Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1958-06-01 / 11. szám
Ucvzátót .,. Ez év szeptemberében megkezdődött a rendes oktatás a mi iskolai szabályzatunk szerint. 9 évtől 15 évig terjedő korosztályból tevődik össze ez a kollektíva, azonban legnagyobb részük első elemibe jár. Tanítóik Liberecből járnak ki hozzájuk és saját oktatóik vietnami nyelvre, földrajzra és hazájuk történelmére tanítják őket. A tanítás befejezése után cseh nevelőik veszik át őket. Smolíkcvá Emília szép típusa a szocialista nevelőnek. Külseje végtelenül vonzó és a „gyerekei" úgy bújnak hozzá, mintha anyjuk volna. Jellemző ezekre a gyerekekre, hogy nagyon melegszívüek, simulékonyak és ragaszkodók. Smolíková Emília a tornát, sportot szerettette meg velük. Úsznak, korcsolyáznak, síelnek, túráznak, és naponta futnak, s különböző testedzést végeznek. Meg is látszik rajtuk! Egy év alatt 8 cm-t nőttek és 6-tól 12 kg-ig híztak. A gyermekek különböző érdekkörökben kitartóan és eredményesen dolgoznak. A házban levő minden virágot és a körül elterülő kertet ők ápolják és gondozzák. Tánc- és énekcsoportjuk a kerületi alkotóversenyen első dijat nyert. A kollektíva büszkesége Lan, az egyetlen göndörhajú vietnami kisleány, aki a kerületi zongoraverseny győztese lett és felvették a prágai zeneakadémiára. Ez az elismerés bánatot is jelent számára, mert el kell szakadnia a szeretett kollektívától. Jellemző és érdekes, hogy mind, kivétel nélkül megtanultak sakkozni és legyőzték az ifjúsági sakkozókat, sőt, felnőttekkel szemben is győztesként kerültek már ki. A pionír szervezetük a kerületben elsőnek kapott szalagot a vas és papírgyűjtésben elért építő munkáért. A társalgóban ülünk, lapozgatjuk a foto-kör albumát. Körülöttünk a .nagyobb gyerekek csoportja. Fénylik kékes-fekete hajuk, értelmes szemük csillog, feltűnően szép, úgynevezett „értelmes" kezük van, hosszú ujjaik. Semmi zavart, félénkséget nem mutatnak. Egymás között halkan beszélgetnek és ránk emelve tekintetüket, gyakran mondogatják: „Ко". Vietnami szónak véljük és kiderül, hogy a „soudruzko" megszólítást rövidítették le a maguk módján. ' Mesélnek otthoni életükről, főleg a háborúban átélt szenvedéseikről. A francia gyarmati elnyomás alatt, 10-12 éves korukban már szolgáltak a gazdagoknál. Dam 14 éves serdülő fiú, anyját bombatámadás következtében vesztette el 1954-ben.- Falun éltünk, — meséli már cseh nyelven, - amikor hallottuk a francia repülők közeledését anyám, nagyanyám, bátyám és én. Bunkerbe bújtunk. 6 bombát dobtak le és tőlünk nem Quöi vietnami tanítónő, a gyermekek kedvence, anyanyelvűkre oktatja őket. (6) Tuan 9 éves, füzete tiszta, gyönyörű gyöngybetükkel ír. (7) messze egy 10 métermázsa súlyú bomba robbant. Teljesen betemetett bennünket. Bátyám kapart ki minket, de anyám oly gyenge volt, hogy alig mozdult már. Körülöttünk rengeteg halott és sebesült feküdt. Én vigyáztam anyámra, míg sikerült a Ngan-San folyón át kórházba szállítanunk. Sajnos, útközben meghalt. Apám északon harcolt, mi aztán a nagybátyámhoz kerültünk, — Elgondolkozik. — Én pilóta szeretnék lenni, de nem azért, hogy embereket öljek. Can anyja és apja fegyverrel a kézben haltak meg. Édesanyja partizán volt. A franciák elfogták és börtönbe vetették. Megszökött, sikerült visszajutnia a partizánokhoz. Egy este lejöttek a faluba és az egyik házban megbeszélést tartottak. A franciák körülzárták a házat, anyja kitört, de futás közben lelőtték. Később tudták meg, hogy apja még édesanyja halála előtt elesett a harcokban. Egy nővére Kínában tanul és még egy kisöccse otthon él rokonoknál. К ha most 15 éves. öten voltak testvérek, szülei földműveléssel foglalkoztak. Ahogy fegyvert fogott a nép, apja a néphadseregbe lépett. Anyja és ő dolgoztak, titkolva, hogy apjuk katona. Ha a franciák apja után érdeklődtek, azt felelték, hogy meghalt. Gyűlölte a gyarmatosítókat, mert nehéz munkájuk mellett olyan nyomorúságban éltek, hogy még rizsüket sem ehették tisztán, kukoricadarával kellett keverniük. Nem volt nyugta, ő is segíteni akart a szabacl élet kiharcolásában, összekötő lett egy kapitány és a csapatparancsnok között. Volt olyan nap, hogy 50 km-t gyalogolt. A társalgóban csönd van és ahogy rátekintünk a gramo-rádióra, televízióra, a társasjátékokra, felenged a nyomás lelkűnkben. A nemzetközi szolidaritás kárpótolni akarja ezeket a tehetséges, szép gyermekeket megrendítő átélésükért. Ezt ők is érzik és kifejezésre juttatják: „Nekünk két hazánk van és két szülőnk: Vietnam és Csehszlovákia. Nagyon szeretjük új hazánkat, de állandóan gondolunk szülőföldünkre. Nagyon szorgalmasan tanulunk, hogy hazaérve népünkért dolgozhassunk." A vietnami anyák, akiknek gyermekeit a nemzetközi szolidaritás ide hozta, öntudatosak, harcosak. Tisztában vannak azzal, mit jelent, gyermekeik számára a baráti Csehszlovák Köztársaság gondoskodása. A legnagyobb kitüntetésnek tekintik, hogy gyermekükre esett a választás. Hálából munkakötelezettséget vállaltak. Többet és jobban dolgoznak a demokratikus Vietnam fejlődéséért és déli testvéreik szabadságáért. Túri Mária. Trink-thi Ngoan a legjobb diákleány.(4) A vietnami nagykövet fiacskája nagy igyekezettel fest. (5) Az elsőosztályosok rajzórája. (8)
