Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1957-01-01 / 1. szám

Gelendzsikben jártam. A Fekete-tenger partján terül el a Krasznodari kerület egyik kis járási városkája Gelendzsik, amelynek környé­kén a Nagy Honvédő Háborúban véres harcok dúltak. A kis üdülőváros háború okozta sebei a szovjet hazafiak keze­­nyománújra behegedt. Eltűntek a bom­batölcsérek, újra felépítették a szétrom­bolt házakat, 1956-ban már 140 000 szov­jet polgár pihente Gelendzsik üdülő­­otthonaiban, gyógyintézeteiben fáradal­mait. Az itt lakó polgároknak csak a hő­sök márványból faragott emlékművei idézik vissza a háborút. Ezek ott állnak a tenger partján a rózsás sétányok szom­szédságában, hirdetve a, szovjet tengeré­szek, katonák és a szovjet nők hősiessé­gét, soha el nem múló dicsőségét. Ezen az éven egynéhányszor magam is végigmentem a parti sétányokon. Meg­­illetődve olvastam az emlékműveken az aranybetűkkel vésett neveket, melyek mindegyikéhez egy hős élet feláldozása fűződik. Feltűnően sok női név is van köztük, a helyi lakosság közül. Ide írták fel a törékeny testű kis komszomolista Kláva nevét is, aki 1943-ban halált meg­vető bátorsággal éjszakánként hordozta bőrtáskájában a szovjet harcosok leve­leit. Száz és száz löveg, gránátszilánk röpködött körülötte a tengeren és a par­ton, de ő mindezzel nem törődött. Érezte, hogy minden drága levél, amit kézbesít, új erőt, elszántságot önt bajtársainak szívébe. A kis postás hősi halála ezért nagyon megrendítette a ,,Kis földön“ harcoló szovjet katonákat. Ide írták fel azoknak az egészségügyi katonáknak, szovjet nőknek neveit, akik az ellenség tüzéből hasoncsúszva hordozták ki a se­besülteket, s eközben életüket, vesztették. Százak neveit sorolhatnám fel az egész világ előtt, anyákat, akik gyermekeikkel együtt védték a szovjet föld szabadságát, asszonyokat, akik férjeik oldalán küzdöt­tek egyvonalban. A szovjet nők hősiessé­ge a fasiszták elleni harcban csaknem egyedülálló a világtörténelemben. Mikor Gelendzsikben jártam, magam is megismerkedtem egy szovjet nővel, Lazanovszkaja Lidia Gyimitrijevnával, aki a nagy harcok idején életét nem kí­mélve küzdött a fasiszta betolakodók ellen. Már négy éve a járási pártbizottság vezető titkára, azelőtt 5 évig pedig máso­dik titkár volt . A fiatalos testtartáséi, kö­zépkorú Lídiával a járási pártbizottságon ismerkedtem meg. Dolgozószobájában komolyarcú férfiak, mérnökök, igazgatók tárgyaltak a járás ügyeiről. Lidia Gyimit­­rijevna határozott hangon adott utasítá­sokat, s meglepett, hogy a nála idősebb férfiak, pártemberek, bizalommal fordul­tak hozzá tanácsért. Röviden beszélt, szavai megfontoltak, szeme csak akkor húzódott mosolyra, ha a párbeszéd magánügyekre terelődött. Ma' már 46 éves. De rendezett gesztenyeszínű haja, kék szemei, melyek most is fiatalos tűz­zel égnek, egész testtartása nem árulják el korát. Viselkedése kedves, vonzó, de ha kell, erélyes és kitartó is tud lenni, olyan, aki tűzön-vizén meg tudja a párt irányvonalát védeni és egy tapodtat sem enged a maga elhatározásából. Mikor megismerkedtem munkájával, arra a meggyőződésre jutottam, hogy rátermet­tebb erre a tisztségre aligha akadna akár férfi is a járásban. Egy kis idő múlva elintézve napi gondjait, a feleket, hozzám fordult: — Alexander Ludvigovics, igaz-e, hogy maguknál kevés nő dolgozik vezető párt­funkcióban ? —- A Szovjetunióban ez megszokott dolog. A kerületben ketten vagyunk veze­tő titkárok nők, de másodtitkár van több is a pártbizottságokban. Gelendzsikben és az egész kerületben nagyon sok férfi pusztult el a háborúban. Helyettesítet­tük őket akkor, de úgy látszik, békében sincs panasz munkánkra. Városunkban a járási tanács elnöke is nő, kolhozelnö­kök, kenyérsütő üzem igazgatója, járási ügyész és még sokan nők, akik fontos tisztséget töltenek be társadalmi életünk­ben. Gyakori az olyan eset, hogy a feleség magasabb tisztséget visel, mint a férje. Mindezt a tehetség és a rátermettség ha­tározza meg. Д/fegkérdem még Lidia Gyimitrijevnát. 