Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1958-05-01 / 9. szám

/Hin den tuituhti szép. A i‘iihlavai kerület nincs megáldva ter­mészeti kincsekkel. Az itteni termé­ketlen talajon legjobban a burgonya és a len díszük. Évtizedeken át képtelen volt a lakosság megélhetését biztosítani. Ezért a férfiak és a nők is a szomszédos Ausztriába jártak dolgozni. Teltek az évek. S az idő múlásával meg­változott ennek a kerületnek az élete is. — Már lassan egy éve lesz annak — em­lékezik Mária Viktorínová —, hogy a moto­rok hangja felzúgott a sötét éjszakában. Akkor volt ez, amikor kőfaragó — vállala­tunk nagy megrendelést kapott, - lépcsők és fedőkövek készítését egy új bra­­tislavai 11-éves iskola számára. Amikor Mária Viktorinová két évvel eze­lőtt mint* az első nő határozta el magqjt a kőbányai munkára, a férfiak fintorogtak. Tulajdon férje is kinevette, aki már húsz éve dolgozik ebben a szakmában. Senki sem akadt, aki segített, ta­nácsot adott volna neki. De ő nem hátrált meg. öt gyermeket szült és akarata olyan erős volt, mint a kő, melyet megmunkált. Lassanként kezdett belejönni a munkába. Mária Viktorínová rövid időn belül több nőt győzött meg e munkára. Segített, taná­csot adott nekik. Mikor megkapták a bratislavai megren­delést, a férfiak már nem gúnyolták többé az asszonyokat, hiszen pontosan és meg­bízhatóan dolgoztak, sőt, kevesebb munka­napot mulasztottak, mint ők. Az asszonyok gondolkozni kezdtek. A bra­tislavai gyermekek várják az iskolát. A lép­csőknek ideiében készen kell lenniök. Az asszonyok határoztak, bevezették a harma­dik, az éjszaki műszakot. Az építők elképedtek. A kőművesmunká­latokat két héttel a határidő előtt fejezték be. Régen nyugdíjba mehetett volna már, de erre egyáltalában nem is gondol. Az Építészeti Minisztérium legjobb dol­gozója ezüst kitüntetése csillog blúzán. Az elnöki asztal ellőt áll papírok, jegy­zetek nélkül. Egyszerű takarítónő. Nyugod­tan, megfontoltan beszél, mint a gondos gazdasszony tapasztalatlan gyermekeinek, szívből szivrehatóan. Suchó néninek még jó a szeme. Nem tud ő közömbösen elmenni a cementes zsákok, téglák és deszkák mellett, melyekkel ke­gyetlenül bánik a szél, eső, nap és hó. Az értékes anyag addig fekszik az építők orra előtt, míg el nem tűnik. Vagy addig, míg fel nem fedezi az egyszerű takarítónő szeme. Nem az ő feladata ez, alapjában véve semmi köze hozzá, de nem tehet más­képpen. Addig figyelmeztet, míg az anyag rendeltetési helyére nem jut. A szerény, egyszerű Suchá néninek úgy­szólván semmi képzettsége sincs. De az emberekkel jobban tud bánni, mint akár­hány tanult ember. Suchá néni munkahelyén nincsen egyetlen olyan bátor ember sem, aki szimulálni merne vagy kimaradna a munkából. A nénike „meggyóntatja" a ló­góst. És a tagbaszakadt férfi, aki „lógni" akart, kapitulál. Szégyellí magát az előtt az asszony előtt, aki a nagyanyja lehetne. De nem hagyja ki a műszakot. így is lehet harcolni, bár ez nem tartozik a takarítónő munkakörébe. S az ilyen mun­kát nehéz jutalmazni. Ehhez szív kell. Szokatlanul mély Lakatos Anka szeme. Szemrehányóan, keserűen, de a remény tü­zes szikráival csillog. Mint nyitott könyvből lehet belőle kiol­vasni a múlt történetét. Terjedelmes könyv ez, a képek gyakran váltiák egymást. A tiszta ég ragyogó csillagokkal van tele­hintve. Rongyos, maszatos cigónypurdé me­lengeti a tűz mellett meggémberedett uj­jait. Csavargókkal él, olyan asszonyok kö­zött, akik az erdő szélén, csordogáló patak mellett szülnek, rongyos, szakadt ruhájú férfiakkal, akiknek dalaikon kívül semmijük sincs. Lakatos Anka öt testvérével együtt nagy nyomorban nőtt fel. Egész családja mindig új életről álmodozott. Az új emberről, aki nagylelkű és jó, nem tesz különbséget „fe­kete és fehér" között. Mámorító