Dolgozó Nő, 1955 (4. évfolyam, 13-23. szám)
1955-10-15 / 20. szám
A gazok nem hagytak élni bennünket, mint fát az erdőn, bátran, egyenesen. Azt akarták, hogy ifjú, széf lelkűnkön, mely formálódott, ezer csorba essen. Akarták és reánk törtek erővel; iskolát, könyvet, mindent megfertőztek, — mert látó, értő embert nem akartak, csak szolgát, rabot, láncban görnyedőket.. Bábi Tibor Növünk! Tudták, hogy tőlünk majd egyszer félni kell, s küldtek reánk butító tanárt, papot, leventeoktatót és csendőrt arra, ki únt parancsaikra nem hallgatott. S jaj volt annak, ki szabad gondolatra, vagy ígért szebb jövőnél szebbre vágyott. Véresen megtoroltak minden vágyat, minden szót, szabad álmot, ifjúságot. Mégis hiába öklöztek, pofoztak. Fiatalok vagyunk, a lelkünk dalol, s növünk friss növényekként a nap felé ezeréves vén múltjuk romja alól... Az elefánt és a medve Dzsomo Kenyatta: Az elefánt barátságot kötött az emberrel. Egy szép napon szélvész kerekedett és az elefánt elment a barátjához, akinek kis kunyhója ott állt az erdőszélen és így szólt: — Kedves, jó emberfia! Engedd meg, hogy ormányomat a vihar tartamára kunyhódban helyezhessem biztonságba. Látva az elefánt helyzetét, az ember így válaszolt: — Kunyhóm ugyan felette szűk, de majd csak szorítok helyet ormányod számára. Csak arra kérlek, légy óvatos. Jót tettél velem! — rebegett köszönetét az elefánt, — és eljön még a nap, midőn jóságodat meghálálhatom! De mi történt ? Amint az elefánt bedugta az ormányát, lassan betolta egész fejét és végül az esőbe taszította ki a z embert, mondván: — Kedves barátom, bőröd sokkal vastagabb az enyémnél és minthogy kettőnk számára nincs hely, nyugodtan állhatsz kissé az esőben... Ez persze sehogysem tetszett az embernek. Panaszkodott. Az állatok a közeli erdőből eljöttek, hogy tanúi legyenek az ember és elefánt viszályának. Arra jött az oroszlán és ordítani kezdett: — Ki meri a dzsungel királyának békéjét zavarni? Az elefánt, aki a dzsungel-birodalom magas tisztségviselője volt, békítőén így szólt: — Felség, csupán egy kis nézeteltérésem volt barátommal egy kis kunyhó birtoka miatt... De az oroszlán békét és nyugalmat akart, ezért elrendelte: — Minisztereim létesítsenek vizsgálóbizottságot az ügy alapos tisztázására és nyolc napon belül tegyenek jelentést! Aztán az emberhez fordult: — Jól teszed, hogy népemmel barátságban élsz, különösen az elefánttal, aki egyik legmegbízhatóbb miniszte(Tanulságos állatmese) Dzsomo Kenyatta, a nemzeti felszabadító mozgalmat vezető Kenyai Afrikai Unió főtitkára, akit a népirtó angol gyarmatosítók hétévi kényszermunkára ítéltek. rém. Ne félj, nem vesztedül a kunyhót. Várd meg a bizottság ülését. Alaposan kihallgatnak és a döntés ki fog elégíteni. Az ember boldog volt, mert természetesnek tartotta, hogy kunyhóját visszakapja. A vizsgálóbizottság nyomban meg is alakult. Tagjai voltak: Mr. Rinocerosz, Mr. Bivaly, Mrs. Alligátor, Mir. Róka és Mr. Leopárd, mint a bizottság titkára. Az ember tiltakozott és kérte, hogy valamelyik embertársát is válasszák be a bizottságba. Azonban kioktatták, hogy ez lehetetlen, mert nincs olyan művelt emberfia, ki a dzsungel bonyolult törvényeit ismerné, de megnyugtatták, hogy nincs mitől tartania, hiszen a bizottság tagjai közismertek pártatlanságukról és mély igazságérzetükről. Minthogy pedig az isten is arra rendelte őket, hogy védelmezői legyenek a kevésbé jó foggal és körömmel megáldottaknak, ezért nyugodt lehet, hogy ügyét a legnagyobb gondossággal fogják kivizsgálni és pártatlan jelentést terjesztenek majd elő. A bizottság összeült, hogy felvegye a tényállást. A tiszteletreméltó elefántot illette meg elsőnek a szó: — Nem akarom idejüket túlságosan igénybe venni, — mondotta, — hiszen jól tudják, hogy mindig tiszteletben tartottam barátom érdekét és épp ez idézhette elő a jelen sajnálatos félreértést. Barátom ugyanis felszólított, őrizzem meg kunyhóját, hogy a vihar el ne sodorja. Később a vihar egy használaton kívüli szobába tört utat magának, ezért barátom érdekében a gazdaságilag fejletlen helyiséget gazdaságosabb kihasználás felé vezettem azáltal, hogy magam foglaltam el. Oly baráti kötelesség ez, melyet hasonló körülmények között önök közül is kétségtelenül mindenki a legnagyobb készséggel teljesített volna. Miután a bizottság meghallgatta Mr. Elefánt előadását, felkérték Mr. Hiénát és más mértékadó köröket a véleménynyilvánításra. Ezek mindenben osztották az elefánt álláspontját. Ezután az ember kihallgatására került a sor. Alig szólalt meg, nyomban a szavába vágtak: — Kedves barátunk, csak a fontos pontokra korlátozódjék! Hiszen a tényállást már több pártatlan forrásból ismerjük. Csak arra vagyunk kiváncsiak, hogy kunyhójában a gazdaságilag elmaradt helyiséget bárki használta-e, mielőtt az elefánt elfoglalta? — Nem, de... — kezdte el az ember, azonban a bizottság félbeszakította, hogy most már mindkét felet kellően meghallgatta és tanácskozásra vonult vissza. Az elefánt költségén elfogyasztott remek ebéd után meghozták a döntőst. Behívták az embert és kihirdették: — A viszály egy sajnálatos félreértésen alapul, melynek oka az Ön álláspontjának maradisága. Véleményünk szerint az elefánt csupán szent kötelességének tett eleget, mikor az Ön érdekét védte. Kétségtelen ugyanis, hogy elsősorban az Ön érdeke, hogy a helyiség gazdaságilag a legjobban legyen kihasználva, minthogy pedig az Ön térfogata távolról sem éri el azt a terjedelmet, hogy a helyiséget betölthesse, oly kényszermegoldást tartunk elengedhetetlennek, mely mindkét fél méltányos szempontjait kielégítse. — Mr. Elefánt tartsa tehát elfoglalva továbbra is a kunyhót. Ön viszont engedélyt nyer, hogy alkalmasabb helyet keressen, ahol a szükségleteihez jobban alkalmazható kunyhóját felállíthatja. Mi viszont ezennel átvesszük jogainak védelmét
