Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-09-15 / 18. szám
- Az a jó — élvezte Hédi az úszás gyönyörűségét és erős karcsapásokkal tartott a tűlsó part felé. Beckó alig tudott vele tartani. Visszafelé már csónakon jöttek. A nap forrón sütött és Hódi alig ismert magára, nem bírt az erejével. Hátraszólt az írónak: Eeogy - kettő, eeegy — kettő — Maga esak markíroz...- Hohó, le akar győzni, asszonyom?! Azt már nem! A maga vitalitása ragályos! és hatalmasakat rántott az evezőkön. Este megeredt az eső. Mindenki bemenekült a társalgóba. — Hozzáfogtam egy új regényhez szólt az író csendesen. Miről ír? — kérdezte Hédi örömmel .— de nem veszem rossz néven,Mii nem feluL Tudóim hogy az írók nem szíveden mondják el készülő müvük részleteit. Tehát ha nem mondja el, az se baj. — Magáról — szólt az író egyszerűen. Egy asszonyról, aki olyan, mint egy lány és mégis olyan színes, olyan izgató. Ravasz és ártatlan, szenvedélyes és szűzi, olyan, mint egy anya és olyan, mint egy szerető, szóval olyan, mint maga! Ó. én nagyon egyszerű teremtés vagyok szólt Hédi elképedve a nem várt. vallomástól. — Azt maga csak hiszi, én jobban ismerem. És mindjárt meg is kérem, hogy amíg nem unja meg. és nem fogja megunni, engedje meg, hogy naponta felolvassam, amit éjjel írok.- Maga éjjel dolgozik? Miért nem alszik inkább, hisz ide azért jön az ember, hogy pihenjen. Még ez is! Ez a felelet is úgy hozzátartozik a lényéhez, hogy akár előre leírhattam volna. Tudja mennyi kacérság volt abban, amit mondott? — kacagott az író. Min mulatnak olyan jókat — - szólt át hozzájuk Barlainé — inkább kerítsenek valahonnan egy kis virágot. Kenesseiéknek ma van a huszonötéves házassági évfordulójuk és fel akarjuk őket köszönteni. Egy üveg pezsgővel én is hozzájárulok mondta Веско, aztán Hédihez fordult vissza egyet pedig a maga egészségére akarok meginni, hogy örökké ilyen szép maradjon, mint egy fiatal lány... kellemes idők mindig hamar elrnúJ\ nak. Az utolsó napok már csak olyan A.búesúzkodásfólék voltak. Egy séta közben az író egyszerre megállt: Kérem, üljön le ide erre a tönkre, és hallgasson meg nyugodtan. Emlékezzen rá, mikor először találkoztunk, én azt mondtam, hogy rendes emberrel van dolga és fegyelmezett vagyok. Hát én akkor nem is hazudtam, mert az is voltam, érti, voltam! Én tudom, mi a becsület, sose voltam rongy ember. Szegény gyereknek születtem, sokat verekedtem az élettel, míg lett belőlem valami. Imádtam az anyámat, eltartottam, öt éve, hogy meghalt szegény. Volt asszonyom elég, mégse nősültem meg. Átugrottam azt az időt. mikor az ember ösztönből vagy a természet parancsára, vagy nevezze, aminek akarja, elvesz valakit, hogy családja legyen és leéli az életét, mint a többi. Engem az élet valahogy kihagyott, nem jött elibóm az az asszony, akiért érdemes lett volna. Sokszor meg is sajnáltam, mert aki nem éli át egyedül azokat a szomorú férfiéveket, azt a társ után vágyódást, azt a leborulni vágyást, az nem is tudja, mi az. Ma ordítani szeretnék a boldogságtól, hogy nem kötöttem le magam egy idegen nőhöz, mert idegen volt nekem mind, akit a sors elém hozott. így vigyázott rám az élet. és — most ne ijedjen meg tőlein, ha csak úgy egyszerűen megmondom: Szeretem. Ügy szeretem, hogy jobban nem szeretheti senki. Az én egész negyvenéves férfiszerelmemmel szeretem magát... Kérem, ne remegjen, ne féljen tőlem és ne hagyjon itt, hallgasson meg tovább... Én