Dolgozó Nő, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1954-04-01 / 4. szám
Hud. Bersádszkij: сз4 nagypolitika.. A párbeszéd nagyon izgatott bangón folyt le. A kerületi tanács elnökével szemben egy fiatal kedvesarcú nő ült, aki mint valami pajzsot, állította maga elé az asztalra nagy lakktáskáját, mintha védekezne... És állhatatosan védekezett is. Mindegy... — ismételgette. — Értse meg, mindegy, én semmit sem változtatok... — De galambocskám, Klávdia Ivánovna... ez aztán a merev magatartás! Talán valami kapzsiságot vettél észre Kámenszkijnál? v Ez is akadt nála jócskán. Én meg azt mondom neked, hogy nem úgy van. fis tegyük fel, hogy itt-ott helytelenségeket követett el, •akkor se szabad, egyszerre... — És aztán: nem is ezer, hanem ötszázötven jár tőle... — Ám legyen... ötszázötven... Ez se kevés! Persze, hogy nem kevés! Végre! Szóval megegyeztünk. Ellenkezőleg! Én azt mondom... Ó, te jó Isten! Én Fontáról beszélek, te meg Jeremiásról. Nem akarok én veled vitatkozni. Az embert is látni kell. Az embert vond felelősségre és ne a papírt! Hát a nevelésre nincs más módszerünk.1' Végeredményben: mindenki tévedhet. Azt hiszed, hogy te meg én hibátlanok vagyunk? Kántenszkij nagyszerű... arany... Magad is tudod... Nem szabad így... Klávdia Ivánovna már nem bírta tovább és felállt. Társa már régen állva beszélt. A karosszék körül keringett, amelyben a nő ült. És mosolygott. De amikor észrevette, hogy mosolya még csak jobban dühösíti az asszonyt, izgatottan kiabálni kezdett hatalmas asztala mellől. Most végre a nő is felállt . Mi az, hogy „nem szabad ?“ kiáltotta. — Mi az, hogy „magad is tudod"? Mi az, hogy arany? És az állam pénze, ami csak úgy elfolyt miatta, az semmi?... — várt. — Miért hallgat? Magái kérdezem — dühösködött. — „Arany?"..: Bocsánat, de ez mind csak üres szó! Van a maga ügykörében a kiadási tételek közt olyan rovat, hogy „Elszámolás állami pénzekkel gondatlanságból, lustaságból és együgyűségből okozott károk miatt"? vagy „vezető elvtársak felelőtlen eljárása miatt“f Van? Nem felel? Szóval maga az állam törvényeinek megkerülésével, mert ilyen rovat magánál nincs, engem akar felbújtatni, hogy fedezzek disznóvágokat? Az asztalon megszólalt a telefon. Klávdia Ivánovna elhallgatott. S miután a telefonbeszélgetés sokáig elhúzódott, hangtalanul kiment. Visszatérőben a hivatalába, a kerület pénzügyi osztályára, eszébe jutott, hogy még nagyon sok mindent nem mondott meg az ő tisztelt elöljárójának, aki úgy tekinti a pénzügyi tisztviselőt, mintha az csak egyszerű technikai végrehajtóközeg volna. Sértő ez a magatartás az emberre is, a foglalkozására is. Ezek a nézetek átkozott csőkevények! Igenis, csökevényei az átkozott kapitalista múltnak! Erről fel is kell világosítani mindenkit, aki az elszámolással foglalkozó dolgozókat másodrendű munkásoknak tartja. Szóval még nagyon sokat akart Klávdia Ivánovna, a nikologori kerület pénzügyi osztályának vezetője mondani. A főnöke magához hivatta, hogy rábeszélje, változtassa meg véleményét Kámenszkij dolgában. Ez a Kámenszkij az egyik falusi szovjet elnöke, aki abban a hitben, hogy miután a titkár is már aláírta, minden rendben van, aláírt néhány igazolványt és meghatalmazást. Az okmányok hiányosak és pontatlanok voltak és ez a gondatlanság az államnak ezeregyszáz rubeljébe került. Alig derült ez ki, Antonova azonnal tudatára ébredt, hogy le kell vonni gyakorlati és l>edagógiai tanulságait az esetnek. Kiknek az aláírásai díszelegtek az írásokon? A falutanács elnökének és titkárának az aláírása... Mennyi kárt szenvedett az állam? Ezeregyszáz rubelt. Ha mindegyikük megtéríti a maga ötszázötvenét és evvel az ügy lezárul, nagyon olcsón úszták meg a tandíjat. Hadd tanulják csak meg a leckét: ha az állam megbíz valakit azzal, hogy egy hivatalos írásra odairassa a nevét, akkor annak a valakinek tudni kell, hogy ezért felel is. Klávdia Ivánovna fegyelmet és lelkiismeretességet követelt az állammal szemben vállalt kötelezettségek teljesítésében. Gyakran kijárt a hivatal bricskáján a kerületbe. Sok kolhoz tartozott keze alá és mindenhová el akart látogatni. Látni akarta, mi újság, jól mennek-e a dolgok, befejezték-e már az egyikben az istállók építését, megjavították-e már a másikban az iskolaépületet , máshol felállították-e már a faluhoz vezető villanyvezeték oszlopait ? Ez az a falu, ahová rokkantként jött meg a háborúból Málkov, akit