Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1957-09-15 / 18. szám

gazán olyan szép vagyok! — gondolta Lontai Hódi. mikor levetette magáról a ruhát és megállt a földig érő tükör előtt. Aztán hangosan megismételte: — Szép. mint egy fiatal lány...

Lerántotta magáról a kombimét is és egészen közel hajolt a tükörhöz. Kutató szemmel figyelte arcának vonalait, kereste a már régebben rettegve felfedezett ráneocskákat a szeme körül, az ajka oldalán lehúzódó kis vonalakat. Aztán megrázta a fejét. Szőke haja, mit nappal laza kontybán hordott, lezuhant a vállára. Szerette a haját, melyet kislánykorában nem volt szabad megnövesztenie, most. asszonykorában megtehette. Felemelte karjait, mintha vízbe akarna ugomi és megfordult a saját tengelye körül.

—■ Szép vagyok — nevetett bele a tükörbe és ahogy félig lehunyt szemmel lassan keringőzni kezdett egy hallhatatlan muzsika ütemeire, ott érezte magát az érettségi mulat ságon. felelőtlen, gyönyörű lányos vágyaival ...

Belebotlott az asztalka szélébe és felkacagott. Becsíptem — állapította meg és úgy, ahogy volt. levetette magát az ágyra — attól az egy pohárka pezsgőtől... De jó így élni... holnap újra úszunk egy nagyot... úszunk... úszunk... — és elaludt.

V jég csak egy hetet töltött itt., az X-i ,tó melletti üdülőben. Tizenegyéves házassága alatt először nyaralt egyedül. Érettségije után alig pár hónapra megtartották esküvőjüket gyermekkori pajtásával. Lontai Tamással, aki úgy' várt* az érettségi vizsga lezajlásét, mint a katona szabadságlevelét., mely őt a törvény előtt házasságképesnek nyilvánítja. Hogy egy pár lesz belőlük, azt tudta mindkét család, tudták az ismerősök, tudták ők maguk is annyira, hogy mikor Lontai bemutatta feleségét egy évek óta nem látott barátjának, ez jóakaratban hátba vágta őt és odafordult a fiatalasszonyhoz:

— Ha azt újságolta volna Tomi, hogy mást vett el, azt hittem volna, hogy áprilisi tréfa.

Két óv múlva megszületett Jánoska, a rákövetkezőben megjöttek az ikrek, Pista meg Lidiké. Az évek múltak munkában, örömben, bajban. A kis lakás lassan szűknek bizonyult a három vasgyárénak és kicserélték egy külvárosi kertes házra. A családi tűzhelyben elmúltak a lobogások. néha már úgy látszott, bogy a parázs is kialszik és ilyenkor hol Tamás, hol a felesége igazította el a pernye alatt pislákoló tüzet, mely újra

lángra kapott és áldott meleget, árasztott maga körül.

A gyerekek már mindhárman iskolások, Hédi két éve vezetője egy könyvüzletnek. Tulajdonképpen csak most érzi magát igazán megelégedettnek, rajong a hivatásáért, imádja a gyermekeit, megérti Tamási, ha az fáradtan tér meg hivatalos útjairól. A vállalat, melynek Tamás jogtanácsosa, nagy körzetben több fiókkal rendelkezik és ö néha csak a hét végén jön haza. Keze tele csomagokkal. Jánoskának új fűrészt, Pistinek villanymotort hoz. de Lidiké is csak fiús játékokkal szeret játszani, eltanulta a két ..darabont“ között. Feleségének hol egy számmal kisebb papucsot, hol lehetetlen színű pulóvert csomagol ki, amiért gyakran ki is kap. Ilyenkor sértődötten kijelenti, hogy „soha többé!“ — de azért a következő héten megint csak kihúz valamit az aktatáskájából.

Is most, tizenegy évi házasság után "í Hédi egyedül ment rekreációra. Kicsit J sovány, kicsit ideges — mondta az orvos, és a kitűnő munkaerőt a vállalat is pihenésre ajánlja. A rekreáció idejére hozzájuk költözött a nagymama.

Hédi az első napon le se ment a szobájából, így nem is volt jelen az ismerkedési vacsorán sem, úgyhogy mikor másnap lejött az étterembe, kicsit idegenül érezte magát a már jó ismerős üdülők között. Ebéd után feketét rendelt és cigarettára akart gyújtani. De gyufáját a szobájában hagyta. Egy kicsi, barna asszony átszólt hozzá a szomszéd asztaltól:

— Nincs gyufája, elvtársnó! Üljön át hozzánk, egyezer úgyis meg kell, hogy ismerjük. A két hetet úgy akarjuk itt eltölteni, mint egy család, méghozzá jó család, veszekedni csak ritkán szabad —- kacagott és Hédi — magával hozva csészéjét — már ott is állt a szomszéd asztalnál.

A jókedvű kis barna asszony kezet nyújtott:

Barlainé a Teslából, két gyermek anyja. Lontai Tamásné — mutatkozott be

Hédi.

