Dolgozó Nő, 1959 (8. évfolyam, 1-24. szám)

1959-04-01 / 7. szám

J. H. RÖSLER:

ft М(ША1\1

1.

Erzsiké borzasztóan szeret moziba járni. Nem csoda, hiszen mindössze tizenkilenc éves. Ki nem lefkesedik ebben a korban a moziért?

„Hogy tetszett a film, Erzsiké?"

„Miiyen film?"

„Amit most látott."

Erzsiké arca rózsapirosra gyűl és egy pillanatig átszellemülten hallgat. „Nem figyeltem oda — vallja be — Péterrel voltam. Megengedi, hogy bemutassam a vőlegényem: Peter Hainde dr-t.

2.

Erzsiké férjnél van, már kilenc esztendeje, az ura Péter. És a két szerelmes ismét a moziban ül, mert a mozi végigkíséri az ember életét.

Ahogy kijönnek . . . „Hogy tetszett a film, Erzsiké?"

„Melyik film?"

„A ma esti film."

Erzsiké nagyot sóhajt. — „Alig figyeltem oda — vallja be —, -annyira mindenre kell gondolnom. Annuska, az idősebb gyermekünk, nincs egészen rendben. S annyi most a járványos meghűlés. Remélem, nem lesz a gyereknek komoly baja. — Lajko első foga most bújik ki, egész éjjel nem hunyta be a szemét. És reggel nagymosás lesz és még az előző alkalomról is annyi foltozni, meg' vasalni való maradt. — Már új függöny is kellene — és a jégszekrény-részlet is esedékes. Péternek sürgősen szüksége van egy új öltönyre. Anyám sem teljesen egészséges, vidékre, levegőváltozásra kellene küldenünk. De honnan vegyük a pénzt? - Beülök a moziba, hogy egy kicsit kikapcsolódjam, de a gondok ide is utánam jönnek, - és magamban számolgatok: hogyan osszam be, hogy mindenre jusson?"

3.

Múlnak az évek. Erzsiké majdnem ötven éves. Péterrel ül újra a moziban — kéz a kézben —, mint mindig.

„Hogy tetszett a film, Erzsiké?"

„Melyik film?"

Erzsiké szívből nevet. „Nagyszerű volt, azaz, tulajdonképpen nem is tudom, miről szólt. Úgy elgondolkoztam. Rövidesen új

házba költözünk, nagy és szép lakásba, kert is van és a gyerekeknek végre lesz küiön-külön szobájuk. Aztán az a kedves fiatal ember jár egyre az eszemben, ’ akit Annuskánk hozott a házba. Négy hét múlva akarják megtartani az eljegyzésüket. A kelengye szerencsére kész van. Lajkó az idén érettségizett. Olyan boldog vagyok, ha visszapillantok az életemre. És hol van egy asszonynak annyi ideje, mint épp a moziban, hogy mindenről elgondolkozzék?"

4.

Erzsiké hatvannégy éves. Két házas gyermekével ül a moziban. Magukkal hozták anyust, hadd mozduljon ki egyszer ő is otthonról. Erzsiké kezét most nem tartja Péter, bizony már hot esztendeje, hogy eltemették. De .a gyerekei tudják, hogy anya — régi szokásból - szereti valakinek a kezét fogni a moziban. Így egyikük jobbról, a másik balról tartja a kezét. — Az előadásnak vége. — „Hogy tetszett a film, anyus?"

„Melyik film?"

„Amelyiket most láttál."

Anya boldogan mosolyog. „Ó, gyerekek, bocsássatok meg, semmit sem láttam belőle — vallja be. — Már az elején észrevettem, hogy otthon maradt a szemüvegem. Nem akartam szólni, nehogy valamelyiktek érte szaladjon s a film felét emiatt elmulassza. És tudjátok-e, mi történt velem? Elbóbiskoltam s aztán olyan mélyen aludtam — és apusról álmodtam.

Fordította; B. J.

RÁMON DEL VALLE INCLÁN

Virrad. A göröngyös úton egy qnyóko vánszorog unokájával. Lassan, nehezen lépked és becézgeti a sápadt arcú fiúcskát, az halkan nyöszörög.

— Már te is keresni fogsz, Juanító.