kolhoz-elnöknek választottak meg. Azóta mintha friss vér keringene a faluban. Most már az első helyen áll a kolhoz a kerületben. Moet Zasiha nevű faluba igyekezett, ott akart, szétnézni. Legutóbbi útján észrevette, hogy az ottani kolhoz elnökének a menye, aki a helybeli iskola tanítónője, az iskola udvarát rozzsal vetette be. Erre egyáltalában nem volt joga... Különben is... miért gazdálkodott az iskola udvarával? A lakása is az apósánál volt... Más okok is arra késztették, hogy kissé alaposabban megismerkedjék ennek я falunak az ügyeivel. Már tréfálkoztak is azon, hogy mindenbe belekukkantott. Ipari üzemek is voltak a kerületben. Igaz: nem nagyok... És azok is az ő hatáskörébe tartoznak. Megnézte elszámolásaikat. Némelyiknél látta, nincsenek valami tökéletes rendben. Az egyik kisipari szövetkezetben azt mondta: — Maguk persze azt gondolják, hogy a szövetkezetük szocialista szövetkezet... — Mit akar ezzel mondani, Klávdia Ivánovna ? Azt, amit mondok. — Bocsánat... — zavartan néztek rá. Nem tudjuk, mit akar tőlünk. — Úgy? Szóval: hogyan lehetséges, hogy például maga olyan ügyesen a saját számlájára írja a hasznot?... Aztán mi haszna van abból az országnak, ha a maga szállítója nem teljesíti kötelezettségeit és magának rossz minőségű nyersanyagot ad és maga vele, általa a fogyasztókat rossz minőségű áruval látja el? A dolgozók csak fele annyi ideig haszruílhatják a vásznat, mintha az a jóminőségű, vagyis az előírt minőségű nyersanyagból készülne. Mindez rendben volna? Kit akar maga becsapni? Egyik-másik falusi szovjet nem merítette 10 ki engedélyezett költségvetését. Nem vette meg például a gyerekeknek a tankönyveket. Antonova fedezte fel a hanyagságot és azon - nal fellépett a kártevés ellen. Nagy harcot vívott az egyik bölcsőde vezetőségével. Egy-egy csecsemő ellátására hat rubel hetven kopek volt a napi előirányzat, de a vezetőség csak öt rubel nyolcvan kopejkát költött el... Antonova szigorúan megkövetelte az emberektől: ne legyenek bürokraták. Hogy az élelmiszerüzletekben az előírt minőségű áru drágább volt az előirányzatnál?... Ne féltsék a bőrüket és vegyenek drágábban. Ne a csecsemők bőrén legyenek ,,jó hivatalnokok“! S aztán meg keressék meg az árut az előírt áron Amikor tizenkét évvel ezelőtt Klávdia Ivánovna a nikologorszki kerületbe került, kétségbeesett. Sírva bizonykodott, hogy ezt az eldugott falut, ahol se rádió, se mozi nincs, soha meg nem szokja. De rövid néhány esztendő alatt műiden megváltozott. Már rá sem lehet ismerni a hajdani elárvult falura. Mennyire megrémült attól a borzalmasan nagy összegtől, a tizenkét évvel ezelőtti kilencszázezer rubeltől, amennyit a kerület költségvetése kitett, és az — most mór — hét és félmillió rubel. Amikor idekerült, a kerületben nyolcezer hektár földet müveitek meg. Most tizenháromezret. Akkor esténként egy vékony szál gyertya mellett üldögélt, olvasott, írt. Most már húsz kolhozt villamosítottak. És mintha a termőföld is újjászületett volna. Az akkori termést nem is lehet a mostanival összehasonlítani. S a mai emberek öntudata is mennyire más lett! Klávdia Ivánovna gondolatai rohannak, rohannak... Hirtelen azon kapja magát, hogy már nem a számokra, hanem az élő emberekre gondol... Este a kerület könyvelőinek az értekezletén megnyugodva látja: fáradsága nem volt hiábavaló. A kerületi szovjet elnöke belátta az asszony érveinek az igazát és maga vezette le az értekezletet. — Értse meg, Vaszilij Maximovics, mondta még délben az elnöknek, — ha én vezetem az értekezletet és nem maga egészen más lesz a jelentősége. Csak így érezhetik át azt, amire rá akarom vezetni őket, hogy munkájuk iránt nemcsak a pénzügyi osztály, hanem maga a szovjethatalom érdeklődik. És ugyanígy áll a helyzet a számvivőkkel is. Az elnök szeretettel néz Antonovára... az energikus dolgozó asszonyra, az igazi bolsevik vezetőre. Akit érdeme szerint tisztel mindenki. De azért felfohószkodik: — De galambocskám, még a számvivőkkel is bajlódjak? Kegyelem! Most nyár van, a kolhozokat is meg kell látogatnom. Tahin mégis el - halasztanánk ? — Hogy gondol ilyet! Az a jó, ha nagyon szorít az idő. Ezt miden ember, aki a számokkal bajlódik, kétszeresen értékeli. És Klávdia Ivánovna így kezdi meg beszédét az értekezleten: — A költségvetés... élő emberekből és nem pusztán számsorokból áll... És aki szántókkal foglalkozik, bolsevik lélekkel fogjon munkához...
