Dolgozó Nő, 1958 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1958-04-01 / 7. szám

„SZABADSÁGUNKRA NEM ALKUSZUNK

Az emberiség mór belefáradt a hidegháborúba. A világ közvéleménye egyre határozottabban követeli a tárgyalásokat, a békés egymás mellett élést, о tartós világbékét. Ezeket a követeléseket diplomáciai cselszövésekkel, propagandával és különféle fogásokkal már nem lehet elcsitítani. Az emberek nem hiszik el, hogy elkerülhetetlenek a háborúk, hogy gyűlölet S vérontás nélkül nem férhet meg egymás mellett a szocialista és a kapitalista rendszer. Ez az a pont, ahol о Szovjetunió békejavaslatai találkoznak a világ népeinek kívánságával, leghöbb vágyával, a szocialista táborból kitörve ezért növekednek az egész békeszerető emberiség javaslataivá. Az atomfegyverkísérletek azonnali betiltása, a leszerelés, a fegyverkezési versengés megszüntetése és a kölcsönös bizalom megteremtése - mind olyan követelés, amely minden népnek, a nyugati országok népeinek is érdeke.

A Nyugat javaslatai nem ilyen önzetlenek. Eisenhower elnök pontjai között meghúzódik egy, amelyet a legnagyobb jóindulattal sem lehet másképpen nevezni, mint provokációnak. Ez a pont a népi demokratikus országok úgynevezett felülvizsgálása. Ez annyit jelent, hogy egyes nyugati körök azt szeretnék, ha a Szovjetunió szomszédságában visszaállítanák a kapitalizmust. A Nyugaton sokan még mindig arról ábrándoznak, hogy a földesurak és a gyárosok a szocializmus útján haladó országok népeinek újra a nyakára rakhatják az igát. A mi válaszunk, mint azt mór annyiszor megmondtuk: Szabadságunkra nem alkuszunk.

Nagyon jól tudjuk, hogy ez a kívánság nem az egyszerű amerikaiak agyában született, hanem azok kobakjában, akiknek sokmilliós hasznot hajt a fegyverkezés, a háború. De ezek csillaga leáldozóban van. Bízunk benne, hogy a józan ész győzedelmeskedik a vak önzés felett. Kelet és Nyugat képviselői tárgyalóasztalhoz ülnek és megteszik az első lépéseket valamennyiünk eszménye, a világbéke felé. Ezért harcol ma a földkerekség sok százmillió egyszerű embere. Ez az út semmiképpen sem a népi demokratikus országok „felülvizsgálásán" át vezet. Figyelő

A meghívó útrakelt, célhoz ért s mi mégis évről évre,hiába keressük a Prágai Tavasz zeneünnepély külföldi részvevői közt Paul Robeson széles mosolyát, délceg alakját. Hangversenytermeink ünnepi csendjét sem tölti ki orgonabúgásra, mély harangkongásra emlékeztető szívhez szóló bársonyos hangja. Jönne — de nem jöhet. Helyette annyyijdöztetés után is reményekkel és bizajomma! leli* üzenetet hoz a posta.

„Köízönetemet küldöm A,Cfüjlízlfllvákiáj báb érkező levelekből és üzenetékbA áradó szeretetért. Remélehtf/hogy csakhamar eljön az az idő. amikor eleget tehetek a meghívásnak. Ha majd szabadon utazhatod, örömmel látogatok «I újra Csehszlovákiába, hogy önökkel együtt énekeljem Csehszlovákia népeinek és

Ez a néhány mondat sokat elán Visszatükrözi о saját hazájának határa belül nyolc év óto foglyuí tartott Paul Robeson optimizmusát és mérhetetlen szerénységДРяг- .“. . hogy öltőkkel; együtt' énekelhessem Csehsziovókío\népeinek és az én népemnek dalait. -^Wzul Robeson hozzászokott és Szeret együtt énekelni a néppel. Ö, a század egyik legnagyobb énekese, nem tartozik azok közé a szeszélyes, híres emberek közé, akik olimpuszi magasságból néznek az egyszerű emberek tömegeire. Ö a nép énekese. Elnyomott, sötétbőrű testvéreinek bánatát, örömét és jobb, igazságosabb élet utáni vágyát tolmácsolja megrázó mesteri művészettel. Az ő éneke vádol, követel, harcra hív a faji elnyomás és a kizsákmányolás ellen.- That’s America for you - Amerika a tiétek — a népé — énekli ott, ahol nem tilthatják meg neki, a New York-i Haarlemnek nevezett néger negyed kórusával, néger templomokban, istentiszteleteken és a szabad ég alatt. Mert az Egyesült Államok vezető körei lehetetlenné tették a hangversenyek dobogóján, színházakban, operákban vagy a televízió adósaiban való fellépését. S hogy elzárják előle az érvényesülés útját, semmisnek nyilvánitották útlevelét, azzal a megokolással, hogy „Paul Robeson külföldre való utatása nem egyeztethető össze az Egyesült Államok érdekeivel".

