Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1957-10-15 / 20. szám

Tóth Ignác. egyesre felei.

KI A FE1

ROSSZ KEDVÉBEN van az idő. Könnyezik. Nem is csoda, itt van az ősz. Nyolc óra lesz tíz perc múlva. A kéméndi nyolcéves iskolába özönlenek a tanulók. Az autóbusz megáll a falu közepén, csak úgy rajzanak belőle a garampáldi, bénvi, kőhídgyarmati, kisgyarmati diákok. Csengetnek . . .

A hetes jelenti:

— Az osztály létszáma 49, hiányzik öt. Jelen van negyvennégy. A hiányzók Verbók Gyula, Hangya Sándor, — sorolja a gyerek hadarva.

A tanító elgondolkozik a hiányzók névsorán.

— Ismét elmaradták . . . Pedig már jól benne járunk az iskolaévben, és még egyszer sem voltak iskolában. Tavaly is csaknem állandóan hiányoztak. Először az autóbuszjáratra panaszkodtak a szülők. Amikor már erre sem hivatkozhattak, száz más kifogással éltek. A tanítók személyesen meglátogatták otthon maradt tanítványaikat. írásbeli felszólítást küldtek szüleiknek. Értesítették a helyi nemzeti bizottságot is, de úgy látszik hasztalan.

Pedig milyen öröm iskolába járni! Ma is csaknem "mindenki megtanulta a leckéjét.

Amíg Tóth Ignác, Bertók Zsigmond és Patus Éva felelnek, nézzük meg. mit csinálnak azok л gyerekek, akik még ez

évben egyáltalán nem voltak iskolában. * * ■*,

— Erős gyerek a Ferkó, sokat segít az apjának. —

Bertók Zsigmorul szeret iskolába járni.

GARAMPÁLDON benyitottunk a 124. számú ház kapuján Hangyáékhoz. A tizennégyéves korára túlfejlett Ferkó éppen vizet húzott a kútból. Öt gyerek közül ő a legidősebb.

Nem járhat már ilyen nagy fiú az iskolába. Segítenie kell a gazdaságban. Még négy kisebb testvére van. Nyolc hektár földön gazdálkodunk, a nagyapóék pedig négyen, ők is öregek, még nekik is elkel a segítség. Ferike meg erős gyerek, bír dolgozni — mondja az édesanyja.

KÉT SZOMSZÉDDAL tovább laknak ÍSzabóék. Nem voltak odahaza. Vályogot vetettek új házuk befejezéséhez. Itt találtuk meg a 13 éves Szabó Sanyit is édesanyjával, amint a téglaalakú fakeretekbe rakta az agyagot.

— Nem szeret iskolába járni, minek erőszakoljam.. — A tizenkét éves Szabó Sándor vályogot vet édesanyjával.

Az apja restellte is a dolgot, és így fogadkozott: *

—- Küldöm ón ... , elküldöm, mihelyt egy kicsit megszűnik a munka. Tudom, hogy kell a gyerekeknek az iskola és hogy hasznát veszik. Dehát nekem is nagy szükségem volt rá, míg építkeztem. Mert tudják, ügyes gyerek ez.

Az édesanyja már nem így beszél.

— Nem akar ez iskolába járni. Azt mondja, hogy ő paraszt lesz. íjét akkor minek unszoljam.

— No Sanyi — szólok a gyerekhez —, mi lesz az iskolával ?

Amíg a vizes sarat paskolja szemlesütve, nehezen kinyögi:

— Elmék hónap.

Visszafelé menet a HNB titkárával találkoztunk, és elmondtuk neki, mi járatban vagyunk.

— Menne 6 iskolába szívesen, de higgyék el, nem lehet. — Gulyás Teréz kistestvéreit gondozza odahaza.