, asszonyoknak! Hát értsd meg, Pityunál voltam, annál az aranykezű fodrásznál. Petőné, az a szépasszony a negyedik emeletről ajánlotta, mikor egyszer együtt jöttünk le a liften. Azt mondta: Drágám, hogy lehet ilyen fejjel járni? Maga igazán nem mondhatja, hogy nem ér rá magát rendben tartani, hiszen magát az ura nem engedi dolgozni, magának úgy kell „kinéznie" mint aki egy divatrevüből lépett ki. És ajánlotta, hogy menjek el az ő fodrászához, a díjnyertes Pityuhoz, annak olyan keze van, cccccc.... Igaz, hogy drága, de amit csinál — az egy költemény! Meg azt is mondta Petőné, hogy aki privát, annak mutatni kell valamit az utcán, hogy annak a drága, jó férjnek legyen valami öröme is a feleségéből! Igaza is van — gondoltam magamban — és elmentem Pityuhoz. Ma pirított kenyér lesz vacsorára és rendbejön a büdzsé! Ugye, jó beosztása van a te kis feleségednek? No gyere, elmesélem, mit mondott Pityu. (Kacag.) Hogy Bendánénak mindennap azt a frizurát csinálja, amit Brüsszelből hozott haza Pityu: a cheveau á la Corbussiere-t, és képzeld, fenn a lakásán fésüli, ha, ha, mit mesélt Pityu . . . (A függöny egy pillanatra összecsapódik, majd szét.) No 4 Férj (benyit). Feleség: Trallaiala. (Dúdol.) Szervusz, angyalkám, már hozom is a vacsorát. Van finqm bécsiszelet, kisütött krumplival, sós sütemény, jó vörörs bor és egy nagy meglepetés! Férj (fanyarul): Mi történt már megint veled? Feleség: Képzeld, megyek a Gömb utcában, az egy elhagyott kis utca ott a Palisády felett, kerestem ott egy kis varrónőt, akiről hallottam, hogy remekül dolgozik. Egyszerre megbotlom valamiben. Lehajolok, egy nagy csomag volt a földön. Mit gondolsz, mi volt benne? Férj: Fogalmam sincs. Mióta privát vagy, olyan dolgok történnek veled, hogy az Isten se ismeri ki magát. Feleség: No mégis, mit gondolsz? Majd segítek, szívem . . . amire olyan nagyon vágyom . . . No ... no . . . Férj: Te Juci, ha most azt mondod, hogy egy mókusbunda, én megöllek! Feleség: Jaj, ne tedd, mert az volt! Férj: Juci, te hazudsz! Juci, egy ilyen bundát nem vesztenek el egy sötét mellékutcában! Juci, te azt a bundát nem találtad! Juci, te nem egy gömbölyű galamb, hanem egy másfajta jómadár lettél .. . Feleség: Béla, mit mondtál!? Férj: Add ide azt a bundát, én még ebben a pillanatban rohanok vele a rendőrségre, de ne éld meg, hogyha még nem jelentette valaki, hogy elvesztette!!! Feleség: Béla, azt nem teheted meg velem, evvel a sors engem megajándékozott! Férj: Azt mór hallottam, hogy egy ilyen semmittevő asszonyt egy sötét mellékutcában mókusbundával ajándékozott meg egy Tasziló, vagy egy Pali, vagy egy Samu ... de Sors nevűről még nem hallottam . . . Feleség (zokog): Jaj a szívem . . . Haza megyek a mamához! Férj: Hahaha, ez lenne egy megoldás. (Utánozza.) Haza megyek a mamához! mint a régi világban, mi? Nem, drágám, ha a rendőrségen nem jelentkezett a károsult, akkor megfojtlak! Ha jelentkezett, akkor keresek neked újra állást, mert akkor lesz nekem reggelim, lesz pontosan ebédem az üzemi konyhában — óóó áldott káposztáscvekkerli I - és te nem fogsz Pityukkal kenceficérezni . . . jaj, nem akarok privát asszonyt feleségül! (Elrohan, becsapja az ajtót.) Feleség (tárcsáz): Maga az, osztályvezető kartárs? Itt Vargáné, igen, küldje a telefonhoz a feleségét . . . Szervusz, Klárikám, mondd, bejelentetted mór a rendőrségen, hogy elvesztetted a bundád, mert Béla már elrohant... igen, igen magával is vitte . . . Teljesen tervszerűen ment . . . persze, hogy jövök, már hétfőn újra munkába . . . igen, ő azt hiszi, hogy felmondtam . . . hát a kétheti szabadságom ráment erre a dologra ... de megérte, nem fogja többet visszasírni a régivágású aszszonyokat . . . azt hiszem, farsangra nekem is vesz egy olyan szürke mókusbundát mind a tied . . . (Belekocag a telefonba.) (Minden jog fenntartva.)