íme, a „nagy lehetőségek hazájában” a század legnagyobb énekesétől megtagadják az életfenntartáshoz szükséges munkalehetőségeket is.

Persze, senki sem gátolná művészi munkájában, ha megváltoztatná világ/iézetét. Ha népének szereteténél jobban becsülné a felső tízezer kegyeit. Hogyha művészetével nem harcolna a dolgozók Amerikájáért, ahol nem lesz helye a faji gyűlöletnek, hanem támogatná és erősítené a kapitalisták Amerikáját, ő lenne ma a világ egyik leggazdagabb embere. De így egész élete csupa harc. Mert veszélyes a világszerte ünnepelt nagy művész, aki nyilvánosan vallja:- A Szovjetunióban éreztem magam először embernek, ahol saját szememmel láttam, hogy a gyermekeket megtanítják egy igen fontos dologra. Arra, hogy az emberekkel egyformán kell bánni, tekintet nélkül bőrük színére. Amit én láttam, azt látják a gyarmati országok népei is. Megértették, hogy a Szovjetunió maradéktalanul az elnyomott tömegek oldalán áll. A szocialista világ óriási hatást gyakorolt minden népre. Ezt a hatóét népemnél abban érzem, hogy szilárd elhatározása kiharcolni az emberi jogojcat. Ez az elhatározása olyan erős, amilyen erős még sohasem volt.

Paul Robeson megdöntötte azt a kapitalisták által terjesztett állítást, hogy csak a tehetségtelen, munkakerülő emberek kívánhatják a szocialista társadalmi rendszer győzelmét Amerikában, ahol „minden szorgalmas ember lehet milliomos". Ezért kell őt megsemmisíteni, elhallgattatni. Ki ne emlékeznék a hírhedt peekskilli fasiszta provokációra, amikor a fasiszta bandák szétverék Paul Robeson koncertjét s őt magát meg akarták lincselni. Néhány, a társadalom szempontjából haszontalan, értéktelen ember kezet mert emelni a század egyik legértékesebb, legjobb emberére. A provokáció nem sikerült, és sokkal több azoknak a tömegakcióknak a száma, melyek megható demonstrációvá szélesednek Paul Robeson védelmében.

Paul Robeson személye körül hatalmas harc fejlődött ki az Egyesült Államok fasiszta körei és a világ országainak halódó polgárai között. Mert harcnak számított az az USA és Kanada határán lévő Nemzeközi Békeparkban a kanadai és az amerikai szakszervezetek által rendezett hatalmas koncert is, melyen harmincezer ember vett részt. Paul Robesonnak ugyanis a kanadai kormány nem adott beutazási engedélyt. A dolgozók azonban másképpen gondolkoztak. Száz és száz kilométert utaztak a két ország minden részéből, hogy itt, ezen a semleges területen két órán keresztül hallhassák Paul Robeson hangját. S ahová Paul Robeson nem juthat el személyesen, oda gramofonlemezen, magnetofonszalagon jut el a hangja, vagy az óceánokat áthidaló telefondrótokon szárnyal hallgatói szívéhez. így „transzatlantic” vonalon közvetítve hallgatta a londoni St. Pancras városháza termében összegyűlt kilencszáz dolgozó is a New York-i telefonba éneklő nagy énekest. Válaszul könynyes szeretettel énekelte vissza a walesi bányászok énekkara, hogy „Szeretettel üdvözölnék őt völgyükben, ha egyszer visszatérne Walesbe".

íme, az egyszerű emberek szeretete és bizalma áthidalja az óceánt is és az uralmukat féltő, harácsoló gazdagok minden igyekezete ellenére egyetlen nagy békefrontba tömöríti a jobb világért küzdő emberek millióit.

Paul Robeson elmondhatja, hogy egész életét, művészetét és tudósát az elnyomottak, elesettek felszabadítása és a világbéke ügyének szentelte. Ezért már 1950- ben egyike volt a világ három emberének, aki elnyerte „Az afrikai szabadság védelmezője" címet, majd 1952-ben a Nemzetközi békedíjat is.

Ez év április 9-én az egész világ Paul Robeson hatvanadik születésnapját ünnepli. Boldogok lennénk, ha ez alkalommal a Prágai Tavasz zeneünnepély keretén belül személyesen kívánhatnánk sok erőt és egészséget korunk e nagy énekesének.

Gajdács Irén