Dolgozó Nő, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1954-02-01 / 2. szám
Ьш la Illés Béla „Kárpáti rapszódia“ című regényéből hozzuk ezt a részletet, amelyben bemutatjuk olvasóinknak, hogy a kapitalista községi választásokon milyen módszereket alkalmaztak a kormányhatalom képviselői, mint például (íuláesy István beregi alispán. Dolgozó népünk most választások előtt áll. l'j nemzeti bizottságokat választ. E választások a legnagyobb demokrácia alapján folynak majd le. A jelöltek listáját széles tömeggyűléseken ismertetik, ahol mindenki felszólalhat és megmondhatja véleményét és kritikáját. A nemzeti bizottság tagjai valóban a nép küldöttei lesznek, akiket hazánk dolgozó népe választ és akiknek munkáját ugyancsak a nép ellenőrzi. „Esze Tárná# tarpai bíró haragtartó ember volt. Gulácsy István beregi alispán bosszúálló ember. Esze haragudott a beregi urakra. A községházán és a kocsmtíban nem egyszer mondotta meg jó magyarosan, hogy mit gondol róluk. Gulácsy csak egyetlen egyszer emlékezett meg a tarpai bíróról, eícéppen szólva: — Annak a szemtelen parasztnak kitekerem a nyakát! Esze Tamás történelmi nevén kívül csak igen kevés földi javakkal dicsekedhetett. Gulácsy István beregi alispán négyezerkétszáz hold prínui földet örökölt apjától. A négyezerkétszáz hold földet a Gulácsy-család egy tagja 1849-ben szerezte, amikor — mint császári biztos — Kossuth vert seregének menekülő katonáit fogdosta össze. Alisjxíni hatalom és négyezer kétszáz hold... Gulácsy volt a beregi magyar urak eszményképe. Mikor Esze megtudta, hogy Gray Imre dohánytermelési engedélyt szerzett a naményiakrmk, a tarpai kocsmában így nyilatkozott: — Én nem veszek többé kezembe olyan zászlót, amelyiken Uray Imre neve áll. — Hát milyen zászló most a tiéd, Tamás? kérdezte Patkós Elek hatökrös gazda. — Magyar zászló! — felelte Esze. — Ez világos, — vélte Patkós. — Csak az a kérdés, mi van a zászlóra írva ? Esze késett a válasszal. Hosszas gondolkodás és két pohár bor leöntése után kezdett újból szólta: — Az én zászlómon ez áll: Rajta koldus, éhes koldus, tetves koldus... — A koldusok bírája akarsz lenni? — kérdezte félig ijedten, félig kárörvendve Patkós. Erre a kérdésre Esze nem válaszolt. A tarpai csendőrhadnagy jelentette az alispánnak Esze különös mondását. Gulácsy, amikor a jelentést elolvasta, hangos nevetésbe, tört. ki: — Most! — mondotta. Az alkalom kedvező volt. Tarpa bíróválasztás előtt állott. A megye vezetői sohasem szerették a kuruc Eszét és a tarpai bíró most Uray Imre pártjának is hadat üzen. Mire számít, a Mond? — A koldusnak krajcár kell és a koldusnak ad is krajcárt vagy kenyeret minden istenfélő ember — mondotta a tarpai, református pap. — De csak bolond ad bírói pálcát egy koldus kezébe. — Esze nem koldus! — védték bírójukat a tarpaiak. — Isten akaratából, nem! — így a pap, saját akaratából állott a koldusok közé! A tarpaiak elgondolkoztak. — Rajta, koldus, éhes koldus, — ez nagyon szép, amikor az ember azt hallja, hogy nagy Esze Tamás így tüzelte mezítlábas katonáit. De cseppet se szép Esze Tamás tarpai bíró szájából. A tarpai gazdák nem mezítlábas koldusok. Huszonnégy esztendő óta elóször akadt ellenjelöltje Eszének a bíróválasztáson. — Patkós Elek személyében. A korteskedés megindult. 10 Hat-nyolc héttel a választás előtt nyilvánvalóvá lett, hogy koldus ide, koldus oda, a tarpaiak nagyobbik fele Eszéhez húz, Eszére fog szavazni. Esze, hívei attól tartottak, hogy az alispán csendőrszuronyokkal segíti győzelemre. Patkós Eleket. Gultícsy azonban nem is gondolt ilyesmire. Pontosan hat héttel a bíróválasztás előtt Esze Tavuís levelet kapott a beregszászi banktól. Komor cég jegyző arra szólította fel a tarpai bírót, hogy három napon belül fizesse vissza azt a kölcsönt, amelyet a földjére és a házára vett, fel, mert ha nem fizet... Esze. elszekerezett Beregszászra új kölcsönt keresni a régi kölcsön visszafizetésére. Futott, fűhöz-fához, de, minden eredmény nélkül. Senki se kölcsönzött neki. Kijött apámhoz is. Meglesz, Tamás, — mondotta apám. amikor Esze elpanaszolta baját. — Nincs semmi baj. Még ma megszerzem azt a rongyos kis pénzt. Apám hitte, amit mondott és igazán nem az ő hibája, hogy azt a „rongyos kis pénzt“ nem tudta megszerezni. A bank nem adott neki, mert szőlőnkön és házunkon már így