nem akarom, hogy a szeretőm legyen... Nézze, közel se megyek magához, úgy fegyelmezem magam, de úgy fegyelmezem..., hogy lássa, megérdemlőm magát. Azt mondtam az első napon, hogy magával tulajdonképpen nem történt semmi. Hát tudja meg. hogy velem sem történt semmi... Az ember csak megy és egyszerre találkozik azzal, akivel végigélhetné mind azt a gyönyörűséget, amit teste-lolke kíván, amit annyi éve megálmodott az asszonyai, az egyetlen asszonynyal!... Nézzen rám, nézzen a. szemembe, mert így akarom megkérni, hogy legyen a feleségem. 7Л érőén néztek egymásra. Az asszony maga sem értette, mi van vele, megszűnt gondolkozni. Csak egyet érzett, hogy valami végzetes dolog történik itt, valami, ami elöl nem lehet elmenekülni, és ami több, mint minden, ami az életben még vele megtörténhet. — ...mindent vállalok, a nehézségeket, a válást, nem vagyok Jmár gyerek... Kérem ne feleljen most. Azt akarom, úgy legyen az enyém, hogy érezze, ez nem is lehet másképp és ami eddig volt, az semmi... Csak egyet mondjon, órzi-e azt, amit én, tudja-e, mit nyújthatnánk mi egymásnak? Csak ezt mondja meg. — Tudom — suttogta Hédi és lassan felemelkedett. Aztán remegő léptekkel maga ment be az üdülőbe, hol a legtöbb vendég már pihenőre tért, csak néhány sakkozó játszotta utolsó játszmáját. Szobájában fel sem gyújtotta a villanyt. Leomlott a fotelbe, hogy egy kis rendet teremtsen felzaklatott érzéseiben. — Lehetetlenségek történnek velem, nem szabad... nem szabad! És én mégis —- szeretem!... Tulajdonképpen eddig nem történt velem semmi, nem tudtam, mi az: asszonynak lenni... Szeretni így. minden csepp véremmel!... Csak egyetlenegyszer találkozunk... Szeretem, az övé akarok lenni!... mindene... mindene... j ikor korán reggel bekopogott a szoba: asszony, ott a fotelben riadt fel mély, 1 ólrnos álmából. Ki az? — kiáltott rémülten. Telefonon hívják, városon kívül. Tessék azonnal jönni, mert fenntartottuk a vonalat . Hirtelen ledobta gyűrött ruháját és pongyolát kapott magéra. Mi történhetett? A gyerekek? A mama? Tomi? Istenem, annyit jár repülőgépen. Lerohant a telefonhoz. —- Halló! — jelentkezett a férje. Szervusz, drágám, ne ijedj meg, nincs semmi baj. Siirgönyö/.hettem volna, de így jobban megmagyarázhatom ... Lidiké megfázott, és már két napja lázas... 38 és 7 tized volt, mikor utoljára mértem... Igazán nem akartam megzavarni az ottlétedet., de a gyerekkel már nem lehet bírni, csak utáljad sír, pedig a nagymama mindent megtesz és nagyon haragszik is rám, hogy telefonálok. De én Így jobbnak láttam... — Mondd meg őszintén, mi van Lidikével ? — könyörgött Hódi lázasan. — Őszintén mondom, hogy csak meghűlt, különben semmi baja. Csak gondoltam, minek a gyereket izgatni, ha úgy vágyuk utánad. Az a két nap már nem számít, annál is inkább, mert írod. milyen jól összeszedted magad. Tehát, ha akarsz, gyere, a legközelebbi vonat kilenckor indul onnan... ГЛ ikor Hédi benyitott a gyermekszobába. Lidiké felemelkedett az ágyacskél.jában. — Mama — suttogta rekedtén —, milyen szép vagy, hogy le vagy sülve. Tudod, én meghűltem, mert hideg vizet ittam, mikor szaladgáltam, de ne félj, azért én erős vagyok, nézd. add csak ide a kezed, úgy megszorítom és el sem engedlek... no, próbáld meg!... Látod, én erősebb vagyok, mint te, látod — Látom — borult a kis ágyra Hédi. Egyszerre elrendeződött benne minden, és felszabadultan, hangosan sírvafakadt. Simkü Margit
