Dolgozó Nő, 1955 (4. évfolyam, 13-23. szám)
1955-07-01 / 13. szám
A szemfelszedőnő A keresztneve úgy hangzik, mint a tücsökcirpelés: Mireille. Természetesen, Miminek becézik. Húszévesnél valamivel több, de kevesebbnek látszik. Vállai előrehajlanak, ami valószínűleg a sok idés következménye. Mireille Barascud szemfelszedőnő volt egy Ivry-i üzletben — azok egyikében, ahol „Qyors szem felszedést és javítást végzünk“ volt a felirat. Reggel hétkor állt munkába, ö takarította az üzlethelyiségeket is. Alighogy a takarítással végzett — félkilenc körül — felhúzta a vasrolót, leült munkájához és várta a „klienseit“. Félegyig dolgozott, majd két órakor újra kezdte sokszor este féltízig is... néha alig érte el az utolsó autóbuszt. Mireille kb. 250—300 harisnyát javított hetenként és 18 frankot kapott egy darabért. A szakmáját 1949-ben tanulta ki a ,, Vitos“ cégnél в ezért 500 frankot fizetett. Ezután három évig egy üzletben dolgozott, ahol 7 frankot kapott egy harisnya javításáért: a „kliens“ ugyanezért a munkáért 75 frankot fizetett. A szemfelszedéstől hátfájást lehet kapni és a szemet is nagyon rontja — Mireille különleges védőszemüveget csináltatott, mely sok pénzébe került. Egy reggel a „patronne“ megszidta, hogy lassan takarít. — Akkor takarítson ön, Madame — válaszolta Mireille. A válaszért egy pofont kapott a patronne-tól. Azóta Mireille pincémő egy Ivry-i kávéházban. — De egy nap újra kezdem — mondja ■ mert szeretem a szakmámat. Mir8eille Bavaecud egyike annak az ötszáz fiatal lánynak, akik resztvettek a Jeunes Füles de France (Leányok Kongreszszusa) összejövetelén. 10 ,,L’Humanité”-ból fordította: Lázár Anna Paul Hogarth: Egy, a sok francia falu közül La Roque-sur Géze nem tartozik a nevezetes helységek közé. Bár olyan domb körül terül el, melyet a tizennegyedik században épült kastély romjai koronáznak, a történelem semmi említést nem tesz róla. A falucska utcáira nem tekint le egyetlen hírneves szülöttjének szobra sem. Nem áll itt meg sem vonat, sem autóbusz, hiszen állomása sincsen ennek a falunak. La Roque egyszerűen: egy francia falu. Éltetője a bor. Százhat lélekből álló lakosságának legnagyobb része kisparaszt, akik úgy mint apjuk és nagyapjuk, reggeltől estig a rozsdabarna földeken és a szőlőkben dolgoznak. La Roqueban kemény az élet. Két vagy három tanya kivételével mindenütt sovány a talaj és nincs úgy megmunkálva, hogy a lakosság magasabb életszínvonalát biztosítani tudná. Legtöbb háznak nincsen teteje. A kastély mögötti dombokon fekvő, sírhalmokhoz hasonlítható, elhagyott gazdaságok emlékeztetnek azoknak a parasztcsaládoknak verejtékes munkájára, amelyek a vízhiány, a meg nem szavazott hitel és termésük értékesítésének nehézségei miatt tönkrementek. A községi tanács összes tagjai kisparasztok, akik minden erejük megfeszítésével küzdenek a falu lakosságának jobb sorsáért. Jean Taurel, a falusi tanács egyetlen kommunista tagja, így válaszolt feltett kérdéseinkre: „Terveink volnának, de nincsen pénzünk, amivel ezeket megvalósíthatnánk. A fegyverkezés súlyos teherrel nyomja községünket. A faluban csak negyven ember fizet adót és csak az a mi jövedelmünk, amit a kormány és a tartomány meghagynak. Ezért aztán nem vagyunk képesek lebombázott házainkat felépíteni, utainkat kijavítani és kiszáradt termőföldjeinket megöntözni. Mi mindent megteszünk, ami tőlünk telik, de mégis nagy szükséget szenvedünk. Mindent egybevetve: nem lehet egyszerre ágyukat is gyártani, meg gazdaságilag is előbbre jutni.“ La Roque falu nehézségei olyan problémák, amelyekkel Nyugateurópa minden falujának szembe kell most néznie. Franciaországot olyan amerikai árukkal árasztják el, amelyekre itt szükség nincsen. Franciaország népe rosszul táplálkozik, ami a fegyverkezés és a háborúra való készülődés politikájával együtt járó áremelkedés következménye. Az Egyesült Államokból és Spanyolországból a kereslet csökkenése idején behozott áruk tömege túltermelési válságot idéz elő. Emiatt legtöbbet a bortermelő községek szenvednek. A Marschallterv ideje alatt úgy zúdították ide az amerikai árut, mintha az itteni piac kielégíthetetlen lett volna; a kisparasztok, akik teljes munkaerejüket és sovány keresetüket szőlőik megművelésére fordították, majdnem mindnyájan tönkrementek. Ä földhaszonbér a parasztok másik átka. A kis- és középparasztok hiteligényeinek kielégítését és egyéb segélyezésüket azon a címen tagadják meg, hogy gazdaságaik nem jövedelmezőek. Nem volna teljes a francia parasztok kifosztásáról és kiszipolyozásáról festett kép, ha nem emlékeznénk meg a folyton növekvő eladósodásról és a fokozódó bankuzsoráról. A francia kormány a pénzhiányra való hivatkozással tagadja meg a gazdasági eszközök beszerzésére nyújtandó segélyt a parasztoktól. A valóságban a mezőgazdaságra az állami költségvetés 2—3%-nál többet nem áldoz, míg ezzel szemben katonai célokra 40% jutott. A kormánynak ez a politikája és a fegyverkezés ilymódon a mezőgazdaságot komoly veszélybe sodorta és egyben a kis- és középparasztok fokozódó elszegényedését és nyomorát okozta. E keserű tapasztalatok árán tanulták meg, hogy csak az Atlanti-paktum politikájával való szakítás mentheti meg őket a teljes pusztulástól. A francia reakció mindenkor a parasztokat tekintette saját tartalékcsapatának, politikája fő támaszának, azonban a gazdasági válság, melyet a kormány nemzetellenes politikája okozott, kinyitotta a parasztok szemét. Lassanként rájöttek, ki a barátjuk és ki az ellenségük. Az elszegényedés és tönkrejutás azok felé irányítja figyelmüket, akik a békéért és Franciaország nemzeti függetlenségéért harcolnak. Ennek a harcnak eredményétől függ La Roque falu sorsa is.
