Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-07-15 / 14. szám
érzi jól magát, ha a csomagokat a szeme előtt látja. Hogy az utasoknak nincs hová tenníök csomagjaikat, az nem az ő gondja, ezt intézzék el a Csehszlovák Államvasutak. Az út Pilzenbe jól telt el. Csak nagy kár azokért a barackokért, melyeket a csintalan Péter szórt szét a padlón és melyeken elcsúszott az esetlen kalauz még azelőtt, mielőtt még felszedhette volna azokat. És az az idősebb asszony úgyszintén előbb vehette volna észre, hogy a méz a kalapjára csurog. Otthon kellett volna magát kialudnia. A Honzíknak sem kellett volna bevallania, hogy a bőrönddel kitörte az ablakot. Ki tehet arról, hogy a folyosó zsúfolva van emberekkel és a csomagokat az ablakon keresztül kell kidobni. Klatovba az út már rosszabb volt. PosluSná asszony helyhez jutott, a gyerekek a bőröndökön ültek (csak be ne horpasszák azokat) és Роз1ийпу úr egy lábon a bőröndök között állt- a szűk folyosón. Klatovban PosluSny úr a feleségét, feltuszkolta a zsúfolt helyiérdekű vonatba, a gyermekekkel feldobálta a bőröndöket, és megrohamozták a szömyűlkődő utasok lábát. PosluSná, asszony szidta az urát, az államvasutakat, a Turista-irodát. Az utasok hiába ajánlottak fel neki idegcsillapító porokat. Végre megállt a lihegő vonat egy dombon, melyet köröskörül erdő övezett. — Hojsová-stráí — Hámry —* jelentette a vonatvezető. Hatalmas munkáskezek ragadták meg a PosluSny családot és annak csomagjait, és néhány pillanattal később PosluSná asszony ott találta magát bőröndjei és kalapdobozai között az elhagyatott állomáson. Nem akart hinni a szemének. Az állomás egymagában állt az erdő közepén és köröskörül semmi! — Hol van kérem az őrszem-szálló ? — kérdezte bizonytalanul két útitársát PosluSná aszony, akik nyilván idevalósiak voltak. — Hojsován — hangzott a válasz. Ez jó háromnegyed órányi járásra van innen. Ezekkel a bőröndökkel nem juthatnak el oda. A szálloda vezetőjének nincs targoncája, a postakocsinak pedig nem szabad magáncsomagokat szállítani. — Mihez kezdjünk ? — szörnyűlködött PosluSná asszony. — Vagy elhelyezik csomagjaikat megőrzés végett az állomáson, vagy pedig postával küldik el Zelená Lhotára. A vonat fél óra múlva indul. — Ez nagyszerű, örvendezett PosluSná asszony. Te menj a csomagokkal Lhotára, fordult férjéhez az asszony, én a fiúkkal a szállodába megyek. Az urak majd elkísérnek minket. Mire PosluSny úr feleszmélt, az asszony már eltűnt a gyermekekkel a két úr kíséretében. Nem volt más kiút: Poslusny úrnak meg kellett járnia a kálváriát a bőröndökkel Zelená Lhotába. Mikor késő éjjel összetörve felfelé haladt a Hojsovába vezető hegyi úton, megeredt a kiadós Sumavai eső. És PosluSny úr nem tudta kinyitni kedvelt esernyőjét, mivel azt felesége gondosan hozzákötötte az egyik csomaghoz. Már csak azért sem tudta volna kinyitni, mivel kezében élelemmel telt hálót tartott, melyet a posta Lhotán nem akart felvemii. Az esőköpeny pedig a legnagyobb bőrönd fenekén nyugodott. Alibeta Bendová Szép nyári délután volt. Munkából jövet kivételesen nem ültem villamosra, hanem gyalog indultam el, hogy tele tüdővel szívhassam a nem éppen pormentes levegőt. Alig haladtam pár lépést, észrevettem, hogy egy utcai gyümölcsárus