Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-12-15 / 24. szám
Ugyanebben az irodában egy évve] később ismét szükség van erre a kézre, a kollektíva segítségére. Űjabb leánycsoport érkezik az üzemi munkaiskolából, és az egyik véleményében ez áll: „Társnői között népszerűtlen, mogorva, kétszínű. Mesterei szemében kedves, hátuk mögött gúnyt űz belőlük." Kerek mondatok. Egy tizenhatéves, fekete, konok kis teremtés, Annus jellemzése. Egy évig volt az iskolában, bizonyára ismerték őt jól. De vajon leült-e valaki vele, a mestere vagy a tizenkilencéves nevelőnő egyszer is így, mint az elfoglalt, üzem élén álló igazgatónő? Hallotta-e ott valaki Annus monoton hangját ilyen vágyakozóan esengni: „Hát miért nincs anyám? Körülöttem mindenki leveleket kapott és írogatott, ajándékot készített a mamának névnapjára, egy új blúzzal dicsekedett, amelyet a mama varrt, csak én álltam egyedül, elkeseredetten, mama nélkül és nagyon fiatalon." A történet nem újszerű. Az anya meghal, a kisleány apjával egy gazdaságban dolgozik. A hetedik osztályos kisleány kimarad az iskolából, hogy apját ápolja, de mindhiába. Elveszíti azt is. A nagynénihez kerül, de a leányka nő és keresnie kell. Amíg az üzemi tanonciskolába jut, edényt mosogat a szállóban, gyermekek mellé szegődik. Az üzemi iskolába már egy megtört, űzött, ideges kis teremtés jut be, mert az igazán gondoskodó nagynéni kevésbé megértő élettársa nem egyszer kilátásba helyezi: „Egyszer úgyis agy oncsaplak. ‘' És mindez csak most kerül ki belőle, amikor a négy fal és két barna szempár oltalma alatt ül az igazgatói szobában, amikor egy felszabadító sírás után mindent elmondhat feljebbvalójának. És ez megérti öt. Bízik abban, hogy a leánykából jó munkaerő lesz. őszinte, rendes ember. És jól számított. Betka már nem az a kis szeleburdi, megfélemlített csibefióka, aki egy évvel ezelőtt ült az igazgatói szobában. Igaz, gyakran szüksége van még a jótanácsra, a vezetésre, de ezt az üzem dolgozóitól meg/ ^ Éva nem várta be a mondat végét, elrohant. Kimondhatatlan ellenszenvet érzett családja iránt. — Hogyisne, most kapta az első fizetését és már mindegyiknek kéne valami. Mi lesz később? ő lesz a család igavonója? Azt már nem. A hivatalban egy hosszú számoszlopban kellett megkeresnie a hibát, de sehogyse ment a dolog. Hagyja, Évi ke, én majd megkeresem azt a huncut számot. Tudom, ma nem megy úgy a munka mint máskor. Azon töri a fejecskéjét, kinek milyen ajándékot vegyen. Nincs is attól szebb dolog, mint amikor az ember először ajándékozhat saját keresetéből — vette el beszéd közben a lány elől a számokkal teleírt ívet Béla bácsi, a deresedő hajú főkönyvelő. Évának ugyan nem volt ínyére a beszéd, mégis figyelemmel hallgatta feljebbvalóját. Béla bácsi azonnal megtalálta a hibát és vissza adva az iratot, folytatta a beszélgetést. Amikor leérettségiztem, még csak kilátás sem volt rá, hogy elhelyezkedhetem. El voltam keseredve, ha arra gondoltam, hogy szüleimnek még csak egy legkisebb ajándékkal sem tudom megköszönni azt az áldozatot, amit értem hoztak, amíg felneveltek, ápoltak, iskoláztattak . . ., mindennap mun - kát kerestem. Karácsony előtt sikerült is alkalmi munkát kapnom. Élő halakat hordtam a piaci kofáknak a halászoktól. Kerestem egy pár koronát. Éppen annyit, hogy olyan bicskát vehettem érte apámnak, amin dugóhúzó is volt. Anyámnak egy pár harisnyát vettem . . . pedig ruhát szerettem volna, de arra már nem tellett. Máig is úgy érzem, akkor voltam legboldogabb életemben, amikor az ajándékot átadtam. —r Béla bácsi visszaült helyére, és mintha szégyellné, hogy sokat beszólt, azonnal munkához látott. Véget ért a hivatalos idő. Éva szinte rohant lefelé a lépcsőn. Úgy érezte, megfojtja valami. Az utcán siettek az emberek. Egy-két hópelyhet is arcába sodort a szél. A kirakatok csábították. — Itt vásároljon ajándékot? A zsúfolt üzletekben magával ragadta a vásárlási láz. Megvette testvéreinek, amire vágytak. A gyöngyháznyelű zsebkés is táskájában lapult, amikor a ruhásbolt előtt eszébe jutott a mama. Megállt a kirakat előtt. — Ilyen barna ruhát szeretett volna mindig. Kapott is tavaly aputól, de nekem adta az érettségi előtt. — Nekem ne vegyél semmit — csengett a fülében anyja szelíd hangja. Az önzés megszégyenülten elpárolgott szívéből. — Vajon mit gondolt reggel a mama, mit gondolt felőlem? — borult lángba az arca, és még akkor is égett, amikor a karácsonyfa alatt a boldogságtól könnyező mamának átadta az ajándékot. kapja. Armus kis fitos orra is mintha vidá - mabban, bizakodóbban nézne felfelé és diva - tos kis frizurája, szvetterkéje is bizonyítja, hogy ma már 800 koronát kereső, jó munkaerő. A két anyátlan leánykára biztosan sok minden vár még addig, amíg a régen nélkülözött otthon családi melegéhez, biztonságához eljutnak. Űtravalóul szívesen kívánnánk nekik, hogy mindig akadjon egy segítő kéz az útjukba. Olyan, mint amilyenről ők meséltek nekem 1957 karácsonya előtt, — egy szlovákiai gyár munkaközösségének, igazgatónőjének baráti, segíteniakaró, emberi keze. Újvári Magdolna QóaLáLk&ztcuvi a téLLei Ezüst csillagok hulltak a földre, összeütődve, csilingelve. Az út mellett, a fák hegyén fények cikáznak, csupa fény, hidegvillanású a határ. A Garam hátén apró tutajok jégdeszkáját törik a.habok. Szétesik, újra összeáll: opál tükrében lent, a táj, fehérvirágos, mint a tavasz. 'f/tv Gyurcsó István
