Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1957-07-15 / 14. szám

ишп müvétstet

— Ez idén olyan helyre megyünk nyaralni, ahol még nem jártunk — jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Posluáná asszony. — Krkonossal már torkig vagyok, Marianekbe nem akaródzik . . . gondolj ki valami újat.

Mi mást tehetett a férj, Posluány uram ? Mert az mégsem helyénvaló, hogy ellenkezzék a feleségével és rontsa a saját idegeit.

Másnap felkereste a Václav-téren levő Turista-forgalmi irodát. Itt megrohamozta az egyik ablakot, mely előtt csodálatosképpen nem állt senki. — Talán egy repülő jegyet óhajt — kérdezte az Íróasztal fölé görnyedt hivatalnok. — Nem, válaszolta Posluány, szívesen vennék egy nyári lakhelyre szoló utalványt. — Kérem forduljon a 6. számú osztályra — hangzott a válasz.

Posluány úr körültekintett. Igen, itt van a 6. számú osztály. Istenem, milyen tülekedés van előtte, — sóhajtotta magában. Az egész délelőttömet itt vesztem el. Ha legalább az irataimat elhoztam volna magammal, ezeket legalább lélekben intéztem volna el — gondolta irigykedve, mikor rátekintett a kötéssel bíbelődő asszonyra és az anatómia tanulmányozásába elmélyedt fiatalemberre. Ezek legalább jártasok ebben! Bizonyára jobban értenek a dologhoz, nyugtatta meg magát Posluány úr és a tömeghez csatlakozott.

— Hová akar utazni — kérdezte tőle a kötéssel foglalatoskodó asszony anélkül, hogy szemét levette volna a kötőtűkről. Posluány uram meghökkent. Hová is akarok menni tulajdonképpen?

— Akarna valaki önök közül négy, Sumavára szóló utalványt? — szólalt meg egy érces férfihang. És mintha a földből nőtt volna ki, máris ott állt Posluány úr előtt egy negyven év körüli.

14

kockás kabátot viselő jólmegtermett férfi.

— Adja el nekem őket — válaszolt megkönnyebbülten Posluány úr.

— Az én nevemre szólnak ugyan — mondotta a kockás kabátos férfi, adja meg nekem a címét és mindent elintézek.

Posluány úr kifizette a kívánt összeget, az utalványt gondosan elhelyezte a tárcájában és a megkönnyebbülés érzetével sietett hivatalába. Lélekben köszönetét mondott a sorsnak, hogy az idegen férfi kisegítette kényelmetlen helyzetéből.

Posluáná asszony pedig otthon nem tudta kivárni azt a pillanatot, mikor férje hazajön a hivatalból. Hová is fogunk menni ? — adta fel magának a kérdést. Vajon helyesen tettem-e, hogy a választást reá bíztam. Nem követ el valamilyen baklövést ? Mikor végül úgy öt óra tájban megcsikordult a kulcs a zárban, Posluáná asszony az ajtóban fogadta az urát, és elárasztotta őt a kérdések lavinájával, melyek az új nyaralóhelyre vonatkoztak. Posluány úr győzelemittasan elővette tárcáját, kivette a négy utalványt és átadta feleségének.

Az utalványokon a következő felirat büszkélkedett:

„Őrszem-szálloda, Hojsová-strái Sumaván — olvasta hangosan az asszony, és újból elárasztotta férjét kérdéseivel.

— Holnap Sumava ismertetésével foglalkozó útikalauzt veszek, és abból mindent megtudhatsz.

— Szóval te utalványokat vettél a teljes ismeretlenbe. Először át kellett volna tanulmányoznod az útikalauzt, és csak aztán megvenned a nyári lakhelyre feljogosító utalványokat — te szeleburdi — vetette férje szemére Posluáná asszony.

Közelebbit a Hojsová stráiról (Hojszov-őrszem) azonban nem tudott meg. „Sumavának erről a részéről — sajnos — nem közölnek ismertetést a raktáron levő útikalauzok, — ismételgették a Kniha nemzeti vállalat elárusítói a lihegő Posluány úrnak, aki összefutotta Prága, Vinohrady, Letná összes könyvkereskedéseit, csakhogy feleségét megnyugtassa.

A tajékozatlan Posluáná asszony tehát már egy héttel előbb komolyan hozzáfogott a csomagoláshoz. Amit ma becsomagolt, azt holnap kevésnek tartotta, és így fokozatosan kiürültek a szekrények és növekedett a csomagok száma. Posluány úr mélységesen hallgatott és elszömyűlködve számlálta a csomagokat. Nem, egy bőrönd sem hiányzott és még a déd-nagymamától örökölt kalapdobozt sem kímélte meg a csomagolási láz. Az elutazás előtt még sor került az esernyő felkötésére az egyik csomagra.

Posluáná asszony egy ezredparancsnok büszkeségével szemlélte a csomagokat. Annál mélyebb hallgatással Posluány úr.

Csupán az elutazás előtti éjjelen hallatta hangját. Ügy tűnt fel neki, hogy a bőröndök egy magas gúlába tornyosulnak, melynek tetején táncba kezdett az esernyő. Ekkor az esernyő megcsúszott és az egész piramis rázuhant Posluány úrra.

Arra ébredt, hogy vízben úszik, melyet a haragos asszony öntött reá. Reggel az egész család korán ébredt. A csomagokat Posluány úr hordta le a lépcsőkön és szorította be feleségével együtt a taxiba. Azzal a csomaggal a hátán, melyhez hozzáerősítettók az esernyőt, valamint a két gyermekkel megindult Posluány úr a Fő-állomásra.

A pilzeni gyorsban a Posluány-család az egész szakaszt lefoglalta a maga számára. Posluáná asszony ugyanis elvből nem hisz a vasutaknak, és akkoi