Dolgozó Nő, 1953 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1953-02-01 / 2. szám

A Kirgiz Köztársaság ,.Kajerma" kolhozának cukorrépa termését vizsgálják.

A kirgiz lovak az egész Szovjetunió területén ismertek.

Kirgizia egyik csokoládégyára.

A kirgiz állami egyetem hallgatói a laboratóriumban kísérleteznek.

A Kirgiz Szovjet Szocialista Köztársaság kormányépülete Frunze fővárosban.

A Kirgiz Szovjet Szocialista Köztársaság

Földünk legmagasabb hegységei Ázsiában emelkednek. Ezek a hegyóriások, melyeknek ormai több mint háromszor magasabbra nyúlnak fel mint a mi Magas Tátránk legmagasabb csúcsa, egy hatalmas fensíkból ágaznak ki. Ennek a fensíknak átlagos magassága is meghaladja a 4000 métert és ezért nem ok nélkül nevezték el Pamimak, azaz a világ tetejének. Ebből a fensíkból indul ki többek között a Tiensan nevű (magyarul: égi hegység) hegyláncolat. A Pamir és a Tien-san vidékén terül el a Kir giz Szovjet Szocialista Köztársaság, röviden Kirgizia, a Szovjetunió 16 köztársaságának egyike.

Kirgizia területe körülbelül felényivel nagyobb mint Csehszlovákiáé, de lakosainak száma félannyi sincs mint Szlovákia lakossága. Ennek a feltűnő jelenségnek részben az az oka, hogy Kirgizia területének felét hegyek borítják, részben pedig a középkori elnyomás, melyben a kirgiz nép a legújabb időkig, a Szovjet Állam megalakulásáig élt. A kirgiz nép török-tatár eredetű', nyelve a török nyelv egyik nyelvjárása. A kirgizek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt nyomorúságos életet éltek, mint béresek, juhászok, csikósok tengődtek a feudális gazdagok szolgálatában. A felemelkedés minden lehetőségétől megfosztva, éhezésre, tudatlanságra kárhoztatva — a lakosok 98%-a írástudatlan volt — keserűen mondta a kirgiz nép: „Éppen olyan nehéz zöld ágra vergődni, mint tűvel kutat ásni.”

Ebből az emberhez nem méltó helyzetből a szovjet kormány szabadította ki a kirgiz népet, mely az utóbbi évtizedekben ugrásszerű fejlődésen ment át. A feudális elnyomásból egyszerre a szocializmus útjára tért át, anélkül, hogy a kapitalista rendszert megismerte volna. A szovjet kormány mindenekelőtt az ország természetes kincseit használta fel a nép életszínvonalának emelésére. A Pamir és a Tien-san lejtőin, nagyszerű hegyi legelők végtelen térségein már régen jelentékeny ménesek, juhnyájak legeltek, a bájok (kulákok) és a feudális hercegek állatid. Most a kolhozok állatállománya, erős, szívós lovak, finomgyapjas juhok, szarvasmarhák, tevék, kecskék legelésznek kora tavasztól késő őszig a mintegy tízmillió hektárnyi pompás legelőkön. Gondozóik védett helyeken ütik fel sátraikat, a kibítkát, és az állatok húsával, tejével táplálkoznak, de nem vetik meg a kancatejből erjedés útján készült édes kés szeszes italt sem, a kumiszt, mely az ősmagyaroknak is kedvenc itala volt és melyet bőrtömlőkben hordtak magukkal.

Lejebb a völgyekben és a Tien-san jégmezőinek fagyos szeleitől védett helye ken egyre nagyobb területeket vonnak

művelés alá a régebben parlagon heverő földből. Kirgizia déli fekvése, mely Dél- Olaszország földrajzi fekvésének felel meg és a dolgozók szorgalma lehetővé tették, hogy az ország gabonatermelése a forradalom előtti időkhöz képest kétszeresre, a gyapottermelés háromszorosra emelkedjék. A Csu folyó völgyében, melyet a nép cukorvölgynek nevezett el, a Szovjetunió legjobb cukorrépatermését gyűjtik be. Nagyban termesztik a kitűnő kendert, az olajos növényeket, a rizst, a dinnyét és a legkülönbözőbb gyümölcsö két. Traktorok, kombájnok, gyapotszedőgépek és más korszerű gépek hirdetik a kolhozok földjein a szovjet kormány gondoskodását a kirgiz népről. A kirgiz kolhozparasztok a cukorrépatermelésben a világon még soha nem ismert eredményeket értek el. A főváros, Frunze, területéhez tartozó Kalinyin kolhoz hektáronként 1200 mázsás cukorrépatermést takarított be.

Amint Turubaj Kulatov, a Kirgiz SzSzK Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke írja, az országban azelőtt csupán néhány kis bánya volt, ahol kézierővel termelték a szenet. Most széleskörűen alkalmazzák a szovjet szénkombájnokat, réselőgépeket, elektromos vontatókat és Kirgiziát ma Közép-Azsia fűtőházának nevezik, mert ezt a hatalmas területet ellátja szénnel. A köztársaságban ásványolajat, ként, aranyat, ólmot, antimónt is termelnek még.

A szovjet kormány pár évtized alatt jóformán a semmiből olyan fejlett ipart teremtett Kirgiziában, hogy most az ipar képezi a népgazdaság legerősebb alapját. 1940-ben az ipari termelés 152-szerese volt az 1913-iki termelésnek! Az 'ipar további fejlődésében egyre több szerszámgépet, mezőgazdasági felszerelést, színesfémet állít elő.

De leghatalmasabb a fejlődés a kultúra terén. Még a távoli hegyi kerületekben sincs már olyan falu, ahol a gyermekek iskoláztatásáról ne gondoskodnának. Kirgiziában aránylag több hallgató jár az egyetemre mint Franciaországban, Svédországban, Olaszországban vagy Dániában. A kirgiz állami könyvkiadó milliós példány szám ban ad ki kirgiznyelvű könyveket, megjelennek kirgiz nyelven Lenin és Sztálin munkái is. A köztársaságban most 87 újság és 9 folyóirat jelenik meg.

Az új, 1951—55-ös ötéves terv termé szetesen tovább lendíti előre a kirgiz népet minden téren. Béri ja elvtárs a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusán joggal mondhatta: „Nálunk nincsenek többé elmaradott népek. Az új, szocialista nemzetek országunkban alapvető módon megváltoztatták arculatukat a szocialista építés éveiben és élenjáró, modern nemzetekké fejlődtek.”