— Igen, nagymama.

— Ha pénzed lesz, vehetsz majd kabátot a vásáron.

— Igen, nagymama.

— És ha majd az országutat fogod járni, vesd le mindig a cipődet, nehogy fiamar elkopjon.

Megszokta a gyermek, hogy igenlő választ adjon, most azonban bólintott.

Az anyóka és a kisfiú csak mennek tovább. Mennek, mennek, mennek. A fiúcska egyre szomorúbban és szomorúbban válaszodat. Az öreganyó facipőkkel telt batyut cipel és alig lélegzik. A gyermek egyre pityereg, fázik, testét csak rongyok takarják.

Az égen, ahol sápad a hajnal, még tompa fénnyel pislog néhány csillag. Vplahol a messzeségben kutya ugat és kakas kukorékol. A nap lassan aranyozni kezdi a hegyek peremét, csúcsát, gerincét; harmat csillog a füvön, madarak rebbennek fel a fészkekről, csermelyék, patakok csobognak, a szomorú, puszta út mentén fák levelei susognak.

Hegyi írtványokon juhnyájak kóborognak, asszonyok dalolva jönnek a kútról és egy földművelő tehenét hajtja ki a legelőre.

Az anyó és a gyermek csak megyen, megyen, megyen.

Mikor a nap már a halmok fölött jár, egyre több ember jön a falu felől.

Súlyos teherrel megrakott szamarak még gabonával telt szekereket is vonszolnak, öreg falusi nénikék gyümölcsöt, baromfit, zöldséget visznek a vásárra. Ott a távolban egy kisfiúcska hadonász karjával és torkaszakadtából kiabál; kiskertből garázdálkodó kecskéket hajszol.

Az anyóka és unokája kitér egy gazdag paraszt vásárra igyekvő szekerének. A paraszt megállítja lovait.

— A vásárra mentek?

— Mi szegények vagyunk. Mit is keresnénk a vásáron. San Amedióba megyünk; új urat keresek a fiúnak.

— Hány éves?

— Kilenc .. . S bizony már dolgoznia kell, kenyerét kell hogy megkeresse.

Az anyóka és unokája csak mennek, mennek.

Ahol a hegyek lesüllyednek, a leereszkedő égre rajzolódnak a sanamédió templomot körülölelő ciprusok. A faluban minden ház kapuja tárva. A néne unokájával a templom felé tart. Háborús áldozat, öreg, vök rokkant ül a kövön és alamizsnáért esdekel, üres szemgödreit égfelé meresztve:

— Legalább egy centavót, szánjatok meg, az istenért! - könyörög és száraz, sárga kezét a járókelők felé nyújtja. Hozzátipeg az anyóka és halkan a fülébe suttogja:

— Mi is szegények vagyunk, testvér. Hallottam: segítséget keresel.

— Igen. Jól hallottad. Annak, akit azelőtt hoztál nekem, betörték a fejét.

— Saját unokámat hozom.

— A legjobbkor jössz!

És a vak rokkant kutatva nyújtja ki maga elé kezét.

— Jer közelebb, galambocskám. Nagyanyja pillantásával bátorítja az

unokát, az reszket, mint a kicsi bárány ez előtt a csúnya vénember előtt. Az aggastyán körültapogatja a fiúcskát: vállát, karját, combját.- Nem fáradsz el nagyon, ha valamit viszel?

Nem. Nem, uram, megszoktam.

Ismered jól a környék útjait?

Amit nem fogok tudni, megkérdezem.

Amikor énekelni fogok, csalogatnod kell az embereket. Jó lesz?

— Igen, uram.

— Gyere hát. . . elmegyünk a vásárra.

Az aggastyán nagynehezen föltápászkodott, kezét a reszkető fiúcska vállára tette, az könnyes szemmel a hosszú utat kémlelte, a zöld mezőséget, a kékes erdős hegyeket és behavazott csúcsait.

Az agg és a gyermek lassan távozik, az anyóka halkan zokog.

— Szegénykém, kilenc éves és már ilyen módon kell kenyerét megkeresnie. Látom-e még valaha?

A vak aggastyán és a kisfiú mennek, mennek, mennek.

SIPOS GYŐZŐ fordítása