Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-01-15 / 2. szám
IGflíSflG Baricicová asszony most könnyebben megy ki a vasútállomásra, mint mikor reggel a vasútról bement a piacra, ahova két szinültig teli kosár érett almát vitt eladásra. Jól eladta őket, kilóját négy koronával, s most tarka papirosba csomagolva valami vászonfélét visz haza, de ezenfelül még néhány koronát is a pénctárcájában. Nem is érzi a szél csípését az arcán, mert fejében mindenféle gondolatok kergetik egymást. De ezek nem valami örömteli gondolatok. „Milyen jó, hogy nálunk Maié Caníkovce-ban — mondja magában — nem alapítottak szövetkezetét! Most alighanem mivelünk is úgy állna a dolog, mint azzal az asszonynyal, akivel a piacon beszéltem.“ Bariéiéné, mint egy sereg más asszony, ott állt a piacon, kosaraiban alma, s megvételre kínálgatta őket. Voltak, akik vettek, de sokan vétel nélkül haladtak el mellette. Amikor készletének már úgy a jó felét eladta volt, mellette egy nő ment el, aki félig városiasán, félig falusiasán volt öltözve. Széles szoknyát hordott ugyan, de a haját úri fejkendő takarta, amely alól szúrós, csaknem megbabonázó szempár villogott elő. Bariéicné azt hitte, hogy venni akar tőle almát, ezért hát kínálgatta neki áruját: „Vegyen, asszonyom, olcsón adom, csak négy korona kilója.“ Az idegen nő megállt a mi almás-asszonyunk előtt, végigmérte őt tetőtől-talpig, aztán megkérdezte, honnan való, s amikor ezt is megtudta, sóhajtott egyet, összekulcsolta két kezét, s édesdeden így szólt: „Jaj, asszonykám, hogyan vehetnék én négy koronájával almát, amikor szövetkezetünkben egy munkaegységre csak hat koronát kapunk.“ Ezzel megfordult s eltávozott, anélkül, hogy megmondta volna, melyik szövetkezetben fizetnek így . . . Bariéiéné megsajnálta őt, nem bánta volna, ha akár ingyen adott volna neki pár almát a gyerekei részére, mert bizony nagyon rossz lehet az, ha egy anya még pár almát sem adhat gyermekének . . . S amíg Bariéiéné így elgondolkodott az eset fölött, észre sem vette, hogyan jutott ki a vasútállomásra. Jegyet váltott, s egy perc múlva a vonat már el is indult a jól ismert vágányokon Caníkovce felé. A nap eközben már át is billent az ég délutáni felére, a vonat meg vígan zakatolt a sík vidéken, egymásután szelve át szántókat és kukoricásokat, zöldelő cukorrépa- és krumpliföldeket. Sehol olyan jól nem lehet elgondolkodni, mint éppen a vonatban. Ülsz az ablak mellett, a telefonpóznák hátrafelé szaladnak, a kocsikerekek valami egyhangú dal ütemeire dobolnak, a gondolatok pedig rajzanak, mint a méhek, s egyik témáról a másikra ugrálnak, mint a nyulak. A mi asszonyunknak, amikor az idei cséplés jut eszébe, majdnem könnyek szöknek a szemébe. Hogy az a bratislavai ember hogyan megkaparintotta őket! Épp csépeltek s tele voltak munkával, amikor beállított hozzájuk teherautóval. Hogy majd ő behordja a gabonájukat. Bariéiéék még örültek is a dolognak, legalább nem kell a teheneket kínozniok. De már kevésbé örültek, amikor fizetségre került sor. ötven koronát kellett leszurkolniok minden fuvar után. Azért ennyit, mivel hogy az autót benzin hajtja. Ha a motort nafta hajtaná — így mondta a fuvaros, — a munkát olcsóbban lehetett volna megcsinálni. . . Nem használt semmi, fizetni kellett. Így hát tulajdonképpen megfelezték a termést az autó tulajdonosával. Azonban, ki tudja, övé volt-e egyáltalában az autó, — így a szomszéd azután, hogy a fuvaros elment. Mert az is lehetséges, hogy az autót csak kikölcsönözte és „feketén” dolgozott. De immár eső után késő a köpönyeg! Mihelyt hazaérkezett Bariéicné, íögtön ebédre terített. De még jóformán be sem fejezték az ebédet, amikor valaki az udvarra hívta őket azzal, hogy a gépállomásról megjött a traktor, hogy felszántsa Lendelné anyó földjét. Alighogy csak elmosogatta az edényt, már is szaladt