Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1957-02-01 / 3. szám

„Marie Majerová azon művészek közé tartozik, akik saját műveikkel harcoltak a szocializmusért és éppen ezért ma örömmel alkotnak ..." — írta tanulmányában A. M. PíSa cseh irodalomtörténész.

Marié Majerová, államdíjas cseh írónő, Nemzeti művész, — aki február 1-én volt 75 éves, — munkáscsaládból származik. Apja hentessegéd volt. Marie ifjú éveit Prága külvárosában töltötte, de később Kladnóra költözött. Itt a bányászok és a kohómunkások között a növekvő kizsákmányolásból eredő elégedetlenség ébresztette őt proletáröntudatra. Érdekes megemlíteni, hogy Majerová magyarul is jól tud, életének legszomorúbb napjaiban tanulta meg, amikor gazdag rokonainál Budapesten, mint cseléd volt alkalmazva.

1907-ben kezdte meg irodalmi munkásságát. Több regényt írt, de csak 1918 után alkot értékes munkákat. Nejedly, Wolker, Olbracht és Neumann mellett neki is kimagasló rész jutott a szocialista cseh irodalom megalapozásában. Marié Majerovának megadatott most már a lehetőség, hogy utazhasson. Bejárta Európát, Afrikát, a Szovjetuniót és Amerikát. Utazásai után több riportsorozatot közölt, de csak a felszabadulás után válik kulturális és politikai életünk kimagasló alakjává. Nehéz kis vázlatban felsorolni mindazt, amit alkotott.

Magyarul Rácz Olivér kitűnő fordításában megjelent egyik legjelentősebb regénye, a „Sziréna“1

Marie Majerová, nemzeti művésznő, a legnagyobb élő cseh író. Könyveit ismeri és szereti az egész művelt világ. Prágáról szóló legújabb kis írását eljuttatták most a világ minden részébe. Csatolták hozzá a prágai Vár, a Szt. Vitus székesegyház, az Aranyműves-utca, a Károly-híd, a régi zsidó temető, a Betlehemi kápolna, Húsz emlékműve, az Orloj, a Lőpor-torony, a Element Gottwald Mauzóleum, Vyáehrad, a Nemzeti Színház, a Cseh Irodalom Kincsestára, a Központi szervezeti Tanács, a vrsovicei és pankráci új városnegyedek művészi fényképfelvételeit. Olvassuk csak, mit ír Marie Majerová a városról, amelyben él, alkot és amelyet — velünk együtt — rajongásig szeret.

A középkorban nem ie tudták volna elkép- Ja zelni a mai milliós nagyvárosokat. Prága hajdani lakosai sem gondolták, hogy valamikor majd jármüvek tömege nyüzsög szűk utcácskáin. Nappal csak ügyesbajos dolgaik után jártak erre, s éjszaka az álabárdos őr az egész utcát elrekeszthette fegyverével, ha valaki lámpás nélkül akart átsurranni. A hajdani városatyák csak a biztonságukra gondoltak, s a várfalak között kevés volt a hely.

A mi örökségünk mindaz, amit az építés művészei és a kőfaragók az évszázadok során kőbe formáltak. A csiszolt gránitban vagy homokkőben minden kor megörökítette a maga hangulatát, költészetét és szépérzékét. S mi éppen ezt szeretjük ma, a stílusoknak ezt a beteljesedett és mégis továbbélő keveréket, ahogyan a játékos idő létrehozta, lépésről-lépésre szakadatlan változásban hódítva meg a teret. Szeretjük a festői kapubejáratokat faragott medvéikkel, mérlegeikkel és rózsáikkal. Szeretjük a füves foltokat a kövezet hézagaiban. Szeretjük az erkélyrácsok kovácsoltvas levéldíszeit. Szeretjük az árnyék és félhomály találkozását á zsákutcákban, ahol a hold csókot lopó szerelmesekre veti a fényét.

