Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1957-01-15 / 2. szám
Nyílt leiéi a napepri EFSz vezetőségéhez Beszélgetésre gyűltek össze a nők Nagymegyeren is, éppen úgy, mint szerte hazánkban ebben az Időszakban. Minden úgy folyt le, mint másutt. Nehezen gyülekeztek, clfogódottan. De eljöttek 86-an. Még hozzá legnagyobb részben a kérgeskezű munkásasszonyok, akiknek a múltban a legnehezebb életük volt és akik legjobban értékelik megváltozott jobb és emberségesebb életünket. Sőt, sokan közülük idősebb harcosai a szocializmusért vívott nehéz küzdelemnek. Figyelemmel, megértéssel hallgatták a beszámolót. A vita lassan indult. Azonban, amikor végre az egyik asszony mélyet lélegezve felbátorodott a szövetkezet vezetőségének — enyhén szólva — helytelen munkájáról beszélni, viharossá vált a hangulat. Felbátorodva egymás után rakták le szivükről az asszonyok azt a követ, amelyet már régen cipelnek. Miről beszéltek ! Az Igazságtalan jutalmazásról. A brigádvezetők nem írják be pontosan munkateljesítményüket, megrövidítik őket minden módon a részesedésnél. Többen eltökélten hangoztatták: „A szövetkezet munkaerőhiánnyal küzd, szükség van ránk, de mi ilyen gazdálkodás mellett nem fogunk dolgozni csak azért, hogy több ital fogyjon a büfében!“ Nem célom ezúton a panaszok latolgatása. Mi és mennyi igaz ezekből a sérelmekből. Erre megvannak a hivatott szervek. Azonban kötelességemnek tartom, mint hazafinak és építő állampolgárnak, akinek szívügye a szocializmus, figyelmeztetni az EFSz vezetőségét arra, hogy ez a munkamódszer nemcsak az EFSz ügye. Ez a szocializmus ügye. Ezek az egyszerű asszonyok — vannak köztük kivételek — a vezetőség igazságtalan eljárásában nem a vezetőség tagjainak gyengeségét látják, hanem rajtuk keresztül a szövetkezeti gondolat helyességében kételkednek. A nagymegyeri EFSz szép sikereket ért el az elmúlt gazdasági évben és milyen lelkes munkacsapatot nyerne az asszonyokkal, ha megértésre és elismerésre találnának. A mai nemzetközi helyzetben, amikor Nagymegyertől néhány kilométerre a magyar nép életének normaltzásáért óriási erőfeszítés folyik, amikor a világ haladó erői a nemzetközFszolldaritás szellemében morális anyagi segítséget nyújtanak a magyar népnek, hogy a szocializmus ügyét győzelemre vigyék, akkor az olyan tevékenység, mint a nagymegyeri EFSz vezetőségének munkája, káros — sőt veszélyes. Reméljük, hogy ezen a téren rövidesen eredményes és érezhető változás fog bekövetkezni. Túri Mária NeifiíWiim jnitői h/zom Ezt Pannika szokta mondani igen súlyos szemrehányással a hangjában a sors iránt, amelynek semmi belátása nincsen. Ha a sorsnak volna belátása, akkor a harmincöt—negyven év körüli asszonykák hatszor is ehetnének napjában habos süteményt és mégis olyan nádszálkarcsúak maradnának, mint a Hattyúk tava hattyúja. De 6 nem eszik habos süteményt, és mégis hízik! Mert vegyük csak sorra: reggeli nélkül megy a hivatalba mindennap. Egy korty tea nem sok, annyit se iszik. Megreggelizteti az egész háznépet, de ő maga csak kapkod, tízórait készít, ágyaz, port törül, hajat igazít, gombot-varr, s már mennek is. A hivatalban nyomban munkához lát. Tízig dolgozik, mint egy gőzgép. Akkor az a kelekótya Sümegi elkiáltja magát: — Kilyukad a gyomrom az éhségtől, átmegyek a boltba valami harapniválóért. Kinek mit hozzak ? Óriási visszhang támad: — Nekem szalámit! . . . Nekem sajtot! . . . Nekem vajaspogácsát! Ő, mármint Pannika, hősiesen hallgat. Ez a szörnyű Sümegi azonban hozzálép és szuggerálja: — Ny ilatkozzon gyorsan maga is! Soká lesz még ebéd . . . Ma bizonyosan kelkáposzta lesz és délután már zöldet és lilát fog látni az éhségtől. Egy kis rakott hús emeli a munka termelékenységét . . . ő nem akar smucignak látszani, neki ne mondják, hogy sajnálja magától a falatot... Hozat tíz deka sonkát és megeszi három zsemlével . . . No, de az ebéd tényleg kelkáposzta, alig kanalaz belőle tehát az eredmény mégis csak az, hogy se nem reggelizett, se nem ebédelt!... A hízása teljesen indokolatlan és érthetetlen. Délután, hivatalos idő után hazamegy, Otthon ujjongva fogadják a gyerekek. ő szigorú ellenőrzést tart: —- Ebédeltetek-е rendesen? Megettétek-e szépen, amit a nagymama főzött? — A palacsintát megették, de a köménymagos levest nem! — panaszkodik a nagy. mama. Majd hozzáteszi: — Neked is hagytunk egy kis palacsintát, benn van a sütőben. A nagymamát igazán nem illik megsérteni, mikor olyan jó szívvel rakja a sütőbe a palacsintát, tehát Pannika bekebelezi a két túrós gömgyöleget, és megeszi azt a kis köménymagos levest is, amit a gyerekek hagytak. ... Aztán nekifog vacsorát főzni. Így osztják meg a munkát: az ebédet.a nagymama főzi, a vacsorát Pannika. A vacsora: lecsó kolbásszal. Egy lábas krumplit is megfőz, hogy éhen ne marad jon senki! A vacsoránál mindenki lelkesen eszi a maga porcióját, csak Pannika nem. ő nem, vacsorázik, mert fogyni akar. ő csak egy csésze kávét fogyaszt két brióssal és nagyokat szippant a leesés kolbász szagából. A család étvágya kitűnő, a papa niég repetái is, de végül csak kimarad egy adag lecsó és némi krumpli. — Apu, edd meg még ezt a kis lecsót — unszolja Pannika a férjét, de az már az újság vezércikkét fogyasztja és csak a fejét rázza. — Pistike! Edd meg még ezt a kis lecsót — kínálja a mama Pistikét, de Pistike férfias finomsággal feleli: — Azt akarod, hogy a fülemen jöjjön ki? — Jucika, felezd el velem ezt a kis lecsót — akar kiegyezni Pannika ötven százalékra a lányával, de Jucika se bír többet bevenni. Pannika sopánkodva nézi a lecsót és a kis lábast, amit el kellene vele tenni! . . . A kis lábas most tiszta, de ha a lecsó belekerül, holnap a nagy lábasban kell rántást csinálnia. Pannika feláldozza magát és megeszi a lecsót. Hátra van még a krumpli. —Apu, edd meg ezt a kis krumplit! Adok hozzá kacsazsírt. . . Adj hozzá kacsát, akkor megeszem! — szellemcskedik apu, mert tudja, hogy kacsa nincs a háznál. — Holnapra megkeményedik a krumpli -— szgmarkodik Pannika. — ... Ételt kidobni valóságos bűn! Persze, hogy a krurnplit is megeszi Pannika egy kis kacsazsírral. Másnap még jobban szorít az öve, mint eddig. Majdnem sírva fakad: — Csak azt tudnám, hogy mitől hízom? Hogy miért szorít ez a nyavalyáé öv, mikor az este se vacsoráztam! T. L. 9
