Dolgozó Nő, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1954-03-01 / 3. szám
^fjálómáLá tótom h/uk éA Mács József: Szilvás lakosainak egyik legnagyobb problémája, amelyről asszonyok, emberek csak egymás háta mögött sugdolóznak, hogy a szövetkezeti farm háromszázötven tyúkja naponta csak egy tojást tojik. Nagy dolog ez, gondolkodóba ejti a szövetkezeti tagokat, a vezetők pedig különféle tojásszaporító tervek kidolgozásán töprengenek. Az öreg Hegyit küldték a farmra, hogy ellenőrizze a tojások számát , őszhajú, magas, vékony esőn tú ember ez a Hegyi; vastag orra hegyén szemüveg ül. Délben indult el a tyúk - farmra, amikor a nap melege az útszéli nedves földeket párologtatja. Szép a dunamenti táj, a magas part és rajta a sarjadó füvek. Hosszt! gólyalábait az öreg fürgén szedegette. Menetközben v issza - visszapillantott a falu felé is, vájjon az asz - szonyok nem álltak-e ki a szűk utcára és nem flgyelték-e, mennyire lelkiismeretesen teljesíti ellenőrző hivatását? Ahogy a tyúkfarmra, illetőleg a farm kapujához ért és ott szemtől-szembe került a farm vezetőjével, Kőszegi Pirossal, hát egy pillanatra megtorpant. Az asszony kövérhúsú, barnaszemű; karjai gömbölyűek és rövidek. Valósággal mo„solyogtak barna szemei, amint Pista bácsinak kezét nyújtotta. — Mi jót hozott nekem, Hegyi ? Hatvanév körüli ember volt már az öreg, de a meleg csengésű szavak megbizseregtették a vérét. Ráveregetett az asszony hátára és így szólt, közelebb lA'izódva hozzá: — Tehozzód gyűltem, hé! — Nohdt! — így az asszony, — mégis csak eszébe jutok valakinek. Hegyi csak kacsintott a balszemével. Fiatal korában még egyszerre kacsintott mind a kettővel, mert így volt ez akkoriban szokás, de ma már a kacsintás új formáját leste el az unokájától, a tizennyolcéves Zsuzsától. Kőszegi Piros invitálására beljebb került a deszkabódéba és helyet foglalt a priccsen. Az asszony meg szembe ült vele. Erről is, arról is szó esett, de Hegyi kelletlenül hallgatta az asszony szavait, mert azon járt az esze, hogyan adhatná elő ennek a csinos teremtésnek, hogy ő tulajdonképpen ellenőrizni jött ide. Zsíros kalapját a szemére tolta és a fejét is megvakargatta. — Hallod-e Piros?-No!... Ellenőrizni gyüttem. A’ nem lenne baj. az a baj. hogy nincs mit. Erre Hegyi ugyancsak istenigazában felberzenkedett, mert ha egyszer nincs mit, akkor a funkciója is érvényét vesztette és kutyagolhat haza hír nélkül. — Hogy-hogy nincs? — Nem tojtak! Hegyi nem hitt az asszonynak, mert könyökével bökdösni kezdte a derekát. — Nem-e? — Nem hát!... Értse meg, ezt igazán megértheti. — Hát jó. De én már csak megvárom itt az estét! Azt megvárhatja. És ha, nem itt várom meg ? Hát akkor másutt — fintorgatta száját az asszony. Kőszegi Piros a szóváltás után szemet készítgetett, a tyúkoknak és az udvar dunaparti végére igyekezett. Hegyi István |>edig ült egy ideig a priccsen. Homlokán összeszaladtak a ráncok. És olyan melege lett, hogy a kabátját is végig kigombolta. Ahogy az asszony elhaladt, előbb megleste, aztán lábujjhegyen a tyúkok éjtszakai szállásához sietett. Sikerült az ólba észrevétlenül becsúsznia. És bütykös ujját a szájára tette, mintha a tyúkok riadalmát ezzel elcsendesíthetné. Nem teketóriázott, makacsul letelepedett a friss szalmával ágyazott földre és fürkésző szemmel a tyúkok hátuljára bámult. Megtörölte szemüvegét a párától és az izgalmas lesben egészen az orra hegyére tolta. Az ellenőrzést azért akarta ilyen hűségesen elvégezni, mert Hegyi Pistát, annak ellenére, hogy idős, még olyan embernek kell a szövetkezetben elkönyvelni, aki a rábízott utasítást pontról-pontra teljesíti. Az ellenőrzés ilyen közeli formája azért született meg benne, mert ő is ltisparaszt volt szövetkezetbe lépéséig és sok tyúkot tartott a gazdaságban. De még azt nem élte meg, hogy az ő tyúkjai egyet tojtak volna. Nem, ez lehetetlenség... Főként, ha arra gondol, hogy a januári hónapban, amikor a hideg deret lopott a bajuszára és a szemöldökére, a jámbor tyúkok harmincat-negyvenet is tojtak. Meresztgette a szemét, de eredménytelenül. Esteledett... Ha a tyúkok valamelyike kárált és a tolláit is felborzolta hozzá, vigyor ült az arcára és mintegy bíztatásul magának motyogva, bökdöste ki a száján: — Most, no most! A kézét is előre nyújtotta, hogyha kiesne a tojás a tyúkból, melegen felkaphassa és rohanhasson vele egyenesei! a szövetkezet irodájába. De tojás helyett más pottyant a földre. Hiába törte a fejét, hogy miért nem tojnak a jószágok, semmiképpen sem jött rá. Rettenetesen türelmetlen volt már. — Az istenit a tyúkjának, hát megnézem éti úgy, ahogy odahaza az asszony szokta. Es hóna alá kapott egy tyúkot, a fenekét a szemüvege elé tartotta. Bedugta az ujját... A száját furcsán fintorgatta, mert még sohasem végezte ezt műveletet. Amikor bütykös ujját sorra belemártotta a sok szárnyas állatba, megállapította, hogy van azokban tojás, csak éppen nem eresztik napvilágra. Az udvar közepéről gyakran visszafordította a fejét és veszettül káromkodott, de nem a szárnyasokra, hanem Kőszegi Pirosra. A farm vezetője azt gondolta, hogy az öreg Hegyi hazaindult, hát amikor megpillantotta, nyájasan lépkedett felé. Mézes-mázos szavakkal árasztotta el az öreget. —■ Mondja csak, hit nem hisz nekem? Hát már meggyőződhetett, hogy nem tojnak a tyúkok. Érdemes volt behúzódni az ólba? — Hagyjad csak Piros. Nem tettem én ezzel rosszat, hogy meghúzódtam az ólban. — Jó, jó, vén kételkedő róka. Hegyi magabiztos léptekkel hazaindult, az asszony a kapuig kísérte. Nyugodtan lépkedett, míg az asszony szúrós szemét magán érezte. Aztán öregesen nekiiramodott az út, nak. eg-y. fajáé Sötét volt, a falu is csendesebb lett, ami kor az egységes földművesszövetkezet irodájába belépett. Mihály elnök és Gábriel agronómus egy tervrajzon dolgoztak. Még fel sem pillanthattak, az öreg Hegyi így kezdte: — Hallod-e Mihály, lesz ott tojás bőven. — Ejnye no, megtapasztalta? — Meg én! — Oszt beszélje csak el, hogyan ? — Hát tígy, hogy az ujjam megérezte, a tyúkokban a tojást. Van bennük, tudod-e, ha megvan, bizony isten napvilágra eresztik. És valóban másnap reggel sok tojást találtak a tyúkfarmon. A toj As meglett, Kőszegi Piros ped ig ment. 5
