Dolgozó Nő, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1954-03-01 / 3. szám
Lányi Sarolta: Sztálin mondta: nagy erő a nő Nem évekkel mérjük még korod, Most éled még nyolcadik hónapod. Előttünk zord felhő gomolyog De a te kék szemed mosolyog. Mosolyogj anyádra kis baba, Légy te reménysége, csillaga. Légy neki az, ami ő nekem, Tedd boldoggá az én gyermekem. Légy olyan erős, szép és vidám Életre kiváncsi kisleány, Mint anyád volt. És hadd kérjelek, Hogy ne légy, ó, jaj, ne légy beteg. Jó is légy. Hidd el, az nem nehéz. Jóságod ne legyen szenvedés, De szép játék, friss tapasztalat, Rajzolj tele asztalt'és falat. Női sorsunk — te, anyád meg én — Hordjuk büszkén. Munka, harc s remény Az életünk. Elkél a tetterő. Sztálin mondta: nagy erő a nő. o»o»a))ö»0)> Hívunk minden dolgozót, hogy munkájával, tapasztalataiml, a gyermekekről és a gyermekek javára szóló kormányrendeletek teljesítése által mélyítsék el és szélesítsék ki a gyermekeinkről váló mindenirányú gondoskodást, hogy segítsenek megszilárdítani a békét az egész világon. A Csehszlovákiai Gyermekvédő Bizottság 19ő3. évi felhívásából. Ш&ц&га veqy&zeeek £ышише*Жаи Több, mint egy év telt el azóta, hogy a nyugatnémetországi Levverkusenban, az 1. G. Farbenindustrie kísérleti üzemében felrobbant a,,T-16“ agregát. SO munkást szállítottak kórházba súlyos gázmérgezés tüneteivel. Az egyik munkás, Günther Heimann, meghalt a kórházban. Az orvosi leleten világosan ez állt: foszgénmírgezés. A kölni újságok azt írták akkor, hogy az államügyészség sürgős vizsgálatot indított, azonban a mai napig senki sem tud semmit a vizsgálat eredményéről. Ami pedig Mirba-J) urat, a gyár igazgatóját illeti, nemcsak hogy nem vonták felelősségre, hanem magasabb állásba került. Németország haladó sajtója emlékezteti olvasóit arra, hogy ugyanebben a gyárban 10 évvel ezelőtt gyártották a szagmentes gázt, a „B-Ciklon“-t. Átajdanekben, Auschwitzban és a többi fasiszta koncentrációs táborokban a B-Ciklon segítségével sokmillió embert pusztítottak el. Ezért teljes joggal teszi fel a haladó sajtó a kérdést: Ki bűnös abban, hogy ma Levverkusenban megint fertőző gázokat gyártanak ? ■.. Volt egy boldog család. A fiatal Günther Heimann szerelő, felesége, Anna-Liesa és kislánya, Marlies. Giinthernek nem volt állandó állása, több ízben egész hetekig sorakozott a munkahivatal folyosóin. Ilyenkor a felesége mosást vállalt és örült minden munkának, amelyhez hozzájuthatott. Nem volt könnyíi a sorsuk, de a fiatal házaspár nem csüggedt és életüket szerény szórakozásokkal igyekeztek szépíteni. Egyszer, 1952 egyik hideg októberi napján otthon találtam a családot, éppen kávéztak és Günther elmondotta nekem, hogy munkát kapott az I. G.-gyárban, Levverkusenban. őrült, hogy ez jó és tartós kereset lesz... — Ma, — folytatta Günther — a műhelybe, ahol dolgozom, külföldi katonai bizottság jött, akik amerikai és francia tiszti egyenruhát hordtak. Sokáig nézték az új „T-16“ szerkezetét, aztán a ballonokat, amelyek a gáz szállítására készültek. A gyárban azt mondták, hogy ezeket a ballonokat valahova el kell szállítani. Meg kellene figyelni, — fejezte be Günther Heimann beszélgetésünket, — hogy mi van a dolog mögött. Nem tudtam, hogy akkor látom utoljára Giinthert. Reggel, november 5-én Günther mint mindig, elindult a gyárba. Ahogy később barátja, Franck elektrotechnikus mesélte, а ,,Т-1в“ szerkezet csöveit kellett nekik kettesben izolálni. Günther 5—6 m magasságban dolgozott. Még csodálkozva kérdezte Francktól, hogy miért járnak a mérnőnökök gázálarcban a műhelyben. Franck megjegyezte, hogy a csövek kezdenek nagyon átforrósodni. Ezután a beszélgetés után néhány percre Franck elment, hogy nagy srófkulcsokat hozzon. Ekkor a csövekből valami zaj hallatszott, amelyet egy hatalmas robbanás követett. Az egész gázáram Günther arcába csapott. Le kellett ugrania az 5 méteres magasságból s ennek következtében eltörte a lábát és elvesztette eszméletét. Fekve maradt a földön és belélegezte a mérges gázt. A munkások szótszaladtak. Franck barátjának segítségére sietett és nagynehezen a vállán kihozta őt a műhelyből. Az ütőn Franck beleütközött két gyári őrbe és segítségül hívta őket. „Fogd be a szádat!“ — felelték neki és tovább futottak. A gyár orvosi rendelőjében már több mint 80 mérgezett munkás feküdt. Nem volt elég orvos. Günther mindsn orvosi segítség nélkül feküdt néhány óráig, aztán elvitték a kölni kórházba. Ott a törött lábát kezdték kezelni és езак azután jutott eszükbe, hogy gázmérgezése van, de akkor már késő volt. A rettenetes fertőző vegyszer — a foszgén, 8 órára a belélegzés után megkezdi romboló munkáját a szervezetben és ezek a drága órák elvesztek. Günther Heimann meghalt... Az I. G. Farbsnindustrie még azt sem tartotta fontosnak, hogy kifejezze hivatalos részvétét a családnak és mert Heimann nem volt az üzem „állandó“ munkása, nem volt hajlandó pénzsegélyt sem nyújtani a hozzátartozóknak. A felrobbant „T-16“ agregátot szétszedték, de a helyén már ott van egy újabb, nagyobb méretű. Amikor a gyár igazgatójától, Mirbach mérnöktől megkérdezték, mi volt a katasztrófa oka, cinikusan azt felelte: „Erről mesélni ugyanaz, mint izzó vasat kézbe fogni.“ A mai napig titkolják azt a tényt, hogy a gyárban olyan vegyszereket gyártanak, amelyeket az emberek tömeges pusztítására szánnak. Foszgén! — ez volt ráírva az orvosi igazolványra, amelyet Günther Heimann haláláról kiállítottak. Ügy látszik, ezért- érdekelte úgy az amerikai katonai bizottságot a „T-16" agregát. De ne gondolják az urak az I. G. Farbenindustrie-ből, hogy a népek elfelejtették a „B-cikIon“-t! Ne vigasztalják magukat azzal a gondolattal, hogy bűnös tevékenységük titokban marad a német nép előtt! G. Qhristian. (Megjelent az Ogonyokban.) Günther Heimann felesége Annaliesa, kisleánykájának Marliesának mutatja édesapja képét. 7