— Csak mondja be mindjárt az egész káderlapját — csacsogott a társaság gaud álmára Barlainé —, hol dolgozik, milyen a férje, hány gyermeke van? Megjegyzem nem ellenőrzünk semmit, ez itt az előny!

— Férjem jogtanácsos, három gyermekem van. magam a szépirodalmi könyvesboltban dolgozom, és először vagyok egyedül nyaraláson — szólt kissé zavartan az asszony és körülnézett.

— Kenessei — emelkedet t fel egv idősebb vendég — könyvelő.

— Négy gyermek apja — vetette közbe egy őszüjő asszony — Onnan tudom, mert ón vagyok a felesége.

— Az még nem jelent semmit — ■ hangoskodott a kis Barlainé — az asszony legkésőbben tud meg mindent.

— Beckó Béla író — hajolt meg a társaság utolsó tagja és felkattintva öngyújtóját tűzzel szolgált. Hédi melléje ült az üres helyre.- Olvastam a múlt hónapban megjelent könyvét. Érdekes, hogy önt még soha nem láttam, pedig nálunk az üzletben majdnem minden író megfordul.

— Nem élek a fővárosban és tulajdonképpen nemez a főfoglalkozásom. Orvos vagyok.

— Furcsa — fordult hozzá Hédi meglepődve. — Igazán nem tudhattam, de éreztem, hogy aki ezt a könyvet írta, nagyon jártas az orvostudományban, bár egyáltalán nincs a könyvben betegről szó. ön pszichiáter?

— Nem, közönséges belgyógyász vagyok. Csak az a közösségem van a lélekbúvárokkal, hogy éppen úgy tapogatózz:m a testben, mint ők a lélekben — jegyezte meg gúnyolt)

san. — Kérek egy feketét — fordult az arra menő pincérhez.-— No, maguk csak feketézzenek, mi megyünk egy kicsit ledőlni. Gyere öregem - - emelkedett fel Kenesseiné és az öregnek titulált könyvelő engedelmesen vette a szék karjára akasztott zakóját :

— Itt, is szót kell fogadnom — mondta mosolyogva — hát rekreáció ez? A viszont látásra a vacsoránál.

— Mit csinálunk délután? — szólt, Barlainé, majd mindjárt hozzátette: — Én csónakázni megyek, itt van egyik technikusunk is a gyárból, nagy vadevezős. Nekem otthon úgy sincs rá időm.

— Azt hiszem felelte Hédi—, hogy bejárom kicsit a környéket, megnézem tulajdonképpen hqLis vagyok. Szükségem is van az erdei 1е\жже.

Ül

— Ha megengedi, elkísérem szólt Beckó. — Kassa környékéről vagyok, én sem jártam még ezen a vidéken.

Mielőtt megindultak, Lontainó bement a trafikba képeslapot venni:

— Mindjárt megírom a családomnak, hogy milyen jól érzem itt magamat, este majd aláíratom az asztaltársasággal.

— Akkor én is elintézem a kollegákat — választott hamarjában az író is egy lapot. — Nekem nincs családom, ezt elmulasztottam.

ódi kicsit megdöbbent. Az orvos lehe, tett ügy negyven év körüli, hajában már ősz szálak is mutatkoztak. Bér nem voltak előítéletei, mégis megtorpant. Egy nőtlen emberrel...

Az író azonnal észrevette zavarát.

— Értem, kérem, de biztosíthatom, hogy nagyon rendes és fegyelmezett fiú vagyok. Főképpen most. mivel tudom, hogy férjes asszony. Mikor megláttam, azt hittem, még lány. "Nagyon lányos. Pedig ebben mint orvos ritkán tévedek. Lehet, hogy magát mint író néztem. Ez az előnye, ha az ember két irányban működik.

A délutáni séták naponta megismétlődtek.

— Miért, mondok én el magának mindent, magamról, mikor azt se tudom, hogy kicsoda — szólt az író egy hosszú barangolás után, mikor leültek a parki pndra. — Furcsa, nem?

— Ugyanezt kérdezhetném én is magamtól. mért hallgatom meg magát, mikor azt sem tudom, hogy kicsoda — mosolygott az asszony. — Ez is furcsa, nem?

— De igen. Ügy látszik, érdekli, amit mondok. Én nem is kérdezek magától semmit, nem mintha nem érdekelne, de kérem, ne értsen félre, én egyáltalán nem vagyok önhitt természet, sőt, de azt hiszem, én mindazt tudom, ami magával az életben történt. Tulajdonképpen sem rni.

— Tulajdonképpen semmi... — csengett még akkor is az asszony fülében, mikor éjjel felgyújtotta a kislámpát, és elővett egy könyvet. — Tulajdonképpen semmi sem történt velem ?

Egy napon az üdülő fiatalabb tagjai a strandra mentek. A fenyőfáktól körülvett kis tóba esak nagy kövek átugrálása után lehetett bejutni. A víz hideg és mély volt, úgyhogy csak néhányan merészkedtek a tó közepe felé.

— Brr. mintha tüzes nyilakkal szurkolnának — kiáltott messziről a kis Barlainé.