T\ e a régi, a gyönyörű Prágában vagyunk, ■U melyhez történelemmel átitatott képzetek is fűznek. A Kőhíd szűk ívei fölött a felismert igazságért vívott harcok véres csatáit látja álmodozó szemünk. A Betlehemi-kápolna karcsú ablakaiból Húsz János mester gyújtó szava ébresztgeti emlékeinket. A Vitkov-hegyen a győzelmes huszita seregek dicsősége éled fel bennünk. Az Óvárosi-tér! Ki tudna ma úgy áthaladni rajta, hogy ne érezze a megremegtető látomások borzalmát: itt gyülekezik a forradalmi szegénynép, itt állt a nemes fejektől véres vesztőhely. S a Lőpor-kaput Béke-kapunak is nevezhetnők Pogyebrád György cseh király békéltető tevékenységének emlékére. A szűk kis utcák pókhálószerü szövedékéből tornyok csúcsai felé száll elbűvölt sóhajunk, fiálék, tetők és kupolák erdejébe, mely a magas házak ormainak kétoldali árnyékában alig sejthetően hordozza az égboltot.

De ma voltaképpen két Prágánk van: az ékes, régi Prága, Prága szíve, s az új, a nagy Prága.

Az új Prága szemünk láttára növekszik, betonalapokból, téglafalakból nő a magasba, s az építés újítói egyre újabb módszerekkel gyorsítják növekedését. A hazafias lakosság brigádjai áldozatkészen simítják el a megszállók közönyének nyomait. A kertészek szorgos keze bájos kertekké varázsolja a csupasz tereket. Így virult ki szívet gyönyörködtetően a letnai sík, s ma elárasztja leheletével Prágát, és fölnéz az ég hatalmas boltozatára, énelyen a Nap vándorol nappal, éjszaka pedig a csillagképók forognak.

Az új Prágai Vajon milyen arcát látják Ja majd utódaink ? A szocialista gondolat hívei előre látják, hogy utódaink száma sok millió lesz. Tágasra méretezik a jövendő Prága utcáit. Az új terek hatalmas tömegeket fogadhatnak tárt karjaikba. A régi paloták évszázadokon át bezárt kertjei már ma

is megnyílnak a gyermekek előtt. A holnapi Prága lakosára óriási Kultúrparkol hagyunk, ahol felnőttek és kicsinyek egyaránt szórakozhatnak. A város közepén, a Moldva partjain és a Moldva szigetein uszodák és csónakok serege nyújt majd felfrissülést utódainknak. Uj alagutak és új hidak egyre több teret szabadítanak fel a gyalogosok részére. S a prágai rakpartok, melyekről olyan feledhetetlen képekben tárul elénk a Vár, tovább nyúlnak majd a víz mentén a séta eljövendő szerelmeseinek gyönyörűségére.

Az új Prága! Vajon úgy fogják-e szeretni a fiatalok, mint ahogy mi szeretjük a mi régi Prágánkat, amelyben felnőttünk és dolgoztunk? Utódaink a régi várost koszorúként körülfonó hatalmas új telepeken nőnek majd fel. Az új telepeken, a fehérhegyi fennsíkon, a lassan emelkedő dejvicei országút mentén, a kobylisy-i vidéki házak mellett, a pankráci dombon, a vrSovicei stúdión körül 8 a Bfevnov és Stfeéovice közötti völgyben. Mindezekre a helyekre az új házak közé jávorfákat és hársfákat telepítünk a cseh erdőkből, akácokat, galagonyát és gesztenyefákat ültetünk. Az üres térségeket füvei festjük üdítő zöldre. Az új építészet munkatársává teszi a természetet, nem rekeszti ki a kapukon. 8 hisszük, hogy az új Prágát új formájában is szeretni fogják lakosai.

A régi Prágát ugyanis szerelmünk teszi tündöklővé.

S az új Prága vágyaink fényében tündököl.