Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1958-02-01 / 3. szám

Közelvan országon innen és Közelvolt országon túl, Nincsmessze falunak meg éppen о kellős közepén volt egyszer egy fehérfalú házikó. A házikó szobájának egyik sarkában asztalka állott s az asztalka mellett délutánonként egy bogárszemű kislány üldögélt, akit Agneskának hívtak. Az asztalon nyitott könyv feküdt s a bogárszemű kislány fölé hajolt: betűparipán utazta be a nagyvilágot — olvasott. Egy alkonyatkor pedig, amikor odakinn a hideg szél éppen altatódalt dudorászott a levélhullotta fáknak, nemcsak könyv feküdt Agneske előtt, hanem egy csomó kitépett füzetlap, összegyűrt rajzpapír meg egy potrohos papírzacskó is. A zsákocska tele volt mogyoróval bélelt csokoládéval s a kislány minden végigolvasott lap után feléje nyúlt. Felemelte a kezét és a szájába pottyantott egy csokoládégolyóbist. A faliórán lassan cammogott a nagymutató s Agneske már éppen tizedszer nyúlt a zacskóba. Ebben a szempillantásban azonban hangos zúgás, búgás, zizegés hallatszott, az asztalka meg a házikó hopp — hírével eltűnt s a kislány ámuló szeme előtt egy kúpos hátú, fehéren tündöklő hegy magaslott. A hegy legtetején pedig pöttömnyivé zsugorodva a távolságtól ott kucorgott a cukroszacskó. Agneske ijedtében belebújt volna akár egy gyűszűbe is s már éppen elővette zsebkendőjét, hogy legyen mibe a könnyeit potyogtatni, amikor gyenge hangocska ütötte meg a fülét:- Ne hagyj itt, kisleányka, gyere értem, éppen egy tucatra való csokoládégolyóbist tartogatok még az ölemben — kiáltotta a hegytetőről a zacskó, de mert elég meszsze volt, a hangja alig hallatszott hangosabban, mint a légyzümmögés. Agneske nem tudta, mitévő legyen. Először szepegveszipogva nézdegélt a hegyre, de később megérezte a szájában a mogyoróscsokoládé finom ízét s ezért mégiscsak nekiindult. Ment, lépegetett a hegy teteje felé kígyózó ösvényen s egyre csak csóválta kis szöszi fejét:- Ejnye, ejnye, csuda furcsa szerzet ez a hegy, még ez az utacska is rajta. Nincs sem kőből, sem agyagból, olyan puhácska, hogy a lábam szinte belesüllyed és nem nőtt rajta sem fű, sem bokor. Juj, és a színe milyen érdekes. Ez az ösvényke éppenséggel fehér - kékcsíkos. Ilyet én még sohasem láttam - gondolta magában.- De nem óm! - szólalt meg ekkor halkan zörögve az utacska. Ilyen hegy, ami kívül-belül, széltében-hosszában, lentről-fölig csupa merő papírból van, nincs még egy sehol a világon. Még Burkusországban sem.

Mert hát — én sem vagyok másból. Ha hiszed — ha nem, tegnapelőtt még az iskolatáskádban laktam és Füzetlapnak hívtak. — Ilyen szép, fehér-kékcsíkos is azért vagyok, nem másért — mondta.- A táskámban laktál? és ... és hogy kerültél ide, nyitotta kerekre a szemét Agneske.

— Hát úgy, hogy amikor írtál, nem vigyáztál és egy ici-pici pontnyi tinta pottyant rám. Te meg ahelyett, hogy szép, óvatosan felitattad volna, nagy hebehurgyán kitéptél a füzetből — zörögte a hangocska tovább. És hasonló a sorsa annak a fehér sziklának is, amelyik ott emelkedik feljebb, a jobb oldalon. Amióta iskolába jársz, annyit paza-Ш1 rmea: a többi

n°*"

svényke szomo=egeu vii£ jfy

п^й lK

e

j

ö & cJtfjSf

— Monda csak, szik

,, áskádl

i

t

t, \zéa^

a 3^ :súcsgs

hogy ce itt JkAJ2cU JL2- \

18b Ж; 'b 1 /e"

^szil/fdyfd alá. vétíidt: powltpfjc; ián

í is

'sjt im-ТСВртвк »ihfc ■*

: SZrEfi j —Зг—7Г UMkivá j zsisljpdott

■jlegl te ilcérdezed?

tFv~uu глу11СЛЛГЧСЖ;.. » .

1

Hogy kejiiil £& ide?i Tfiszen miattad; Oc yoflf+fft cn is meg a társaim is. Vagy-el fcle jtéttsdjnár, hogyhc^lcsak ‘egyetlen reánk InyzoTt^q^RSE^níilkának kibicsaklott a lába, nyomban eldobtál minket? Pedig hát azt a bice-bóca vonalat helyreigazíthattad volna. így meg persze majd egy hegyre való lett már belőlünk, szegény, oktalanul eldobott rajzlapocskából. Ha megmérnének, biztos nyomnánk már annyit, mint az anyuskád kocája. Ha így megy ez majd továbbra is,‘hamarosan elérjük akár a 3 mázsát! — mondta a papírbérc.