szabadság! Ankának kezdetben beleszédült a feje, Azután felriadt semmit­tevésből. A muka megnevelte. Már tíz éve az építőiparban dolgozik. Ebből öt évet a hnúst'ai építő-üzemben töltött. Lakatos Anka az elnöki asztal előtt áll és futószallagról beszél, amely megkönnyí­tené munkájukat, a tervről, amelyet 170 százalékra teljesít. A Banská Bystrica-i ke­­kerület legjobb építőmunkásai közé tartozik. Néhány évvel azelőtt kapott kitüntetést az építészeti megbízottól. Amikor befejezte elbeszélését, elhomályo­­súlt a tekintetem. Nem szégyellem magam érte. A szabadság tűzben és vérben szüle­tik, amelyik nem ömlött hiába. Százötven asszony hallgatja érdeklődéssel Lukás elvtársat, a Munkaérdemrenddel ki­tüntetett kőművest. De miről is beszél ilyen lelkesen? Nem­régen tért csak vissza a Szovjetunióból. Kiküldték őt, hogy a nedves vakolásban szerzett tapasztalait adja át a szovjet épí­tőmunkásoknak. Moszkvában abba a 12-ta­­gú munkáscsoportba osztották be őt, ame­lyik Moszkva új délkeleti részét építi. Lukás elvtársnak nincs semmi kifogása az asszonyok ellen, ezt senki sem állíthatja róla. Nem elfogult a kőművesnőkkel szem­ben sem. De ehhez hasonló még nem történt vele. Bemutatták neki munkacso­portját s nem akart hinni a szemének. Hogy 8 az ördög vigye el! Tizenegy asszony és egy férfi! „No, majd meglátjuk" — mondta. És elképedt. Moskvai kőművesnőkI Ezek aztán asz­­szonyok! Megszégyenítenének nem egy kőművest. Olyan asszonyok, akik tudják, hogy az új iskolát, kór­házakat, lakásokat és mozikat nem lehet felépíteni emberek segítsége nélkül. Tram, tram, tra-ta-ta-tam, tram, tram, tra-ta-ta-tam I Harciason perdül meg a dob ezen a decemberi napon Ter­­genye község utcáin. Tomasovská Zsuzsa, ,a község kisbírója meglepő hírt közölt a la­kossággal. EFSZ-taggyűlés lesz ma este, jöjjön el mindenki, akit érdekel a közös vagyon sorsa. Ez a hír az EFSZ vezetőségét lepte meg legjobban, amely a szeptember 4-én meg­tartott utolsó taggyűlés óta gondosan ke­rülte a tagokkal való szorosabb kapcsolatot. Elmaradtak az eddig havonként megtartott közgyűlések. Nem volt ember, aki a tagok égető problémáit megoldja és nyugtalanító kérdéseire kielégítő választ adjon. Jurák Józsefet, az EFSZ elnökét szemé­lyesen is meghívták erre a gyűlésre. Nem fogadta el a meghívást. Sejtette, hogy abból számára semmi jó sem származik. Már több mint két hónapja egyetlen korona előleget sem 'kaptak a szövetkezeti tagok. Tudta, hogy most karácsony előtt néhány nappal már nem elégszenek meg ígéretekkel. A gyűlésterem a vezetőségi tagok nélkül is megtelt. Az elnöki asztal mellett asszo­nyok ültek. Tomasovská Zsuzsa, Cernik Anna, Lajcsiak Zsuzsa, Kopcsok Júlia és Radnay Mária fejőnők, akik egyben a helyi nő­­bizottság tagjai is.- Ma délelőtt mi asszonyok, a járási nem­zeti bizottságon jártunk - kezdte beszámo­lóját Tomasovská elvtársnő. - Mint ismere­tes, már több mint két hónapja fillér nélkül vagyunk. Nincs pénzünk arra, sem, hogy kellemes karácsonyi ünnepeket biztosítsunk gyermekeinknek. Azért mentünk a járásra, mert meg akartuk tudni végre, hogy há­nyadán vagyunk. Ügy gondoltuk, lehetetlen, hogy ne legyen pénzünk fizetésekre. Hiszen a bank által végzett háromnegyedévi ellen­őrzéskor még minden munkaegységre bizto­sítva volt az eddigi 9 koronás előlegen kívül még 6 és fél korona utánfizetés is. Biztosan emlékeztek arra, amikor ezt közölték ve­lünk. A bankban leellenőriztettük az EFSZ folyószámláját. Nincs ott nekünk a napok­ban kifizetésre esedékes 58 ezer korona adósságon kívül semmink sem. A terem felzúgott, mint a megbolygatott méhkas. Az emberek végre tisztán látták, hogy becsapták, kijátszották őket. De azok, akik magyarázatot adhattak volna, nem voltak közöttük.

Next

/
Thumbnails
Contents