Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1958-08-15 / 16. szám
A Phillips gyár pavilonja, Le Corbusier remekműve léltetően bizonyítja a nőknek alkotmányba cikkelyezett egyenjogúságát a politikai, kulturális és gazdasági élet minden szakaszán. Nem utolsósorban örültünk annak, amint a virágoskertszerűen megrakott kalapokban díszelgő amerikai és más nemzetiségű „divathölgyek“ a szovjet szőrmeipar remekeit, csodás coboly-, perzsa- vagy pasztellszínű panofixprémeket csodálták. Az ápolt külsejű, szürkéskék kosztümbe és fehér blúzba öltözött hostessek (női informáló személyzet) tökéletes francia, angol és más nyugati nyelveken informálták az érdeklődőket. A közvetlen közelben elhelyezett amerikai pavilon, melynek köralakú, tetszetős architektúrája megnyerő ugyan, tartalmával azonban kissé csalódást okoz, hiszen különösebb meglepetésekkel nem nagyon szolgál. Hogy az USA sohasem volt divathatalom, azt tudtuk, s állandó bemutatójukkal bizony itt sem sikerült meggyőzni a jobb ízlésű nőket. Egy üvegcsarnokban fagyos mosolyú, vézna mannekenek járnak fel és alá extravagáns, esetlen kényelmetlen szabású, filmviseletnek talán megfelelő modellruhákban. Sokan nézik ezt a kétes értékű bemutatót, a nézők közül egy apáca talán a legkitartóbb. Van az amerikai pavilonban egy ún. Cinerama, azaz egy teljesen köralakú mozi, -melyben 11 felvevőgéppel fotografólt és 11 vászonra vetített, teljesen plasztikus benyomású filmelőadósok láthatók. Érdekesek voltak még az atomenergiával dolgozók által használt műkezek bemutatása munka közben. Nem rosszmájúságból, de őszinte, tiszta örömmel említem itt meg, hogy visszajöttöm óta alkalmam volt sokkal tökéletesebben működő, azonos célokra készült műkarokat látnom egyik mozink szovjet filmhíradójában. A pavilonban bemutatott amerikai képzőművészeti kiállítás „műalkotásai" magukban az amerikai nézőkben olyan hatást váltottak ki, hogy az USA megbízott kénytelen volt egynéhányat sürgősen kicserélni. A legmegnyerőbb a pavilonban tálán még a New Yorki-i modern művészet múzeuma által kizárólag gyermekek részére berendezett „műterem", ahol a kis művészek színes hordókon ülve kedvük szerint pingálhatnak vízfestékkel és színes papírosból kivágnak maguknak, amit csak akarnak. A mellette levő helyiségben ugyancsak gyermekeknek vetítenek zűrzavaros formalista - szürrealista festményeket, vagy teljesen mechanizólt játékszerek működését mutatják be nekik, megint csak egészségtelen, szűk korlátok közé szorítva fantáziájukat. Innen csak egy lépés a Vatikán pavilonja, melynek síugrósónc szerű alakja vakítóan világít. Egy kitűnő fotomontázs által kifejezett A belgák gazdag gyarmatukkal, Kongóval is dicsekednek háborúellenes propaganda útján majdnem a mennyországba, azaz bocsánat, egy hipermodern stílusú, hatalmas fémkrisztus elé jutunk és egyúttal ahhoz a vatikáni megállapításhoz, hogy az emberi élet tartalma és célja nem lehet a technika fejlesztése (illusztráció: testalakú gépezet, szív helyett hűtőszekrény, fej helyett kalkulációs gép), mert mindez a földi élethez köt, hanem a mennyország, a túlvilági élet elnyerésében rejlik az ember létezésének legfőbb értelme. Ezzel a megállapítással kissé ellentétben állnak a sűrűn elhelyezett, kisméretűnek nem nagyon nevezhető és szavazóládákra emlékeztető urnák a következő felirattal: „Az ön nagylelkű adománya a Szentszék pavilonjának." Meglepett a minden miszticizmustól mentes, egészen modern, nagy ablakokkal ellátott, fehérre meszelt falú, szinte meztelen templom, amelyben egy gazdagnak egyáltalában nem mondható oltár előtt éppen misét mutattak be. Azt is megtudtam, hogy itt minden világnyelven meggyónhatnak a hívők. A nagy vatikáni vendéglő nagymértékben támogatja a Szentszék pénzügyi akkumulációját, azáltal, hogy az egyházi iskolák papok vagy apácák vezette diókcsoportjai itt étkeznek. Egy ilyen csoport 13—14 éves tagjait láttam itt vezetőjükkel, egy pappal együtt ci garettázni. A francia pavilon egészen modern, merész architektúrája, sajnos, nincs összhangban a kaotikus, szinte hetivásárra emlékeztető belső tartalommal. Talán a francia színházról szóló rész érdemel említést. Jean Villar-nak, a világhírű, haladószellemű színház, a Theatre Nationale populaire igazgatójának idézetére gondolok itt: „Úgy véljük, hogy a népszínház fogalmán olyan színházat kell értenünk, mely mindenki számára, minden korlátozás nélkül nyitva áll. Mindenekelőtt arról van szó, hogy szép és nagy műveket mutassunk be a népnek." Érdekes még a francia pavilonban az iskolarendszerükről szóló rész, ahol az általános iskola elvégzése utáni speciális egyéves középiskoláról tesznek említést. Említésre méltó volna még egy bemutatott szívműtét és a mesterséges tüdő. Mindezek után pedig megmutatták nekünk „Algéria arculatát". Láttuk „a francia kultúra vívmányainak áldásos hatását a primitív algériai népre," mint pl. a tipizált, kényelmes algériai kislakások modelljeit. Sajnos, ott láttuk azonban a fehérkamásnis fehér rendőrt és a revolvertáskós algériai képviselőt is. Ezek az utóbbiak jobban tolmácsolták nekünk „Algéria arculatát". (Folytatjuk) Lőrincz Mária A Vatikán modern templomszerű csarnoka Nagy-Británnia királyi koronája jegyébenépitett pavilonja Franciaország a legmodernebb építkezéssel képviselteti magát
