Dolgozó Nő, 1957 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1957-01-01 / 1. szám

Mese

a szófogadó kislányról

Л minap találkoztam R. Zsuzsával. Kgy éve nem láttam. R. Zsuzsa ez alatt az egy ét' alatt férjhez ment és már el is vált. R. Zsuzsa most 19 éves!

— Miért, váltál el?

Mert. nem szerettem.

— Es amikor hozzá mentél?

— Akkor ? — gondolkodik el.

— Hát szerettem.

— „Hát“ szeretted?

— Meg olyan tisztességes, rendes, jó fiú, amilyen ritkaság.

—. Nem voltál szerelmes belé ?

— Nem — feleli határozottan.

— Szerelemből nem szoktak férjhez menni.

.-гг Anyuka. Megmasokis. Tapasztaltak!

EGYSZER VÖLT, HOL NEM VOLT, talán hetedhét országon túl, talán éppen innen, talán hajdanában, talán mostanában, volt egyszer egy kis városka. Ebben a kis városkában volt egy kis házacska. Ebben a kis házacskában élt egy asszony, akit messze környéken mind a népék csak Erényes Klára néven emlegettek.

De nem egyedül élt ám Erényes Klára ebben a kis házacskában, hanem az ő édes egy urával, Becsületes Jánossal. Mégpedig éltek ők békességben, csendességben, nyugalomban, megelégedetten és oly nagy-nagy egyetértésben, hogy azon a vidéken ama bizonyos esetekben már nem a galambokkal példálóztak, hanem ilyenformán szóltak: Ügy élnek mint Erényes Klára és Becsületes János.

Olykor-olykor az a hír is járta, hogy Erényes Klára nagyon nagyon boldog asszony. Bárebben senki sem kételkedett, de bizonyosságára nem esküdtek. Ugyanis ebben a kis városkában az volt a hiedelem, hogy a boldogság a lélek legmélyén fészkel, azt meg nem láthatja senki

emberfia, arról egyesegyedül csak az tud, akiben benne lakozik, ha ugyan lakozik. Erényes Klára pedig olyannyira szerény és szemérmes volt, hogy maga-magától soha, de soha nem beszélt.

Volt pedig Erényes Klára asszonynak és az ő édes egy urának, Becsületes Jánosnak egy kislányuk, Margitka. Ez a Margitka már születésekor is nagyon-nagyon szép volt, de-amikor süldő lánnyá serdült, annyira szemrevaló, helyre teremtés lett, hogy bizony aki fiú, sőt férfiír meglátta, rajtafelejtette a szemét.

Hát volt aztán emiatt főfájása Erényes Klára, asszonynak, mikor mulatságba, táncba vitte Margitkát. Mert nagyon nagy baj az, amikor a kislány petrezselymet árul, de az meg egyenest veszedelem, amikor valakit, — hogy annak a vidéknek a kifejezésével éljek — ügy fölkapnak, de Olyan annyira fölkapnak, mint Margitkát.

Szerencsére Margitka szófogadó kislány volt, aki mindent, de mindent elmesélt az ő édesanyjának és mielőtt bármit, de akármit is cselekedett volna, meghallgatta az anyai tanácsot. Ennek volt köszönhető. hogy bármennyire környékezték is azok a csúnya fiuk, a szép öregasszonyok csak leshették, fürkészhették minden mozdulatát, még a legeslegelvetemültebb pletykások sem tudtak akár egy rossz szót is mondani róla.

TELTEK, MÚLTAK AZ ÉVEK és Margitka egyre több szívet fájdftott meg. Mert olyan kislány volt ő, hogy minden fiúval szívesen beszélt, sétált, mókázott és táncolt, de szerelmére egyiket sem méltatta. Úgy mondotta, nem volt ő még szerelmes soha, azt sem tudja, mi fán terem az a szerelem. Nem is kíváncsi rá, nem is hiányzik neki. Hiába mondták,

hogy majd egyszer öt is elkapja ez az édes érzés. Margitka csak nevetett vidám, gondtalan és nevetéssel azt válaszolta: — Ha jön, itt lesz, várom szeretettel.

De a szerelem helyett egyszerre csak előállt epekedőinek seregéből egy deli legény, névszerinti Tisztességes Palkó és szólt emígyen:

Egy életem, egy halálom. A többit én mind utálom, Ha nem lesz a feleségem, Margitka, én túl nem élem

Margitka, mint mindent, ezt is elmesélte az édesanyjának. Erényes Klára, miután nagy bölcsen meghallgatta leányát, meghívta a deli legényt és annak a vidéknek a szokása szerint megkérdezte tőle, hogy komolyak-e a szándékai? Erre Tisztességes Palkó a legkomolyabban azt válaszolta, hogy az ő szándékai a legkomolyabbak. Erényes Klára megérdeklődte a legény körülményeit, vagyis — ahogy azon a vidéken ezt a műveletet nevezik — beszerezte az információkat.

És hogy Tisztességes Palkóról mindenfelől csak a legszebbeket és a legjobbakat hallotta és arról meg saját szemével győződött meg. hogy a legény deli. szép„szál, egészséges ember, magához hívta lányát és szólt eképpen:

— Édes egy kislányom, Margitka ! Betöltötted immáron éltednek tizenhetedik évét, ideje hát, hogy férjhez menjél, mielőtt, még pártában találnál maradni. Tisztességes Palkó derék, becsületes ember, méltó a kezedre.

— Ha te így találod jónak, édesanyám válaszolta Margitka — legyen.

— Nem, nem kislányom, — emelte föl jobb kezének mutatóujját, Erényes Klára — csak akkor adlak hozzá, ha szereted.

— Én szeretem Palkót — sütötte le szemét Margitka, — úgy szeretem, mint a többi fiút, de . . .

— De? — fürkészte az édesanyja kislányának földresütöit arcát. — Mi az, amit titkolsz előttem?

•—Anyukám édes, én ... én szeretnék szerelmes lenni — fakadt ki Margitka és szemében könnyek csillogtak. —- Azt beszélik, hogy az valami nagyon, nagyon szép érzés, hogy az az igazi boldogság!

— Szerelem! — sóhajtott föl Erényes Klára. — Ahol van, ott elmúlik, ahol nincs, ott megjön. Meg aztán jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Nincsen rózsa tövis nélkül. Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Ki korán kel, a ranyat lel.

Alig sorolta félóra hosszat a közmondásokat Klára asszony, Margitka meggyőződött édesanyjának bölcs életigazságáról és kezét nyújtotta Tisztességes Palkónak, mivel ő szófogadó kislány volt.

Csakhamar megtartották az eljegyzést és annak a vidéknek szokása szerint abban is megegyeztek, hogy szüret után lesz az esküvőjük.

Telt-múlt az idő és közeledett az esküvő napja. A hegyekben vidáman folyt a szüret, bő terméssel adóztak a tőkék, jókedvűnk voltak az emberek. Hát még Erényes Klára és férje, Becsületes János, akik nemcsak a gazdag termés áldását

14