Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1959-04-01 / 7. szám

färbe fieri я TAXIBAN

Ludvik Askenazy cseh író 1955-ben részt vett egy UNO konferencián Amerikában. Ottani élményeit könyvben adta ki. Az alábbi jelenet is ebből a kötetből való.

A taxi vezetőjét, amint a kocsi belsejében elhelyezett kis táblán olvasható: Stanislaw Potockinak hívják. Nem volt trónját vesztett uralkodó, hanem Krakkó-környéki parasztivadék. De annyira elamerikaiasodott, hogy már a szülőfaluja nevét sem tudta helyesen kiejteni. Eközött a Stanislaw Potocki és köztem hangzott el a következő párbeszéd:

„Hová való?" - kérdezte tőlem, mikor rájött, hogy külföldi vagyok.

„Csehszlovákiába."

Az autó száguldott velünk s mi hallgattunk.

„Menekült?" - kérdezte.

„Nem, látogatóba jöttem."

„Vendég?"

„így is mondhatjuk."

Robogtunk tovább és hallgattunk.

„Tetszik itt az élet magának?"

„Hát, hogy is mondjam - feleltem van ami tetszik, s van ami nem tetszik."

„Ugyanígy vagyok vele én is" - nevette el magát. - „Van, ami nekem is tetszik, s van, ami nem tetszik."

„És mi tetszik magának?"

„Marilyn Monroe" - modta ő. „Maga ismeri ezt a nőt, és általában - szereti a nőket?"

„Már hogyne szeretném őket!"

nfloö n

D00 D

anno r

Szaladt velünk a kocsi, mi meg hallgattunk.

„Van-e maguknál színes távolbalátó-készülék?"

„Nincs" - válaszoltam.

„Na látja - szólt boldogan de nálunk van! És ha akarom, majd veszek magamnak. Érti az úr? De egyelőre azért még nem veszek."

„Miért nem?" - kérdeztem.

„Mert a feleségem a szülőotthonban fekszik."

„Hát aztán?" - szóltam.

„Mondom, hogy az asszony a szülőotthonban van és ez sokba kerül."

„Mennyibe?"

„Nagyon sokba! Érti az úr? Az egész megtakarított pénzünkbe s még ezen felül is valamibe."

„Fiú vagy kislány?"

„Lány" - veti oda csalódottan. Fut a kocsi s mi hallgatunk.

„Nálunk az ilyesmi ingyen van" - közlöm röviden.

„Mi van ingyen maguknál?"

„A szülőotthon."

„Na - jegyzi meg - ezt tudom. Mert hallunk ám egyről-másról, ami maguknál történik. Érti az úr? De a gyereket az államnak kell odaadniuk, - ugye?"

„Szó sincs róla - nyugtatom meg az anyának adják."

„Jól van, na - hagyja rá Stanislaw Potocki -, csak ki akartam próbálni magát.“

Haladunk tovább és hallgatunk.

„Figyeljen csak ide" - teszi fel a kérdést: „Fogat is ingyen húznak maguknál?"

„Természetesen."

„Röntgenre is díjtalanul mehetnek?"

„Petsze, hogy mehetünk."

„Tudom én ezt is - mondja Stanislaw Potocki - csak meg akartam győződni róla, hogy maga csakugyan csehszlovákiai-e?"

Fut az autó, újra hallgatunk.

„A gyerekkocsi is ingyen van?"

„Bizonyos értelemben" - feleltem.

„Csak semmi kertelés, - ingyen van-e a gyerekkocsi vagy sem?"

„Nincs ingyen, de pénzt kapnak rá."

„Kik?"

„Az anyák."

„Most már elég volt - dühösködik -, tessék kiszállni!"

„Nem szállók ki, az első Avenue-ig kell elvinnle."

„Szálljon ki, hallja-e? Nekem nem kell propaganda, - megértette? Utálom a propagandát. Most arra kell gondolnom, hogy becsapott és a végén még a közlekedési előírásokkal kerülök összeütközésbe."

„Hát akkor kiszállok."

De a kocsi fut tovább, megint hallgatunk.

„Mondja, miért terjeszt légből kapott híreket?"

„Ezek nem légből kapott hírek."

„A maga felesége ingyen kapta a gyerekkocsit?"

„Nem, de pénzt kapott rá."

„A gyerekkocsira?"

„Arra."

Megy a kocsi, - hallgatunk.

„Na - megérkeztünk."

„Köszönöm."

„És mikor lesz maguknál színes távolbalátó, fiatalember? - kérdi. És van maguknál telefon az autókban?"

„Nidcs!"

„Na látja, - mert nálunk van!"

És ezzel tovább hajtott.

Fordította: B. J.

14

J