Dolgozó Nő, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1954-03-01 / 3. szám

Az utóbbi években Kína Kommunista Pártja és a központi népi kormány kezdeményezésére hatalmas népi mozgalmak indultak a Kína előtt álló történelmi feladatok megoldására. 1953-ban az egyik legnagyobb feladat az új házassági törvény végrehajtása volt. Ez a mozgalom átfogta az egész országot, kivéve azokat a nemzetiségek lakta területeket, ahol még nem hajtották végre a földreformot. A házassági törvény hatalmas támadás volt, mely elseperte a nők feudális*) elnyomásának esökevényeit. A földreform mellett tíz- meg tízezer kínai faluban éppen ez a törvény indította meg a harcot az emberek gondolkodásában megbúvó évszázados előítéletek ellen.

Pedig ezek az előítéletek nagyon mélyen éltek milliók tudatában. Minden népi demokratikus orszgában fokozott jelentősége volt a felszabadulásnak a nők számára. De ezerszeresen áll ez Kínára, hiszen talán sehol sem nyomták el olyan kegyetlenül és durván a nőket, mint itt, ahol az imperializmus**) és a feudalizmus kettős járma alatt, félgyarmati sorban sínylődött a nép. A kínai nők megkötözött, megnyomorított lába jelkép és vádirat volt a régi rendszer ellen, mely nem tekintette őket másnak, mint robot- és szülőgépnek.

Nemcsak a távoli évszázadokban, hanem alig néhány évtizeddel ezelőtt sem ment ritkaságszámba, hogy a kínai nőnek még nevet sem adtak: egyszerűen nem vették emberszámba. S az előítéletek, a rossz szokások szívósságát mutatja, hogy 1952-ben például Kiangszu tartományban kétszerannyi házasságot kötöttek a szülők gyermekeik megkérdezése nélkül, mint ahány fiatal nő saját akaratából összeházasodott. Még mindig gyakori volt a gyermekházasság, sőt a feleségek adás-vétele sem tűnt még el a kínai faluból. Az is előfordult, hogy lányokat rabszolgának adtak el. Sok fiatal lány követett el öngyilkosságot a kínai falvakban, mert szüleik erőszakkal akarták őket férjhezadni. Természetesen az ilyen esetek már ritkábban fordulnak elő, mint a felszabadulás előtt, de még 1952-ben sem mentek kivételszámba. A férfi és a nő közötti viszony, a házasság volt az. ahol talán legmakacsabbul tartotta magát a feudális életmód.

A forradalom döntő fordulatot hozott Kína asszonyainak és leányainak életébe. Kína Kommunista Pártja mindenkor nagy figyelmet szentelt annak, hogy a felszabadított területen a nők a férfiakkal egyenlő jogokat élvezzenek és éppen ezért 1950-ben a győztes forradalom egyik legkorábbi alapvető törvénye az új házassági törvény volt. A törvény megszünteti a kényszerházasságot, amely a nőt hivatalosan is alacsonyabbrendü teremtménynek minősítette: megadta a nőknek a

földesúri

I a tőkés társadalom legfelsőbb foka

Ж Ыиш háwiQMÍqi

százmilliók felszabadítója

szabad választás jogát, a teljes egyen lőséget és védi a nők emberi jogait. A törvén у megtiltotta olyan — a régi Kínában széltébenhosszában elterjedt — szokások fenntartását, mint a többnejűség, a gyermekházasság és a feleségek adás-vétele. (Mindez a múltban sem valamiféle „erkölcsi züllésből“ fakadt, hanem abból, hogy a nagy éhínségek és szörnyű kizsákmányolás körülményei közt a kínai parasztnak egyszerűen nem volt más kiútja, minthogy az asszonyt, a gyereket bocsássa áruba.) A házassági törvény meghatározza a férj, a feleség és a gyermek jogait és indokolt esetekben lehetővé teszi a válást.

Ez a törvény millió és millió kínai asszonynak mutatta meg, hogy az idegen elnyomók és a Kuomintang-zsoldosok ellen folytatott harc nem távoli, ködös eszmékért, hanem az 5 felszabadításukért is folyt. Éppen ezért foglalkozik a polgárháború éveinek irodalma olyan sokat a nőkkel, ezért ábrázolja olyan melegen és oly nagy szeretettel Kína hős lányait.

De ez a törvény sem oldhatta meg a kínai nők súlyos problémáját egyik napról a másikra. Az ország ebből a szempontból sem volt egységes. Sok minden, ami a régi felszabadított területek lakosságának természetes volt, az újonnan felszabadított területeken még furcsának, szokatlannak tűnt, végrehajtásáért kemény harcokat kellett vívni.