1VI hogy röviden mondja el életét, azt. hogy miképp került a járás élére. ' —- Mint munkáslány ismerkedtem meg férjemmel — kezdte csendesen éle­te történetét. — Annyira megszerettük egymást, hogy miatta kitanultam a géplakatos mesterséget. Később mint fűtő kerültem arra a mozdonyra, ame­lyen férjem mozdonyvezető volt. Már akkor Írogattam bíráló cikkeket a vas­utasok lapjába, ahová később szerkesztő­nek neveztek ki. Itt dolgoztam egy ideig, innen pedig a krasznodari kerületi kom­­szomol laphoz helyeztek át rovatvezető­nek. Harminc éves voltam, amikor a párt­­apparátusban kezdtem dolgozni. Szakadozottan mondja, látszik, hogy' nehezére esik, ha önmagáról kell beszél­nie. Aztán jött a háború, a megpróbálta­tások egész sora. Lidia Dimitrijevnára, mint pártfunkcionáriusra komoly felada­tok nehezedtek. Lelki egyensúlyát esek 8 szeretett férjének halála rendítette meg mélyen. Itt az északkaukázusi harctéren esett él az egykori mozdonyvezető, mint a szovjet hadsereg főhadnagya. Akkor határozta el Lidia Gyimitrijevna, hogy ő is jelentkezik harctéri szolgálatra. Elha­tározását a pártban sem ellenezték. Izzó gyűlölettel a szívében számtalanszor kúszott ellenséges fegyvertűzben. sebe­sülttel a vállán, hordozta a félig holt baj­­társakat kötözésre. Akik látták ezt a haláltmegvető bátorságát, azokba újabb erőt, elszántságot öntött az egyszerű szovjet nő kitartása és elszántsága. Az első vonal egyik lövészárkában kap­ta testébe a gránátszilánkot, amiért ott kellett hagynia a harcteret. Akkor már két katonai érdemrenddel volt ki­tüntetve. ,,A Kaukázus védelméért" és a „Háborúban való hősies munkáért“. Kór­házi kezelés után visszatért a pártappa­rátusba, ahol már 16 éve dolgozik. 5 évig £■■ kerületen volt, innen másodtitkárnak helyezték ki a sztyengartovszki járásba, majd két éves kerületi pártiskola után lett Gelendzsikben vezető titkár. Lidia Gyimitrijevna mikor befejezte, egy pilla­natig hallgatott. Látszott rajta, hogy lelkében újra átéli azokat a nehéz napo­kat, férje halálát, melynek 1943-ban zúdul­tak rá. De csak néhány pillanatig nézett komolyan, mert a következő pillanatban felállt, az ablakhoz ment. Zsebkendőjével törölte le könnyeit. Kedvesen fordult hozzám: — Látja , mégis csak gyenge nő vagyok én. De beszéljünk most másról. Van egy aranyos kis unokám, Vology-a a neve, a fiamé. Most múlt csak három éves, de rnár mindent beszél. Ha eljönne hozzánk, megismerkedhetne vele, fiammal, me­nyemmel, együtt élünk mindnyájan, nem is tudja, milyen békében. — És beszélt, beszélt családjáról, mindaddig, míg nem kopogtak az ajtón. — Tessék, komolyo­dott el, és mikor két férfi lépett a szobába, erősen szorított velük kezet. — Georgij Alexandrovics azért hivat­tam magukat, mert komoly hibákat ész­leltünk a kolhoz vezetésében. — A né­hány pillanat előtt még kedves kékszemű nagymama újra párttitkár lett. Szavai élesen vágtak, mint a borotva . Két szovjet férfi, komoly társadalmi funkcionáriusok hallgatták bíráló szavait, s ígéretet tettek az ügyek megjavítására: Lidia Gyimitri­jevna pedig teljes szívvel, odaadással védte a Szovjetunió Kommunista Pártjá­nak irányvonalát. Horváth Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents