Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-03-01 / 5. szám
otthonról - mm Az alkonyat már leterítetto szürke szárnyát a város fölé, lépteim alatt csikorog a hó, arcomat pirosra festette a hideg és a szél. Alaposan benne vagyunk a télben, s mégis, hogy dal inához sietek, egy virág jár állandóan az eszemben. Kom, nem jégvirág, pedig az illene ehhez a téli naphoz. Egy gyönyörű piros virág, amelyet úgy 30 esztendeje hozott nagyapám ajándékba nagyanyámnak Olaszországból. Már a nevére sem emlékszem, csak arra, hogy piros volt, mint a láng és vékony, hajlékony szárán a hosszú, sötétzöld levelek között úgy ingadozott, mint a mesebeli Szellő tündér. Nagyanyám igen örült a virágnak, csak az aggasztotta, hogy megszokik-e a mi hazánkban, a mi éghajlatunk alatt? Gondosan ápolgatta, és a virág fejlődött, növekedett, sőt újabb és újabb virágokat hajtott. , De miért is jutott ez a virág az eszembe? Nem, nem láttam a kirakatban a párját, valószínűleg azért gondoltam rá, mérthallottam Galina esetét és ezért húztam párhuzamot a virág és a fiatalasszony között, aki búcsút vett szülőföldjétől és a mi hazánkba jött férjhez. Egyik munkatársunk felesége és meghívtak, látogassam meg új kis otthonukban. Galinát csak hallomásból ismertem. Bizonyos elfogódottság van bennem, szívesen fogad-e majd, megtaláljuk-e azt a hangot, amely a további barátság alapköve lesz, vagy pedig a látogatás megmarad-e udvariassági látogatásnak? Nos, rövidesen megtudom. Kollégánk kinyitja az ajtót és két fiatal nőt pillantok meg a szobában. Első pillantásra 16—18 évesnek ítélem őket. Bemutatja a feleségét és a húgát. Galjuska — ahogy az ura nevezi — csupa mosoly, azonnal hellyel kínál. Azután kisiet a konyhába és máris az asztalon gőzölög az illatos kávé. Érdekelt Galjuska sorsa és megkértem, hogy meséljen magáról. — Magamról? Nem tudom, fog-e menni? — Biztatásomra aztán mégis belekezd élettörténetébe. Leningrádban született, szülei orvosok. Gyermekkora boldog, örömteli volt. Szívesen és jól tanult és pionír lett belőle. Felejthetetlen szép emlékekkel teli életének ez a szakasza. A közös kirándulások a pionírokkal, a nyári táborozások, a pionírközösség, a sport és az olvasmányok élénken élnek emlékezetében. Aztán a háború sötét árnyéke vetődött az ő életére is. A háború ideje alatt Szibériában, Irkutszkban élt. A kis család tagjai alig látták egymást. Édesapja a fronton volt, édesanyja pedig katonai kórházban teljesített szolgálatot. Nehéz idők voltak, áldozatot kellett hoznia a szülői szeretetet és édesanyja jelenlétét annyira óhajtó gyermekszívének. Amit tehetett, mindept elvégzett a háztartásban, hogy édesanyjának segíthessen. De nemcsak én csináltam így — teszi hozzá — a többi gyermek is iparkodott mindenben segíteni a felnőtteknek, akik viszont a szovjet hadsereg ellátását akarták a legmesszebbmenőon támogatni. Tudjuk, — mondja, — hogy a házkörüli apró munkáinkkal is közvetve a hazát, a frontot segítjük. Meghitt esti órák férje és sógornője társaságában. A háború befejezése után legnagyobb örömére szeretett édesapja a Rosszá frontsítolgálat után hazajött épen, egészségesen. Elkerültek Szibériából Tbiliszibe, majd Szaratovba. Ott végezte a középiskolát is, közben megtanult gruzinul. Ekkor már pionírvezető volt. Egyik legszebb élménye ebből az időből egy volgai hajókirándulás. Négyszáz pionír társával együtt ismerkedett meg hazája szépségeivel. Ekkor ismerte meg Moszkvát, Asztrahánt, és egyéb az útjukba eső szovjet városokat. A középiskolát kitüntetéssel végezte, s hogy esetleg ne kételkedjem szavaiban, hozza is a kitűnő szovjet diáknak járó legnagyobb kitüntetést, az emlékérmet. Aztán Leningrádba került a híres Technikai Intézetbe, mely 130 éves múltra tekint vissza. Vegyészmérnöknek készült és 5 éves kitartó tanulás után meg is szerezte a vegyészmérnöki diplomát. A tanulás mellett szabad idejében szívesen olvasott és sportolt. Magas- és távugrásban szép sikereket ért el. A férjét is itt ismerte meg, aki Csehszlovákiából szintén a Technikai Intézet hallgatója volt és kedveli a sportot, ő is éppen a könnyű atlétikát. Mint negyedéves egyetemi hallgató ment férjhez. Ez az elhatározása nem volt könnyű és sok akadályt kellett legyőznie. Elsősorban a szülei ellenezték, akiknek egyetlen lányuk. Hazáját, amelyet oly forrón szeret, legalább oly nehezére esett elhagyni. A szerelem győzött. A múlt év nyarán jött el Csehszlovákiába. Bratislavábsn dolgozik az egyik kísérleti intézetben,asszisztens vegyészmérnök. Nálunk otthon érzimagát és mint mondja, nem bánta meg, hogy így határozott. Természetesén rátértünk a csehszlovákiai nők helyzetére is. A szovjet nők nagyobb mértékben élnek az egyenjogúságukkal. A szovjet egyetemi hallgatók több mint fele nő. De ne gondoljuk, hogy csak a tanulás, a tudomány érdekli őket. A hat órai egyetemi előadás és a három-négy órai tanulás mellett sportolnak, színházakat, hangversenyeket látogatnak, sőt még kézimunkáznak is. Hoz is egy szép hímzett térítőt, hogy megmutassa munkáját. Az összegöngyölt térítőből bársonydarabkák hullanak ki. Felemelem és megnézem. Mik ezek a kiszabott darabkák? Elpirul egy kicsit, szép kék szemében kigyúl valami fény. Egy mackót varrók. Tudja, májusban babát várok. bue, meghonosodott, gyökeret vert nálunk a fiatal szovjet asszony, mint nagyanyám szép piros virága. E. B. Kísérletezés közben a laboratóriumban