a szántóföldre. És tényleg, a Lendel-féle földön a traktoros már éppen rákapcsolta az ekét a pöfögő masinára; Lendelné anyó meg a leányát küldte ki, hogy kicsit kísérje szemmel a munkát. Mert hogy szárazság van, nehogy az a traktorista elbabrálja a munkát. Mivelhogy olyanokról is hírek jöttek Caníkovce-re, akik nem dolgoznak jól. Nemsokára odajött a traktoroshoz Vtáénik is, akié a szomszédos szántó, ő is szeretné felszántatni a földjét. Mert hát mégiscsak jobban jár az ember, ha nem 4 tehén, hanem a gép dolgozik. Ez a Vtáénik különben jó ember, de bizalmatlan. Rááll az eke csoroszlyájára, s föl-alá utazgat a traktorossal, hogy lássa, szaporán megy-e a. munka. Lendelné leánya melléje ül, s az eke fényes acélja csak úgy szórja a kemény földet, mintha ez csak valami játékszer volna. Bariéiéné kissé távolabb áll s nem megy haza, mert meg akar győződni arról, vajon nekik is fog-e szántani. Amint a traktor így jár a Lendel-szántó egyik végéről a másikra, meg sem áll, csak az ekefordulónál lassít le, majd megfordul, s már is felbúg a motor, mint valami sárkány, s az eke alól csakúgy gomolyognak a porfelhők. „Igen, a szövetkezet nem volna rossz az ilyen munkára,” — mondja magában Bariéiéné, — „csakhogy mit is mondott Pezinokban az a babonázó-szemű asszony ? Hogy egy bizonyos szövetkezetben csak hat koronát fizetnek egy munkaegység után. Vajon melyik szövetkezetben lehet ez? Kár, hogy ezt nem mondta meg az a nő.“ Ha Bariéiéné tudná azt, amit nem tud, még jobban elcsodálkoznék. Kár, hogy nem tudja; pedig tudhatná. S ha senki más ezt nem mondja meg neki, a nemzeti bizottság volna arra hivatva, hogy ezt megtegye. Mert az az asszony az úrias fejkendővel és a széles kék szoknyával csalt. Olyan rettentő nagyot hazudott, hogy megérdemelne egy arculütést. Íme, az agitációnak milyen módját nem eszelik ki a szövetkezeti gondolat ellenségei! Maié Caníkovce ugyan á járás szélén fekszik, de a pezinoki járás nem olyan nagy, hogy az ember ne tudná egy-két nap alatt akár gyalog bejárni. Nos, a dologról meg lehet győződni. Kiderülne, hogy az egész járásban nem találnátok egy olyan szövetkezetei sem, amely hat koronát fizetne egy munkaegységért. Bábon ban, Kaplnában, Budmericeben, Slovensky Grobban, Viniönében és Vistukban a természetbeni járandóságokon kívül húsz koronát fizetnek. Jablonecben és Stefanovában a legalacsonyabb a munkaegység jutalmazása: 16 korona, Maly és Velky Tin - ben 25, Modrában 28, Mysleniceben és Pezinokban 30, míg Hliníkben fölmegy 32-re. Ez az igazság! De nemcsak arról van szó, hogy minderről könnyen lehet meggyőződni, hanem azt is meg keil vizsgálni, miért oszthatják fel a szövetkezetek jövedelmeiket ilyen magas jutalmazási összegekre. Azért, mert magasabb a terméshozamuk, mint az egyénileg gazdálkodó parasztoké. De végül is, a józan észnek is el kell ismernie, hogy a jövedelem a nagybani gazdálkodásnál mindig nagyobb, mint a törpe-gazdálkodásnál. De álljon itt még néhány példa: ViStukban a szövetkezetnek átlagos hektárhozama 28.87 q búza, 25.80 q rozs és ^5.56 q árpa volt. Aki a viStuki földművelők közül ismeri Uhlár, Granec vagy Jurkovié gazdákat, el kell ismernie, hogy' ezek okos, ügyes gazdák. Az első kettő 10—10 hektárt művel meg, a harmadik hétnél valamivel többet. Uhlárnak a hektárhozama 5 q búzával, 10 q rozzsal és 8 q árpával volt kisebb. Granecnek pedig a szövetkezethez viszonyítva minden hektáron 9 q búzával, 14 q rozzsal és 5 q árpával volt kevesebb a termése. Hasonlóképpen Jurkoviénak is. Ha nem elég a viStuki példa, el lehet menni Kaplnába, Báhonba vagy' más községekbe. Mindenütt hajszálnyira hasonló a helyzet. Nos tehát, a pezinoki piacon a megbabonázó-szemű asszony hamisan beszélt. Akárcsak a vipera, amelyik előbb sziszeg, de már azzal a szándékkal, hogy megharapja áldozatát. Milan Raj shy
