Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-01-01 / 1. szám
&Í(/M(rntés ”* й Csillagfényes havas éjszaka volt, mát csak néhány óra választotta el az új évet a vén esztendőtől. Simon gazdáéknál vigan voltak, hogy ne lettek volna, mikor az első új évet ünnepelték új házukban. Szinte házfelszentelőnek is beillett a mulatság. Disznóölés is volt a múlt héten, borért sem kell a szomszédhoz menni, fánkhegyek is meredeznek a tálakon, jól meghintve cukorporral, mintha csak azokra is hópelyhek hullottak volna. Kacagás, tréfa, jókedv harsog a rezidencián. Juliska, a Simonék egyetlen nagylánya majd kicsattan a boldogságtól, hol anyjához szalad a konyhába segíteni, hol meg a lányokat, legényekét kínálgatja ennivalóval, édespalinkával. Mert Simon gazda nemcsak az atyafiakat, jószomszédokat látta szívesen, de meginvitálta a fiatalokat is, hadd legyen az ő egyetlen lányának is mulatsága. Meg aztán mulatság mellett ismeri meg az ember legjobban a legények természetét. Simon gazda meg jól meg akarta tapasztalni, melyik legény illenék az ő lányához. Mert ha erről még nem is esett szó náluk, a vak is látja, hogy nem mindegy a Juliskának a Kádárék Janija — Mindjárt itt az újév — kiáltja el magát a Pintér Peri —- lehet ólmot önteni! Kirobban erre a sivalkodás, kacagás és már hozzák is a nagy vasedényt, melegítik az ezüstfényű ólmot. — Akinek a betűje kijön, az vigyázzon, mert nem kerüli el a sorsát, aszszonyt kap a nyakába — kurjant a kancsal Bálint, aki ha az anyjára néz. akkor is a Juliskát látja. — No ki önti először? Te légy az Marcsa — mondja Mari néni. Sistereg a víz, folyik az ólom. Megülepedik. — Be betű ez, Marcsa — tolakszik Bálint, — enyém vagy, tudod-e? A barnahajú kislány majd elsüllyed szégyenében: — Bolond maga Bálint, nincs is ennek semmi formája! — és gyorsan meglöki Julist — rajtad a sor, Julika. Miért reszket a Juliska keze? Hiszen csak tréfáról van szó, tudják a lányok azt úgy is. De azért a szívük mélyén ieurkát-picurkát hisznek is benne. Juliska idenéz meg odanéz, a kanalacskát egyik helyről a másikra igazítja, aztán csak beereszti a tartalmát egy hirtelen lökéssel a vízbe. Sistereg a hideg víz, kihűti a forró ólmot, az meg leszáll az edény aljára. Kacagva várja a vigadó népség, micsoda forma is lesz belőle. Még a Kádár Jani is közelebb furakodik. — Uram, ne hagyj el — sikítja el magát a szőke Kati, — valóságos Jé betű, még az alsó kampója is be van hajolva! Janinak odaszegeződik a pillantása a Juliska orcájára, ez meg olyan piros lesz, mintha aratásban a tűző napon állt volna napestig. — Mi a fene, igazán akkurátus Jő formája van — mosolyodik el Simon gazda a bajusza alatt, mert neki sem volt ellenére a Jani gyerek. — Akkurátus hát, ha egyszer én csináltam — kiáltott büszkén a tízéves Laci, ki ott lábatlankodott kíváncsian az ólomöntésnél — két hatost meg egy fütyülőt adott a Juliska tegnap, ha szép ólombetűt csinálok neki. Azt, csempészte be a vízbe. Plafonig csapott fel a hahotázás. Juliska meg mint egy fürge ürge rohant ki a szobából és meg sem állt volna a világ végéig, ha Kádár Jani utána nem iramodik, az udvar közepén el nem éri. magához nem öleli és addig nem csókolja, míg a kis templom nagy harangja el nem kongatta a tizenkettőt. Erdélyi Margit cSaitz&it Párizsban történt, egyszerű eset. Volt egy fiú s egy lány. Szerelmesek. Nem új dolog, volt már szerelmes más is, hisz a szerelem csak annak banális, ki nem szerelmes. ők azonban voltak. Nem gondoltak rá, hogy mit hoz a holnap. ifjú szívük a boldogságot leste . . . Párizsban történt épp karácsony este. Utolsó frankjain a k;s legény a■ sült mellé halat is vett szegény, az asztalon ott állt a fenyőfácska, egy üveg burgundi, meg egy. kalácska. De jaj, a kályhának üres a hasa! És fára nem maradt egy lyukas vasa s mert, hidegben oly nehéz boldog lenni, mit tehetett mást ? Tüzelőt ment csenni. A Szajna partján állt egy ócska pad egy sokat látott vén platán alatt és a szúette girbe-görbe padra sok szép szerelmes szív volt ki faragba. Bátor legény volt, nem latolgatott vállára, kapta, az ócska padot s mire jött Ive, a kandallóban égett, lángralobbantott sok kihűlt emléket s a régi szívek tüzének víg fénye rámosolygott a két gazdag szegényre. Simkó Marcit
