Dolgozó Nő, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1953-02-01 / 2. szám

Gjíете\еЩуеХ

Csecsemők a hóban.

Márciust írunk. Még áll a hó a mezőkön. Ilyenkor sok kis nyuszi születik. A kis nyuszik látnak, mikor a világra jön nek, és meleg bundájuk van, még futni is tudnak. Ha jóllaktak a tejjel, elszaladnak és elbújnak a bokrok alá vagy a föld göröngyei közé. Szép csendesen fekúsznék, pedig az édesanyjuk elfutott valahová.

Elmúlik egy nap, aztán a második, a harmadik... Nyúlanyó ide-oda futkos a mezőkön és már megfeledkezett a kicsinyeiről. A kis nyuszik pedig feküsznek, nem szabad futkározniok, mert leselkedik rájuk a héja meg a róka.

Végre elfut mellettük egy nyúlanyó. De ez nem az 6 édesanyjuk, idegen nyiúinéni. A kis nyuszik odafutnak hozzá: „etess meg minket!” „Jól van, tessék, egyetek!” És már meg is eteti őket, aztán szalad tovább, mint aki jól végezte dolgát.

A kis nyuszik meg visszafeküsznek a bokor alá. Az édesanyjuk meg közben valahol idegen nyuszikat etet. Mert ez így van a nyúlanyóknál: közös náluk minden nyuszi. Megetetik a nyuszikat, nem kérdik, övék-e vagy idegenek-e. A nyuszik pedig elvannak akár két napig is, ha egy szer jól teleitták magukat édes, sűrű nyúltejjel.

Ha pedig a kis nyuszik már nyolc kilenc naposak, akkor már maguk megkeresik élelmüket — kezdik rágcsálni a füvet.

Nyuszietetés:

Húzzatok három egyenes vonalat, de úgy, hogy ne érintsetek vele se nyuszit, se répát. Ha jól csináltátok, mind az öt nyúlnak jut répa. A három vonal persze keresztezheti egymást.

Kis fejtörő.

Tegyük fel, hogy Európa valamennyi lakosa — kereken 550 millió ember — elvonulna egy tribün előtt, egyenként, egymástól öt méter távolságban. Mennyi idő alatt érne véget ez a mehet f

(Elvtársnők, ne számoljatok, csak gondolkozzatok! A megoldás lapunk 15. oldalán található.)

ъ

Fogkefék az óvodában

Zsuzsi és Palkó egymás mellett laktak. Együtt jártak óvodába. Együtt örültek, mikor az óvónéni bábszínházát játszott a gyermekeknek.

Ma is ott ültek a többi gyerek között az óvodai kis székeken és alig várták, hogy megkezdődjék a bábjáték.

— Az óvónéni azt mondta, hogy ma a mi fogkeféink fognak szerepelni — súgta oda Zsuzsinak a midig izgó-mozgó kis Ági — mondd, te elhiszed, hogy a fogkefék igazán eljönnek az óvodába?

Zsuzsi nem ért rá felelni, mert széthúzódott a függöny és a bábszínház kis színpadán valóban két fogkefe 'bábu jelent meg. Egyik pirosnyelü fogkefe volt, a másik fehérnyelü. Csakhogy ezeknek a fogkeféknek arcuk is volt ám, meg hoszszú kezük. A piros fogkefe nagy kockás zsebkendőt tartott a kezében és nem győzte a szemét törülgetni.

— Ó, mily boldogtalan vagyok — siránkozott. — Nem szeret a kis gazdám. Nem árulom el a nevét, de éppen itt látom azt a kisfiút az óvodás gyerekek között. Ö bizonyára rámismer.

—- Miért sírsz? — kérdezte a mosolygós fehér fogkefe és megsímogatta a pirosat. — Talán bánt a gazdád? Földredob? Kihuzigálja a sörtédet? Valid csak be, kedvesem ...

— Dehogyis bánt — sóhajtott nagyot a piros fogkefe. — Éppen ellenkezőleg. Kezébe sem vesz, rám sem néz. Pedig már jól tudta velem a fogát mosni. De az utóbbi időben teljesen elhanyagol.

— S nem tudod, miért teszi?

— De tudom. Este sokáig játszik és nem akar aludni menni. Anyukája néha ötször is hiába hívja. Aztán már álmos és azt mondja: Majd reggel mosok fogat.

— Akkor hát legalább reggel használ

14

Sajnos, akkor sem. Reggel álmos és későn kel fel. Akkor már sietnie kell az óvodába és azt mondja: Majd este mosok fogat. — Én pedig megintcsak munka nélkül maradok. Miért is élek akkor, én szerencsétlen? Brü-hü-hü-h-ü ... zokogta a piros fogkefe.

— Hát ez bizony nagy baj — mondta a fehér. — Látod, nekem jobb a sorsom. Az én kis gazdám is itt van az óvodában, a kislányok között. Nem mondhatok rá semmi rosszat, mert este első hívásra

abbahagyja a játékot és reggel frissen ébred. A fogmosást el nem mulasztaná, sem reggel, sem este. Először bemárt a kis szájmosó poharába, aztán maga nyomja ki rám a finom rózsaszínű fogpasztát és úgy megsétáltat a fogacskáin, hogy a hónál is fehérebbek lesznek. Mikor végeztünk, még szárazra is törül.

— Irígylésreméltó sors — sóhajtotta a piros fogkefe. — No de az én kis gazdam is megbánja még, hogy olyan mostohán bánik velem. A sok ételmaradék mind a szájában marad, egész éjjel romlikbomlik és sorra kikezdi a fogait. Előbb csak kis lyuk támad a fogon, de abba is mindjárt beköltöznek a bacilusok, azok az apró lények, amelyek a betegségeket okozzák. Aztán a lyuk egyre nagyobb lesz, a fog fájni kezd és tönkremegy.

— Egy nagyon öreg fogkefe mesélte nekem — mondta a fehér fogkefe — hogy van a fogaknak egy nagy jótevőjük, aki a kis lyukakat egy-kettőre betömi, hogy a gyerekek alig veszik észre.

— Tudom, azt fogorvosnak hívják. De ahhoz már akkor el kell menni, mikor még kicsi a lyuk. Ha már a lyuk nagyon nagy, akkor ő sem tudja a fogat megmenteni, hanem ki kell húznia. Azért félek, hogy az én kis gazdámnak minden foga tönkremegy... —sírta el magát megint a piros fogkefe.

— Attól ne félj — vigasztalta a fehér. — Hiszen az óvodás gyerekek fogaival törődnek, elviszik őket a fogorvos bácsihoz. Az én kis gazdámat biztosan megdicséri majd, a tiednek pedig megmagyarázza, miért kell már a kisgyerekeknek is fogat mosni. Reméljük, hogy nemsokára jobbrafordul a sorsod.

Ezzel vége is volt a játéknak. Zsuzsi mindjárt jelentkezett:

— Óvénéni, kérem, nekem is fehér fogkefém van. Apukáé barnanyelű, anyukáé sárga, az enyém fehér. És éppen ilyen jó dolga van az én fogkefémnek is, mert én reggel is, meg este is mosok fogat. Azt hiszem, a fehér fogkefe rólam beszélt.

— Rólam! Rólam! Én is mindennap mosok fogat! — kiabáltak egyszerre Ági, Marika, Péter, Jancsi és még többen.

Palkó nem szólt semmit, még a száját is erősen összecsukta, mintha félne, hogy a fogai elárulják. Talán övé volt a panaszkodó piros fogkefe? Vagy talán tiközületek valakié, kis olvasóim?

J