előtt citromot raknak le teherautóról. Néhány ember már sorban állt, türelmesen várva, míg elkezdik a citrom mérését. Beálltam, a sorba én is. Egyszer csak egy középkorú asszony állott mögém.. Alig pár másodpercet várt és máris idegesen kezdett topogni. — Mikor akarja már kezdeni azt a mérést? Meddig várjon az ember? Egy másik sorbanálló megpróbálta csitítani, hogy hiszen először át kell venni az árut, meg hogy az elárusítónak is csak két keze van stb. Az asszony sértődötten, élesen vágott vissza: — Magának úgylátszik van elég ideje ücsörögni, biztos nem a munkából jön, mint én, és nem kell rohannia az ovódába a gyerekeiért, meg útközben vacsorát vásárolni, mint nekem stb. A vitába, mint rendeseti, többen is belekapcsolódtak. Mire az én 1 kg citromomat kimérték, a vita már szabályszerű veszekedéssé fajult, megspékelve egy csomó gorombasággal. Sajnálkozva néztem rájuk, és elnézően csak annyit mondtam magamban: ideges emberek. Mentem tovább Elértem az autóbusz megállóhoz, rengeteg ember. Mind egyszerre rohamozza meg az ajtót, mintha az élete függene attól, hogy felférjen erre, pont erre az autóbuszra. Hátra húzódom, nem akarok tolakodni. Ma olyan szép idő van, legfeljebb a következő autóbusszal megyek. Ahogy elnézem a vadul tolongó embertömeget, egyszer csak figyelmes leszek, hogy közvetlenül az autóbusz feljáratánál valami morgolódás támad. Figyelek. Egy kb. 40 év körüli kövér asszonyság könyökével igyekszik — nem a legudvariasabb módon — helyet csinálni magának. Közben alaposan beleboxol egy alacsony nő arcába Azt már nem akarom szószerint idézni mi következett. Goromba, durva szavak ideges kézmozdulatok, veszekedés, önkénytelenül megint azt mondom magamban: ,, borzasztó milyen idegesek az emberek“. Elrobog az autóbusz. A lépcsőn fürtökben lógnak az emberek. Elindulok, lassú léptekkel a Duna felé, és azon tűnődöm, miért olyan idegesek az emberek ? Hát persze sok a gondjuk, dolguk, adom meg önmagámnak a feleleted. Heggel sietve indul a család munkába. Az asszony kapkodva hozza rendbe a gyerekeket, hogy időben vihesse őket az ovódába, az iskolába. A munkából jövet megint csak rohanás, hogy bevásároljon, elrohanjon a gyerekekért, majd vacsorát készít, mos, vasal, vagy stoppol. Hiába, sok ez — gondolom magamban. De azért ez még nem ok az állandó idegeskedésre. Vajon hogy lehetne segíteni? Mi az, ami idegessé teszi az embereket? Talán a folytonos rohanás, kapkodás, attól való jélelem, hogy időre nem. leszünk készen valamivel, hogy lekésünk valahonnan stb. Szeretném megragadni a karját egy ilyen rohanó embernek és azt mondani: „lassabban barátom, ne rohanj, állj meg egy pillanatra. Gondold át a mai napodat, mi az oka annak, hogy most így kell rohannod? Tálán rossz a munkabeosztásod és az életrended. Talán reggel ellustálkodod az időt. Talán ha 10—16 perccel korábban kelnél fel, nem kellene most így rohannod, idegesen kapkodnod. — Talán baj van az önfegyelemmel, azért vagy ideges? Próbáld meg holnaptól másképp, tervszerűen beosztani az idődet, a munkádat. Kerüld a rohanást. Tanuld meg fegyelmezni önmagodat. Légy mindig víg, könnyelműség nélkül. Szeresd az életet és az embereket, в meglátod, hogy mindjárt kevesebb okod lesz az idegességre! F. Pné. 16
