Dolgozó Nő, 1955 (4. évfolyam, 13-23. szám)
1955-07-01 / 13. szám
oim-rScIjiitzoúá máoéézná I I minden művészben az öntudata alatt gyűlölet érik a többi művész iránti így beszél Helena BartoSová-Schützová, a nemzet érdemes művésznője. Élete, tapasztalatai széles látókört nyitottak előtte. És sokoldalúságot is szerzett bőven. A bratislavai Nemzeti Színház annak idején csak alakulóban volt és a fiatal művésznőnek, aki gazdag, színes hangskálával rendelkezett, nemcsak a legkülönbözőbb partitúrákat kellett énekelnie, hanem Verdi Aidáját, vagy Bizet Carmenját igen gyakran Lehár, Strauss, vagy Offenbach operettjeivel is fel kellett cserélnie. Gyakran megesett vele az is, hogy próba nélkül elénekelt egész partitúrákat — a karmesterek tudva azt, hogy milyen könnyen tanul, — bíztak benne és sohasem maradt el a siker. De ezt már nem ő maga mondja nekünk, hanem munkatársai. Általában sajátmagáról nagyon keveset beszól — kissé meg is ijesztettük, amikor betoppantunk hozzá. De vajon nem elég-e, amikor azt mondja például: — 120 operapartitúrát tanultam be, köztük némelyből két-három szerepet is. Carmenben Frasquitát, Micaelát és Carment énekeltem, Smetana „Eladott menyaszszony“-ában Esmeraldát, Maíenkát, a „Két özvegyiben Lidunkát, Karolinát és Aneíkát, stb. Pályafutása során gyakran szerepelt együtt világhírű művészekkel. Sohasem felejti el azt az élményt, amelyet Saljapinnal való együttműködése nyújtott neki a „Faust“-ban, ahol a Margarétát énekelte, vagy Mussorgskij „Boris Godunov“-jában, amelyben Xénia szerepét alakította. Gyakran lépett fel O. Mafákkal, a hírneves prágai tenoristával, Baklanowaí, Norberttól, Richard Tauberrel, a világhírű operaénekessel is játszott a „Bohéméletében és a magyar Svéd Sándorral a Gildát énekelte. A bratislavai közönség emlékszik még arra az estére amikor a közkedvelt Németh Máriával együtt „húzták“ a magas ,,C“-t, egymás között versenyezve, hogy melyikük hangja cseng tovább!... A fényes, ünnepélyes esték, a várakozás feszült pillanatai, amikor a függöny lassan felgördül, a kulisszák mögött az utolsó simítások folynak, pontos utasítások hangzanak el, — és amikor a karmester az elsötétült nézőtér előtt felemeli pálcáját, hogy felhangozzék a nyitány — milyen iij, milyen izgató minden alkalommal ez az érzés!... Helena BartoSová-Schützová, érdemes művésznő sohasem kereste a „szenzációhajhászást“, hogy olcsó gesztusokkal a, színpadon — és talán rágalmazásokkal a kuliszszák mögött — szerezzen sikert magának. Pedig mindkét „eszköz“ gyakori szalmaszál volt azon művészek kezében, akik a kapitalizmus „erkölcsének“ áldásaiban fulladoztak és kétségbeejtő helyzetükben nem láttak más egyebet, amibe belekapaszkodhatnának. Minden szerepére lelkiismeretesen készült, tanult — és ami a legfontosabb: ösztönszerűen, a szívével érezte a zenei kifejezés lényegét, beszédét és ezzel együtt megért benne a drámai alakítás formája. És így dolgozik ma is. Ezt bizonyítja például az a kiváló alakítás, amelyet a nemrég újonnan bemutatott Janácek „Jenufa“-jában nyújtott. Helena BartoSová-Schützová még sokat akar és fog is dolgozni. Azért, mert művészi képességei olyan forrást nyújtanak, amelyből sokat lehet meríteni — és azért is, mert a hosszú élet tapasztalatait szívből át akarja adni azoknak a tehetséges fiataloknak, akik most olyan gondoskodásban részesülnek, melyről azelőtt nem is álmodhattak, akiket az állam taníttat és az érvényesülésüket biztosítja. A színésznek ma nagyrabecsült, fontos társadalmi és művészi feladata van! És — ami igen fontos — a szocialista társadalom nemcsak hogy megbecsüli a művész munkáját, de anyagilag abszolút módon — úgy mint soha ezelőtt — biztosítékot nyújt neki, hogy képességeit és tehetségét fejleszthesse. Esteledik. Helena BartoSová-Schützová, érdemes művésznő, az operába készül, a „Carmen“ van műsoron. Vajon hányadszor énekli?... A. Brhlovié 1. A Pillangókisasszony szerepében. 2. ,,Az Его a másvilágról“ című opera főszerepében 3. A ,,Taraszov család“ anyja. 4. Aida. 5. A ,,Kutyafejűek“ című cseh operában. 9
