Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-07-15 / 14. szám
C&JfuJsCL /ищущие Hol volt, hol nem volt... így is kezdhetném mesémet, de bizony én megmondom nektek, hogy itt ól Bratislavában az a kislány, akivel ez az eset megtörtént. Szép * kislány volt, de nagyon rendetlen, egészséges kislány volt, csak nagyon kényoskedő, jó anyukája volt, de bizony sokat kellett bosszankodnia gyermekével, mert szófogadatlan volt, és akár hiszitek, akár nem — visszafeleselt mamájának, ha az megdorgálta. Főleg azért dorgálta édesanyja, mert sose raktajrendbe a holmiját, bepiszkította ruhácskáit és nem szeretett mosakodni. Megpróbált anyukája vele már mindent, de nem használt se szép szó, se büntetés. Mondom, akaratos kislány volt. Egyszer édesanyja a városból jövet nagy csomagot tett az asztalra és így szólt: — Bözsike — mert így hívták a kislányt —, ha megígéred, szótfogadsz, tisztán tartod magadat is, holmidat is, akkor megajándékozlak egy olyan gyönyörű szép babával, amilyen szépet még nem is láttam. Nézd! Es kibontva a csomagot, Bözsike elé tartott egy selyem ruhácskájú nagy babét. Aranyszőke haja két hosszú fonatban hullott a vállára, fehér cipöeskéje csak úgy villogott. De ami talán a legszebb volt rajta, két kökénykék szemét mosolyogva szegezte Bözsikére, mint aki azt mondja: úgy örülök, hogy hozzád kerültem, hogy te fogsz engem ápolni. Mikor anyuka lefektette a tündérszóp babát, akkor meg lehunyta szempilláit, mintha aludna. Bözsike boldogan szorította magához a babát, és a két kék szem már újra kinyílt és csodálkozva nézett szót a szobában. Mert attól a látványtól egy jóravaló baba el is csodálkozhatott. Az iskolástáska a földön, a könyvek szanaszét hevernek, rajtuk a kék védőpapiros összefirkálva, néhol összetépve, az irkákban pedig nem egy csúnya paca éktelenkedett. De látott mást is! Bözsike szekrényének ajtaja nyitva volt, és a ruhák nem a ruhaakasztókon,, hanem a szekrény alján, a játékok a cipőkkel egy fiókba gyömöszölve, a padlón meg narancshéj szétszórva, melynek belét épp most ette meg Bözsike ebéd után. Nagyon megrémült a szép új baba, mert ö a gyárban, ahonnan kikerült, tisztaságot és rendet tanult, ruhácskáját gyengéd kezek készítették, és úgy vigyáztak rá, hogy csinos maradjon. Aztán betették egy selyempapirossal kibélelt skatulyába és elküldték az üzletbe. Ott is nagyon vigyáztak rá. ős mert olyan szép volt és kedves, a kirakatrendező bácsi kitette a kirakat közepére. Itt sok aranyos gyermek megbámulta, sőt volt olyan is közöttük, aki naponta eljött megnézni, hogy ott van e még. Aztán ma megvette öt a Bözsike anyukája, és vigyázva tette kislánya karjaiba: — Vigyázz rá kislányom és változz meg! A kis Bözsike megígérte, és sietve rakta össze szekrényét, könyveit, hogy aztán játszhasson a gyönyörű babával. Így ment ez két napon keresztül. De a harmadik napon a szegény baba már ott hevert a földön, ruhácskáján csúnya foltok éktelenkedtek, szép szőke varkocsai kibomolva, kócosán álltak az égnek. Egyik lábacskája mezítelen volt, mert csak az ég tudná megmondani, hol volt róla a cipőcske. És Bözsike újra a régi rendetlen, szófogadatlan lányka lett, mert nála csak addig tartott a jóakarat, amíg a nap le nem nyugodott. A szép baba nagyon szenvedett. Óh, hogy irigyelte azokat, akik ott maradtak a tiszta üzletben, pedig azelőtt annyira vágyott, a gyerekek után, akiknek a kirakatra nyomott orrocskájukon olyan jól mulatott mindig. Kis babaszíve lágy fájt, hogy talán el is sírta magát, ha ugyan a babák sírni is tudnak. Egy napon Bözsike kezébe kapta és ráncigálni kezdte: — Miért nem nyitod ki a szemed, ne aludj, most azt akarom, hogy ébren légy, most játszani akarok! — és erőszakkal fel akarta nyitni a baba szemét. De az nem nyílt fel. Ekkor rázni kezdte, ütögette, forgatta, de a baba csak nem nyitotta ki a szemét. Bözsike mérges lett: — Kell is nekem ilyen baba — kiáltotta és kihajította szegény babát az ablakon. Lentről a postásék Zsuzsikája felkiáltott: —- Bözsike, kiesett a babád, mindjárt felhozom! 18 —- Megtarthatod, nekem nem kell — kiáltott vissza Bözsike, el van rontva a szeme. . — Óh, te szegény szép Ids baba — szólt a szelíd Zsuzsika, — és bevitte magéhoz. Levetkőztette és kimosta a ruhácskáit,, de még ki is vasalta. Aztán megmosdatta, meg is fésülte, és a baba megint olyan csinos lett, mint mikor az üzletben volt. Aztán odaültette egy székre. — Milyen kár, hogy nem tudod kinyitni a szemedet, olyan kíváncsi vagyok. milyen színű, nekem még sose volt ilyen babám. Talán fáj a szeme —- gondolkozott Zsuzsika, megpróbálom kamillával borogatni, nekem is azzal szokta a mamám. ha gyulladásban van. Aszót tett követte. »Sietve illatos kamillateát, főzött, és addig mosogatta, bo rogatta vele a baba szemét, mígnem egyszerre csak felpattant. A baba kökényszeme újból csodálkozva nézett körül. És mit, látott ? A tiszta kis szobában csak úgy ragyogott minden. Hová kerültem? — álmólkodott. Mert bizony éppen az ellenkezőjét látta annak, amit Zsuzsikánál tapasztalt. Az iskolástáskában példás rendben nyugodtak a könyvek, füzetek, a padlón még nagyítóüveggel sem lehetett szometet felfedezni, a játékok úgy sorakoztak a polcon, mint a katonák és végül pillantása megakadt Zsuzsika tiszta fehér köténykójón és boldog mosolygó arcán. — Anyukám — kiáltott Zsuzsika kiperdülve a konyhába, — meggyógyítottam a baba szemét kamillával. — Óh, te kis bohó — felelte mosolyogva édesanyja, — én inkább azt hiszem, hogy ez a kis baba nem akarta látni azt a rendetlen, haszontalan kislányt, de meg a saját elhanyagolt ruhácskáját sem, azért nem akarta kinyitni a szemét Bözsikénél. Mert a babák is érzékenyek és szeretik a rendet — simogatta meg kislánya arcát a mama. Én azt hiszem, hogy a mamának igaza volt! Margit néni.