1953 elején már égetően szükségessé vált, hogy nagyszabású kampányt indítsanak a házassági törvény következetes végrehajtásáért. A nők valóságos, teljes és visszavonhatatlan egyenjogúsítása azt követelte Kínában is, hogy egyenjogú, önálló emberekként bekapcsolódhassanak a termelésbe, az építő munkába, 8 eközben szabadon fejleszthessék ki tehetségüket, képességeiket. De a kínai nő egykori megalázó helyzete, hagyományossá vált rabsága ezt lehetetlenné tette. Hogy a kínai nők százmilliói elindulhassanak a tényleges egyenjogúvá válás útján, ehhez mindenekelőtt öntudatosítani kellett őket, meg kellett magyarázni nekik, hogy egyenlő jogaik vannak, hogy kitörhetnek a befelé forduló, ablakaikkal az udvarra néző kínai házak falai közül. Ahhoz, hogy Cseng Pejjungból ne „érdemtelen leánygyermek“ és később kiszolgáltatott ágyas-rabszolga, hanem a senjangi fűtőház megbecsült dolgozója legyen, hogy Vang Szju-lan asszony beléphessen a csaningfangi munkasegélycsoportba, hogy Ven-liungból mérnöknő legyen és Tu Pej-lin parasztasszony megtanulhasson írni-olvasni — előbb milliónyi kínai nőnek kellett megmagyarázni a házassági törvényt, százezerszámra kellett a kínai falvak írniolvasni nem tudó lakossága között a törvényt magyarázó képes füzeteket szétosztogatni és a képek tanulságait átvinni az életbe.

Három és félmillió embert képeztek ki, hogy a házassági törvényt a gyakorlatban végrehajtsák. Kétmillió 890 ezer könyvet és brosúrát adtak ki, amely mind a nők jogait magyarázza. Csupán Kelet-Kínában 1 millió 154.900 előadó és 30.000 színjátszócsoport ismertette és népszerűsítette a házassági törvényt. A központi és a helyi sajtó, a rádióállomások naponta foglalkoztak a törvény végrehajtásának kérdéseivel.

Mielőtt a mozgalom országos méretekben megindult volna, kísérleteket végeztek egyes falvakban. Igen tanulságos Csengju, szecsuani falu példája. Ebben a négyezer lakosú faluban nem voltak erős forradalmi hagyományok. A házassági törvény után is a legtöbb családban az élet a régi mederben folyt tovább. Mindenki láthatta, hogy a férfiak baromként kezelik az aszszonyt, feleségüket adják-veszik, s a nők még a munkasegélycsoportokban sem kapnak egyenlő munkáért egyenlő bért. Csengjuba egy brigád érkezett a városból a törvény végrehajtására. Tagjai fokozatosan láttak neki a munkának. Először a helyi lakosságból kellett kádereket nevelniök a mozgalom számára. A legbátrabbakat, legharcosabbakat válogatták ki, de hamarosan kiderült, hogy még ezeknek egy része sem mentes a a feudális előítéletektől. Az emberek eleinte nem mertek beszélni; a férjek szégyelték eddigi magatartásukat és féltek, hogy megbüntetik őket; a feleségek )>edig nem mertek szólni, mert attól tartottak, hogy a brigád elmegy és azután visszatérnek a régi állapotok. Csak nagyon lassan, hosszú-hosszú beszélgetések után álltak elő mind többen és mondták el eddigi életüket. Ezután következett a második lépés: tömeggyűlésoket tartottak, amelyeken már a mozgalom számúra megnyert, falubeliek szólaltak fel. Ezután „családi gyűléseket“ hívtak össze. Hamarosan kiderült azonban, hogy ez rossz módszer, mert rendszerint csak családi veszekedésekre vezetett. Ezért inkább különkülön hívták össze az anyósokat, menyasszonyokat, férjeket. Ilyen gyűléseken sokkal jobban megoldódtak a nyelvek, könnyebben ment az „önkritika“.

Mikor a brigád Csonjuba érkezett, a 4.000 lakosnak 205 családi viszálya volt: feljegyezték, hogy végül is a brigád 199 családban segített helyreállítani a házi békét. Az országos mozgalom megindulásakor nagyjából hasonló módszereket alkalmaztak mindenütt, de természetesen figyelembe vették a helyi viszonyokat és sajátosságokat.

Ä házassági törvény végrehajtásáért folytatott kampánynak nem az volt a célja, hogy felbontsa a régi rendszerben kötött házasságokat; erre csak végső esetben került sor. A brigádok arra törekedtek, hogy a régi házasságokat is új tartalommal, egyenlőséggel töltsék meg. Nagyon ügyelnek arra, nehogy szabadosság kapjon lábra, ezért a válást csak a legindokoítabb esetben mondták ki. Figyelembe vették a régi szokásokat is. Az új törvény többek között megtiltja a többnejűséget és ágyasok tartását. Ilyen esetek - l>en megmagyarázták az asszonyoknak, hogy senki sem kényszerítheti őket az ilyen kapcsolatok fenntartására. De ha mindkét fél fenn akarja tartani a régi kapcsolatot, ezt megengedték nekik. Ez különösen idősebb embereknél történt meg. A fiatalok mindenütt boldogan fogadták a felszabadító új törvényt.

A kínai falvakban a fiatalok ma már túlnyomórészt szívük szerint, saját akaratukból házasodnak. A kínai novellák, színdarabok egyre többet foglalkoznak ezzel a kérdéssel — és egyre derűsebb hangulatot árasztanak. A híres „újévi képek“ témája is mind gyakrabban ábrázolja dolgozó fiatalok esküvőjét. Az esküvő ma a kínai üzemekben és falvakban társadalmi esemény, s a szabad házasságokat, mint az új életformának, a nők egyenjogúsításának győzelmét ünnepük.

A házassági törvény végrehajtásáért tovább folyik a küzdelem. De ma már nyilvánvaló, hogy az új itt is győzött a régi felett, a kínai nő minden téren egyenlővé válik a férfiakkal és örökre eltűnik a kínai nép életéből az embertelen feudális szellem, amely évszázadok során annyi tragédiát és nyomorúságot okozott.

Vágó Péter.