is túlsók volt a teher. Magánosoknál sem ért el több eredményt. Akinek volt pénze, nem kölcsönzött, ágúimnak. Aki szívesen adott volna neki, annak Kutyának is baja volt azzal az istentelen bankkal. Markovits, amikor apám, hozzá fordult, pénz helyett jó tanácsot adott: — A magad bajával törődj, Jóska. Addig törődj vele, amíg nem késő. Apám pénzszerzési kísérleteinek sikertelensége megpecsételte Esze Tamás sorsát. A ki azt állít ja, hogy a magyar bíróságok lassan dolgoznak, nézze meg Esze Tamás pőrének aktáit és be fogja látni, hogy a magyar bíróságok nem mindig dolgoznak lassan. Huszonkét nappá azután, hogy a tarpai bíró megkapta a beregszászi bank levelét, az Esze-házban megjelent a végrehajtó. A bíróság az árverést a bíróválasztás napjára tűzte ki. Esze Tamás a választás előtt visszalépett. Tarpa bírójává egyhangúlag Patkós Eleket választották meg. Háza elárverezése után pár nappal Esze Tamás meglátogatott minket. Két tyúktojást és két almát hozott ajándékba. Ebéd után hosszan elúh>gált apámmal. Nem saját termésű bort ittak. A mi borunkat apám a hordókkal együtt eladta, jó két hónap előüt, amikor a bank türelmetlenkedett. Pincénk most üresen állott. Marusza dm la kocsmából hozta a bort. A kocsmai bor lassabban oldja meg az ember nyelvét, mint a saját termésű, de egyszer csak megoldja. Hát, Jóska, — szólalt meg a jó hallgató Esze, — Földnélküli Jánossá lettem. — Mit fogsz csinálni, Tamás? — kérdezte a/sím bátortalanul. — Beállók cselédnek, — felelte a volt tarpai bíró. Apám, elgorulolkozott. — Én azt tanácsolom neked, Tamás, hogy eredj el valahová messzire. Van elég olyan hely Magyarországon, ahová nem ér el sem Cíulácsy alispán, sem Schönbom gróf keze. — Ott valami más nevű nagyár parancsol, — felelte Esze csendesen. Aztán öklével az asztalra vágva, nagyot kiáltott: - Nem megyek! Itt maradok! Zömök alakja, bronzszínű, arca, mélyenfekvő barna szeme, asztalon nyugvó csontos ökle erőt, és kemény akaratot fejezett ki. — Egy tapodtat sem megyek innét! kiáltotta messzihangzó szóval. — Az osztrák császár az uraknak adja a magyar földet, a bank az utolsó párnát is kihúzza a fejünk alól, de a magyar föld mégsem a kutyáké — hanem a mienk! Értsd meg, Jóska, értsd meg végre: a magyar földet senki, senki, az Isten se veheti el tőlünk! A miénk, a miénk, a mi. énk! — Mit fogsz csinálni, Tamás? -— kérdezte apám Imik szórni, amikor Esze elhallgatott. Már mondottam. Beállók cselédnek. És ha nem kapsz munkát? — Akkor koldulni fogok! Hogy apiím szemlesütve hallgatott, Esze. folytatta a szót: — Koldulni fogok. És ha nem adnak krajcárt a tetves koldusnak, akkor lopok! Lopok! — ordította Esze, — az apjuk keserves ári Istenét, lopok! Ha törvény elé visznek — szemenköpöm a bírót, de itt maradok, itt, itt, itt... — Segíthetek neked valamivel ? - - kérdezte, nagy hallgatás után apám. — Igen, segíthetsz. Nekem is, magadnak is, minden igaz embernek. Azzal segíthetsz, hogy nemcsak a szívedben leszel jó magyar, hanem az öklöddel is. Haki belédköt: ne hajtsd le a fejed, ne hallgass, hanem ordíts és üss! Üsd, üsd a rühes kutyákat! Üsd, üsd, harapd őket, amíg ki nem adják rothadt lelkűket! És a volt tarpai bíró — nagy Esze Tamás kései unokája — az asztalra könyökölve, arait két tenyerébe temette, izmos testét rettenetesen rázta a sírás. Egy héttel később megtudtuk, hogy Esze, Tamás beállott cselédnek legidősebb lánya férjéhez. Szita Péterhez, aki Papi faluban volt hatökrös gazda. Ozsvahl Árpád Qflleát nézd a hátúit! A múltban nagyapáink egymást marták az apró „nadrágszíj“ földekért. A határkövet százszor továbbrakták és harcoltak minden méterért, tígy féltették, hogy jaj, csak megmaradjon és védték foggal, tízküröinmcl, hogy legyen, amil tiara hagyjon ha a robotból kidől az ember. Kora hajnalban már a mezőn voltak, az ökrök szájából pára szállt. Mint örökös szolgák, úgy robotoltak, mély hangjuk bejárta félbatárt. A sok barázda meg nőtt, csak egyre nőtt az asztalon apróbb lett a kenyér. Komor arccal várták az adószedőt s ökölbe szorult : két kérges tenyér. Szerették a földet mindennél jobban, a kemény, göröngyös mostohát. A földesúr meg jöllakottan a hátukhoz verte ostorát. Most nézd a határt! eltűnt a barázda, felette vidáman fütyül a szél. Mint nagy, fehér asztal a búzatábla: mindenkinek jut belőle kenyér.
