Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1958-02-15 / 4. szám
ópítád frazádat — écSáited a békém V. Kopecky miniszterelnök helyettes beszédéből a Prágai Országos Békekonferencián, Az emberek hazánkban éppúgy, mint minden országban, ma nagyon komolyan elgondolkodnak afelett, hogyan hárítsák el a háború veszélyét és hogyan biztosítsák a békét. Mert a háború elképzelése egyenesen rémes és szörnyű. Hacsak rágondolunk, máris szorongás fogja el szivünket, mintha valami borzalmasat, földrengést, romboló vihart, vagy más elemi csapást várnánk. A háború azonban nem elemi csapás. A háború nem magától jön, mint a természet erőinek összeesküvése. A háború az emberi elme szörnyszülöttje, amely a tőkés társadalmi rendben, mely végső fejlődési stádiumában megszülte az imperializmust, éltető talajt kap. S amíg fennáll az imperializmus, addig megvan az agresszív háború talaja, - áll a szocialista országok kommunista és munkáspártjai képviselőinek nyilatkozatában. Beszéde további részében arról beszélt, hogyan ered szervesen a szocialista társadalmi rendből a béketörekvés. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok népeinek békére van szükségük, hogy békében fejleszthessék boldog és jobb életüket. Ezután folytatta: Nem - a háború ma nem sorsszerű, elkerülhetetlen. Mivel vannak erők, melyek ellenállást tudnak kifejteni az imperialista agresszív erők ellen és védeni tudják a békét. Itt van a Szovjetunió, itt van az európai és ázsiai szocialista országok nagy csoportja, itt van a 600 milliós Kinai Népköztársaság, itt van a szocializmus hatalmas tábora. Ez önmagában a béke óriási védelme. Ehhez hozzájárulnak még a nemrégen leigázott s ma új, szabad életet épitő népek és országok, ezek nem kívánhatják a háborút, melyben az imperialisták a gyarmati elnyomás durva rendszerének visszaállítására törekednének. Ezután még itt vannak a béke erői más országokban, itt van a nemzetközi mukásosztály ereje, az összes nyugati országok demokratikus és haladó erői. Itt van még az összes jóakaratú emberek ereje az egész világon. Az igazság az, hogy magának a szocia-,’ lizmusnak, mint társadalmi rendnek lényegéből ered az, hogy egyetlen szocialista országnak sincs oka a háború kirobbantására. Ezt bizonyítja részünkről a különböző társadalmi rendszerek békés egymás mellett élése elveinek aktív érvényesítése, ami a gyakorlatban a lenini elvek szellemében folytatott következetes forradalmi politika. A Szovjetunió és a szocialista országok nem akarnak háborút. Nem akarunk há.borút az emberiség érdekében, az emberek, családjaik, gyermekeik békés életének, az emberi civilizáció és kultúra védelmének érdekében. A béke megőrzése az összes emberek, az összes rétegek létérdeke, akikhez a Békekiáltvány izzó szavai szóltak. 1. Az Országos Békekonferencia elnöksége. 2. A Kosice-i kerület küldötteinek egyik csoportja. 3. A Prágában megtartott Országos Békekonferencia. 4. Otylia Benisková, nemjeti művésznő hozzászól a beszámolóhoz. ▼ 5. Stepánková tanítónő, az Üstí-nad Labem-i kerület küldötte. ____ 6. Ruzena Sturcová, a Plzen-i V. I. Lenin gyár munkásnője