Ágneskének olyanra pirult erre az arca, mint ősszel a csipkebogyó, s hogy ki ne csattanjon valahogy a nagy pirosságtól, inkább sietve továbbkapaszkodott a meredek utacskán. Mielőtt azonban felért volna a hegy legtetejére, a kék-sávos ösvény hirtelen kanyarodással eltűnt és Agneske egyszeriben térdig süllyedt egy puha papírhalomba. Az a papír pedig néhol fehér volt, néhol meg halavány hajnalszínű és a tetején egy rózsaszín papírabroszka éppen zizegve-sustorogva méltatlankodott. Azt panaszolta, hogy Agneske csak egyetlen egyszer vitt benne tízórait az iskolába, és amikor kibontotta, és kivette belőle a vajas kenyeret, legott össze is gyűrte, el is dobta. Pedig nem volt rajta egy makulányi szakadás, gyűrődés sem. A kisleánynak mégsem jutott eszébe, hogy újra összehajtogassa és hazavigye.- Pedig hát akár kerek zsemlét, ropogós kiflit is csomagolhattál volna még belém — zizegte a szalvéta és amikor elhallgatott, a halom másik csücskéből egy sistergő-sustorgó hangocska folytatta a pirongatást:- Engem is elvagdostál, megnyomorítottál, te haszontalan Agneske. S ha legalább szép, csipkés abroszkát vágtál volna ki belőlem a babaszobád asztalára, az csak nyúlfarkincányi baj lett volna. De te vetted az ollót és nyisz-nyisz-nyisz, csupa merő unalomból dirib-darabra szabdaltad a köntöskémet. Olyan lyukak tátongnak rajta azóta is, hogy száz esztendeig sem foltozom meg, pedig 77 méter ökörnyálselymet elhasználtam már reá — mondta szomorúan egy fehér selyempapírfoszlány.

Agneske képe pirosabb volt már, mint a bazsarózsa és a sok szemrehányástól úgy elszomorodott ő is, hogy legszívesebben az égérkéket kezdte volna itatni. De azért mégiscsak megemberelte magát. Nem sírt. Mialatt a sok pirongatásra válaszolt, csak egypár rakoncátlan, cigányútra tévedt könynyecske mosogatta a torkát:- Én... én nem tudtam, hogy rosszat teszek, ezentúl vigyázok majd rátok. Nem

. 1 arom, hogy heggyé nőjetek csak azért, I uert én pazaroltam - mondta és lehajtotta

fejét, nehogy meglássa valaki azt a kis rezgő, sós cseppet, amely most hirtelen, mégis odalopózkodott a szemébe. Az a piciny, fényes könnygolyó pedig, úgy látszik, megsajnálta Ágneskét. Nekirugaszkodott “s~b szempillájáról nagy merészen fejest ugrott. Egyenesen a puha papírhalom közepébe. Abban a percben pedig, amikor lepottyant, hogy-hogy nem, újra hangos zúgás, búgás, zizegés keletkezett s a papírhegy volt-nincs, sziklástól, ösvényestől úgy eltűnt, mintha sohasem magasodott volna Nincsmessze falu kellős közepén. A fehér falú házikó szobájának a sarkában ott állt az asztalka, az asztalkán ott feküdt a könyv, s a kislány, bár egy kicsit félve — de azért mégis farkasszemet nézett a könyv mellett heverésző fehér-kékcsíkos füzetlapokkal. Azok pedig most már nem szóltak egy szót sem. Csak éppen huncutúl, megbocsátóan, mosolyogva visszapillantottak reá. Tudták, hogy Agneske megtartja az ígéretét.

Wz

АО

KIS HERESZIREJÍVÉNY

V i z s z i n t e

1. Biztosan örültök neki (a síelés is az). 9. A szocialista termelésben igen fontos (többes szám). 10. Itatja az egereket. 11. A pék dolga. 13. Zala mássalhangzói. 14. Nem magáz. 16. Iram — közhasználatú idegen szóval. 19. Ének-hang. 20. Vissza: szovjet vadászrepülőgép. 22. Csúnya nevetési szócska. 23. Lovastámadás. 24. Ont. 27. Télen sok fagy belőle. Nagyobb városokban árusítják.

18

Függőleges :

25

'7

'S

Rényi Magda.

1. Fél egészség. 2. Ház. 3. Régi súly. 4. Végtelen Irén. 5. Az -olyan tavak neve, amelyeket a kiáradt tenger alkotott. 6. Pók szélei. 7. Azonos betűk. 8. Katonaságnál szolgálnak. 12. Török úr. 15. Megelőzi a versenyben. 17. Nem alacsony. 18. Egymást követő betűk az ABC-ben. 21. Elfogyasztotta. 23. Nem ezt. 25. Ra párja. 26. Kettős betű.

Beküldendő a vízszintes és a függőleges sorok megfejtése. Határidő: 1958. február 20.

Megfejtések :

Dolgozó Nő, 1. szám: Kis keresztrejtvény: „Békét, békét a világnak!” (Petőfi Sándor). 2. Szórejtvény: „Boldog újévet!“ 3. 1 km.

1}

16

20

Zk

2?

26

2>

21

'5

[22